18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Egy férfi is el tud élvezni többször szex közben, mégpedig így

2022.augusztus.15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem kell hozzá szuperképesség, csak türelem, gyakorlás és elszántság. Ez, és persze némi idő mind szükséges ahhoz, hogy a párod egyetlen aktus során akár többször is elélvezzen. És bocs, de most kivételesen végig hozzá beszélünk majd a cikk során. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne maradhatnál, hiszen lehet, hogy pont te leszel az, aki felhívja a szerelmed figyelmét, mennyi extra örömben lehet része.

Egy férfi is el tud élvezni többször szex közben, mégpedig így
Fotó: Shutterstock

Bár nem túl gyakori, a pasik kevesebb mint 10 százaléka tapasztalta már meg élete során a többszörös orgazmust. Bár az ejakuláció és az orgazmus általában együtt jár a férfiaknál, valójában független fizikai történések: azaz lehet orgazmusa egy férfinak anélkül is, hogy magömlése lenne. Persze nem mindegy az oda vezető út, és fontos, hogy tudatosan állj a gyakorláshoz.

Legyen világos a cél

Az elme az egyik legerősebb nemi szerv. Míg a többszörös orgazmus célját kell kitűznöd (az orgazmus elérésére való törekvés valószínűleg tompítja a szexuális élvezetet), de el kell hinned, hogy ez maximálisan lehetséges. Ha szex közben orgazmusod van, ne gondold, hogy ez azt jelenti, hogy az aktusnak szabályszerűen be is kell fejeződnie.

Gyakorlat teszi a mestert

A többszörös orgazmus megszerzésének legmegbízhatóbb módja, ha elkülöníted az orgazmust az ejakulációtól. Ehhez először gyakorolni kell a közvetlenül az ejakuláció előtti megállást. Mielőtt a csúcspontra érnél, állj meg, majd ismételd meg ezt ötször. Ez a gyakorlat segít megfigyelni az izgalom fázisait, és azt, mi történik a testeddel egy adott időpontban.

Meglepő oka van, hogyan lesz egy férfi gyorstüzelő az ágyban

Meglepő oka van, hogyan lesz egy férfi gyorstüzelő az ágyban

Orgazmus, ejakuláció nélkül

Hiba lenne, ha azt gondolnánk, az orgazmus és az ejakuláció egy és ugyanaz, miután a férfiaknál is létezik magömlés nélküli többszörös orgazmus (NEMO = Non-Ejaculatory Multiple Orgasms). Ava Cadell szexológus is alátámasztja mindezt, aki azt állítja, hogy az orgazmus nagyjából hét másodperccel a konkrét ejakuláció előtt történik, ami nem más, mint a stimuláció utolsó része, amikor sperma és neurotranszmitterek szabadulnak fel a testből, hogy az végül átkerüljön egy pihenési fázisba.

De hogyan lehetséges mindez? A kezeddel vagy péniszgyűrű segítségével enyhén szorítsd körül a pénisz alját. A légzésre is ügyelj, hiszen a koncentráció itt kiemelt fontosságú. Amikor elélveznél, állj meg, és képzeld el, hogy az egész tested átéli az orgazmust - ez segít az önfegyelemben és a koncentrációban.

Tabusított kérdés: lenyeljem, vagy ne nyeljem le az ondót?

Tabusított kérdés: lenyeljem, vagy ne nyeljem le az ondót?

Nem, ez nem lesz ugyanolyan

Már az elején fontos, hogy minden olyan férfi, aki bele akar vágni ebbe a különleges utazásba, megértse, hogy ezek a kisebb orgazmusok nem lesznek ugyanolyan intenzívek, mint a nagy, klasszikus orgazmusok, amire az évek folyamán kondicionálták a testüket. Jonathan Stegall, az atlantai Center for Advanced Medicine alapítója és elnöke szerint kisebb lesz az intenzitásuk, viszont még így is izgalmas érzés megtapasztalni sok kicsit egyetlen nagy helyett.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)