18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Hova tart a randizás és a szex? Tényleg a robotok jönnek és a teljes elidegenedés? Bryony Cole szextech kutató ennél reményteljesebb

A BrainBar egyik legizgalmasabb előadását az ausztrál szextech guru és forradalmár Bryony Cole tartotta, aki a szexualitás jövőjéről, a szexuális technológia fejlődéséről és az intimitásról tartott egy nagyon izgalmas előadást, ami után sikerült elcsípnünk egy rövid, ám annál tartalmasabb interjúra.

Bryony Cole szextech
Fotó: Grausz András

Bryony Cole a Microsoftnál dolgozott korábban, a munkavégzés jövője volt az szakterülete, majd innen evezett át a tanácsadásba, ahol először találkozott egy éjszakai élethez kapcsoló projektjén keresztül a szextechnológiával. "A világ legokosabb emberei szimulációkat gyártottak, szupermodellek egy kádban, ez volt a neve – de nem a Microsoftnak! Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogy mi lesz a randizással, a szerelemmel? A kutatók azt mondták, ne aggódjak, mert ez abszolút nem aktuális még, ez a nagyon távoli jövő, de úgy éreztem, erről beszélnünk kell, és igencsak aggódni kezdtem. Ez volt az első pillanat, hogy belekóstoltam a szextechbe, ez három évvel ezelőtt volt, és azóta is igyekszem erről beszélni, edukálni az embereket". Azóta pedig járja a világot, folyamatosan előadásokat tart, workshopokat, podcastot vezet Future of Sex néven, és kutatja a szextech fejlődését. "Az életünket igenis befolyásolja, pont úgy, ahogy a technológia befolyásolja a munkánkat, úgy a szextechnológia befolyásolja a magánéletünket. Ezért indítottam el egy podcastot, és olyan embereket kérdeztem a szex jövőjéről, akiknek a legtöbb belelátása van a hálószobánkba, akik a szex jövőjének a kovácsolói".

5 dolog, amiben a divatnak azonnal változnia kell a bolygónk érdekében

5 dolog, amiben a divatnak azonnal változnia kell a bolygónk érdekében

Nőként nem igazán hallathattam a hangom, ezért is olyan fontos most ez a téma számomra. Gyerekként gyorsan fejlődött a testem, de mentálisan jóval lassabban ment a dolog, és 16 évesen ott álltam, és fogalmam sem volt, hogy mivel mit kezdjek. Nem kapunk megfelelő szexuális felvilágosítást, és ez az életünk minden területére kihat. És mivel a technológia fejlődésének az élvonalában főleg férfiak állnak, még fontosabbnak éreztem, hogy nőként beleszálljak ebbe a versenybe és legyen hangom. A szexualitás a mai napig tabunak számít, a legtöbb iskolában ugyan van valamilyen szexuális felvilágosítás az idősebb gimnazistáknak, de ez nem elég. A tanárok nem képzettek ebben a témában, nem tudnak lépést tartani a trendekkel, a fiatalok pedig az interneten, appokon, pornókból tanulnak, és még azt sem magyarázza el nekik senki, hogy mit is jelent a beleegyezés és milyen az, amikor ez nem történik meg. Az iskolában főleg csak a védekezésre fektetik a hangsúlyt, pedig amikor a szexről beszélünk, az nem csak a megfelelő fogamzásgátlóban vagy óvszerben merül ki. A jó szex a kommunikáción, az empátián, az intimitáson, az egymáshoz való kapcsolódáson múlik. Úgy gondolom a megoldás a technológiában rejlik, olyan eszközöket kell adnunk a tanárok, szülők kezébe, amivel könnyen megy a kommunikáció ezekről a témákról. Még mindig nagyon szégyenlősen beszélünk a szexről. De a probléma még ennél is súlyosabb, és a felkészültség hiánya olyankor nyilvánul meg csak igazán, amikor az oktatók nem tartanak lépést a trendekkel, hiszen ma már a szexcsetelés szinte hétköznapivá vált, és akkor a bosszúpornóról még nem is beszéltünk, aminek olyan sok fiatal esik az áldozatává. Annyi új dolog van a szexedukációban 2019-ben, ezekről szintén tudni kell beszélni a fiatalokkal, és erre nyújt megoldást a szextech.

"El kell gondolkodnunk azon, hogy miért fókuszálunk annyit arra, hogy olyan technikai eszközöket készítsünk, amelyek helyettesítenek egy másik embert, ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy olyan eszközöket fejlesszünk, amelyek még emberibbé, jobbá, fejlettebbé tesznek minket", mondja Bryony Cole.

Mi a szex jövője? Nos, erre Cole senkitől sem kapott konkrét választ, alapvetően senki sem tudja, hogy merre halad ez a trend, de az biztos, hogy sokkal nagyobb ez az iparág és jóval túlmutat a virtuális valóságon a szextechnológia fejlődése. A randizásban és a párkapcsolatokban folyamatosan keressük az új lehetőségeket, ahol használhatjuk a szextechnológiát, nem kell másra gondolni csak a Tinderre például. Az elmúlt 5 évben hatalmasat változtak a randiszokásaink, és ahogy az idő halad ezek a változások egyre sűrűbbek és nagyobbak lesznek. "5 éve még senki nem használt randiappot, az fura volt, csak a lúzerek próbálkoztak ilyenekkel, ma meg ha nem használsz randiappot és szingli vagy, akkor vagy fura. A jövőben pedig úgy gondolom, hogy az ilyen applikációk csak még elfogadottabbak és elterjedtebbek lesznek. Csetbotok fognak majd tanácsot adni, hogyan legyünk még jobb szeretők, audiótörténetek segíthetik majd a nőket a felizgulásban, a női szexjátékok egyre jobban elterjednek – ezek ugye még nagyon furán hangzanak, de pár éven belül teljesen elterjedt eszközök lesznek, és a párkapcsolatok, az intimitás felépítésének alapkövei lesznek", vetíti elő a jövőt Cole. Arról biztosít azonban, hogy nem kell semmilyen furcsaságokat elképzelni, nem lesznek óriási váltások ilyen téren a következő években, hanem az ilyen segédeszközök alkalmazása csak egyre elfogadottabbá válik.

Az Ohnut a fájdalmas szexre nyújt megoldást nőknek

Na de mi lesz 10 év múlva? A randiappok már a virtuális valóságban fognak működni, a randizás is könnyen elmehet ebbe az irányba, hogy csak virtuálisan fogunk már találkozni, de fizikálisan szinte soha. Sőt, egész párkapcsolatokat is leélhetünk virtuálisan, ami vonja maga után a kérdést, hogy akkor ez hogy lesz kielégítő az emberek számára?

Felnevelte a világ egyik legzseniálisabb férfiját, de Maye Musk sokkal több, mint Elon Musk édesanyja

Felnevelte a világ egyik legzseniálisabb férfiját, de Maye Musk sokkal több, mint Elon Musk édesanyja

Fontos elkülöníteni a technológiát attól, hogy segíti-e, előre viszi, árnyalja az életünket, illetve attól, hogy teljesen átveszi egy valódi ember szerepét az életünkben. Cole reméli, hogy az előbbi fog győzedelmeskedni. "El kell gondolkodnunk azon, hogy miért fókuszálunk annyit arra, hogy olyan technikai eszközöket készítsünk, amelyek helyettesítenek egy másik embert, ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy olyan eszközöket fejlesszünk, amelyek még emberibbé, jobbá, fejlettebbé tesznek minket, hogy akár ezekről a dolgokról is tudjunk beszélni. Ez a reményem, de persze nem lehet tudni, hogy hova halad még".

Bryony Cole küldetése egyébként egyszerű, még több nőt és kisebbséget szeretne megismertetni a szextech iparral, hogy ők készítsenek majd termékeket, mert szerinte a leghatékonyabbak azok a dolgok, amelyeket tapasztalatból készítenek. "Amikor egy létező problémára keressük a választ a technológián keresztül, mint például a női szexualitás nehézségei, vagy az afrikai erőszak, akkor tudunk igazán jó termékeket alkotni. A szextech végülis annyit tesz, mint fejleszteni a szexualitásunkat, a hangvezérlésű vibrátor például a mozgáskorlátozottak számára remek lehetőség, vagy az idősek nemi életének a támogatása is nagyon fontos".

A Palma gyűrű, ami egy okosvibrátor

Ami pedig a jelenleg elérhető szexuális játékokat illeti, Cole imádja, hogy az új termékek nagy részét már nők tervezek nőknek, és a funkcionlitás mellett a dizájnjuk is kellemes, egyáltalán nem megbotránkoztató a látványuk, akár kiegészítőként is viselhetők, az éjjeliszekrényen is jól mutatnak, de már olyan applikációk is vannak, melyek egy szakítás után küldenek minden nap kedves üzeneteket, amiben megmagyarázza, hogy azok a rossz, fájdalmas érzések valóban fizikailag honnan is erednek a testedből, a szívedből.

www.bryonycole.co

www.futureofsex.org

Ez is érdekelhet

Így szabadulj meg a mitesszerektől biztonságosan és hatékonyan a szakértő szerint

Így szabadulj meg a mitesszerektől biztonságosan és hatékonyan a szakértő szerint

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói