„Ki a frigid?” - Beszéljünk nyíltan a szexualitásról
Ki a frigid? A címben feltett kérdést egyszerre szánom egy kissé sértett és agresszív visszakérdezésnek, meg persze őszinte érdeklődésnek is, mert komolyan nem tudom, hogy ki az, akit így nevezünk, és miért.
Ezeket láttad már?
Az emberi civilizáció évszázadainak nagy részében a szexualitásról való explicit beszéd hatalmas tabu volt. Aztán jött a huszadik század, és főleg a hatvanas évek szexuális forradalma, amely felszabadította ezt a kommunikációs nehézséget. Fellélegeztünk, és többek között ennek az eredménye az, hogy ennyi szexszel kapcsolatos cikket írhatok nektek itt, a magazin hasábjain. Ez összességében szuper dolog, de nem következmények nélküli, mert a társadalom olyan, hogy egyik végletből kilépve mindig a másik végletben találja magát: mostanra a szexuális élet hiánya lett a tabu a közbeszédben.
Miközben mindig azt akarjuk megfejteni, hogyan lehetne életünknek ez a területe jobb és még jobb, ha nem jó, vagy annál is rosszabb, azt mélyen eltitkoljuk, hiszen a külvilág ezt automatikusan a mi kudarcunkként, vagy a párkapcsolatunk kudarcaként értelmezi. Így van ez akkor is, ha a szexuális életünk tulajdonképpen nem rossz, hanem nincs.
AZOK A SZÖRNYŰ, FRIGID NŐK
A frigiditás kifejezést két dologért fontos feminista szempontból kritizálnunk: negatív tartalma miatt, és mert kizárólag nőkkel kapcsolatban használatos. Ez különben csak azért érdekes, mert több kutatás foglalkozik azzal, hogy ma a fiatalok sokkal kevesebbet szexelnek, mint korábban, és ebben a fiatal férfiak sem kivételek. Egy 2019-es amerikai kutatásból – amelyről a Washington Post számolt be egy cikkében – kiderül, hogy az egy éven át nem szexelő felnőttek közül 23 százaléknyian, azaz majdnem minden negyedik érintett, a húszas éveiben járó férfi volt. Ebben persze jelentős szerepet játszott az is, hogy stabil párkapcsolatokat ma már jóval később kötnek egymással az emberek, de bizony jelentős azoknak a száma is, akik a videójátékokban nagyobb élvezetet látnak, mint az intim együttlétekben.
Miért kapcsolódik össze a hideg és elutasító szexuális magatartás képe mégis inkább a nőkkel? Miért nevezzük őket frigidnek? A kérdésre, szerintem, két válasz is kínálkozik. Az első, és talán evidensebb válasz a nők sok évszázados elnyomásában keresendő. A civilizáció történetének túlnyomó részében ugyanis társadalmi státus híján a nők legfőbb feladata a megfoganás, az utód kihordása és megszülése volt. Egyszersmind ez jelentette az értékét is a nőnek, vagy hogy egyszerűbben fogalmazzak: szülőgépek voltunk, amíg a férfiak művészkedtek, politizáltak, háborúztak, szórakoztak. Így ha volt valami, ami nem fért bele a képbe, az egyértelműen a szex elutasítása volt. A női test mint kulturális jelenség vagy mint szexszimbólum a szűz és az örömlány képe között váltakozott, de abban nem volt kérdés, hogy mindig készen kell állnia a férfi vágyának kielégítésére, ebben pedig nincs különbség Botticelli Vénusza és a Kim Kardashian-jelenség között.
A másik válasz arra, hogy miért csak nőket bélyegzünk meg a frigid jelzővel pedig az, hogy amíg a nők teste és szexualitással kapcsolatban vélt és elvárt feladatai állandó témát jelentettek hosszú évszázadokon át a művészetben, majd később a popkultúrában, addig a férfiak szexualitását, annak szokványostól való eltérését, vagy esetleges diszfunkcióit a legnagyobb titkolózás övezte, és tulajdonképpen övezi a mai napig is. A férfiak munkára, harcra kész szuperemberek, akik álló hímvesszővel menetelnek végig az életükön, és természetesen a leglehetetlenebb helyzetekben is van kedvük szexelni. Arról, hogy ez esetleg mégsem így van, néha olyan kutatásokból értesülünk, mint a fent említett, vagy reklámokból, amelyek különböző vágykeltő és potencianövelő szereket próbálnak az urakra rásózni, esetleg tapasztaljuk időnként a hálószobában. Különben e tekintetben azt is mondhatjuk, hogy mi, nők jobban állunk, hiszen épp ez az oka annak is, hogy kevésbé görcsölünk rá arra, ha valami miatt nem tudunk felizgulni.
DE TÉNYLEG, KI A FRIGID?
Senki. Frigidnek nevezni valakit a legegyszerűbb megoldás arra, ha semmiképp sem akarjuk őt megérteni. Lényegében annak a kikerülése, hogy minimálisan el kelljen gondolkodnunk azokon az okokon, amik miatt egy nő nem kívánja a szexet. Ennek hátterében ugyanis rengeteg ok állhat, és ezek közül csak egy, amitől a férfiak leginkább tartanak, hogy esetleg valamit ők nem csinálnak jól az ágyban, nem tudják, hogy partnerüknek mire van szükségük.
Legutóbbi cikkemben, a múlt havi számban például a szexuális egészség fogalmával foglalkoztam. Nem fogom újra részletesen leírni, de ennek fontos pontja volt Naomi Wolf feminista szerző vagináról írott könyve, amelyben azt fejtegeti, hogy a női agy és a női nemi szerv nagyon erős összeköttetésben van egymással. Ebből pedig az következik, hogy a rendszeres párkapcsolati feszültség nagyon is kihat a női szexualitásra, és ez akár el is tudja lehetetleníteni a női nemi vágyat. Állhat a háttérben természetesen olyan szervi probléma is, amely csökkenti a hormontermelődést, ám ez nem specifikusan a nőkre igaz, ugyanez a helyzet a férfiakkal is.
És ott van még az aszexualitás is, amely fogalom talán a leginkább közel áll ahhoz, amire azt mondjuk, hogy frigid. Ebben az emberek egy százaléka érintett, férfiak és nők vegyesen. Ők azok az emberek, akik egyáltalán nem éreznek szexuális vonzódást mások iránt. Nem önmegtartóztatók és nem is impotensek, egyszerűen nem érdekli őket a szex. Az aszexuális emberek az LMBTQIA közösség tagjai, annak utolsó betűje rejti őket. Hogy a szexualitás hiánya miért jelent szexuális irányultságot, az egyébként nem fér a fejembe. De hogy miért akarnak láthatóságot, már inkább. A társadalom azokra, akik egyáltalán nem akarnak szexelni ugyanis defektesként tekint, és különböző módszerekkel megpróbálja őket „meggyógyítani”, de legalábbis lebeszélni őket a nem szexelésről.
Számomra persze okozott némi fejtörést, hogy ugyan miért zavar bárkit az, hogy valaki valamit nem csinál, de végül arra jutottam, hogy ha van egy társadalom, ahol a női magazinok cikkeitől (ez alól az én cikkeim sem kivételek) a tévéreklámokon át a sorozatokig minden médiatermék azt harsogja, hogy a legfontosabb dolog az életünkben, hogy szexuális életünk tökéletesen működjön, akkor nehezen fér bele az értékrendünkbe, ha valaki saját jószántából nem kíván ezzel foglalkozni. Azzal, amelynek tökéletesítése nekünk oly sok időnket és energiánkat emészti fel. Természetesen azok számára, akiknek a szex rengeteg örömet okoz, nagyon nehéz elképzelni, hogy van olyan, aki számára nem. Főképp erről szólnak azok a reakciók, amelyeket az emberek az aszexualitás jelenségére első körben adnak. Egy a témáról szóló TED Talkban például egy fiatal aszexuális nő a szexuális izgalmi állapotot és az orgazmust a mosogatáshoz hasonlította. Ezt átérezni számomra is szinte lehetetlennek tűnik – mosogatni ugyanis egyáltalán nem szeretek. De kell-e vajon ezt nekem átérezni? Valószínűleg nem.
Azontúl pedig, hogy engedtessék meg, hogy mindenki akkor szexeljen (vagy ne), amikor akar, felmerült bennem a téma átgondolása kapcsán egy másik kérdés is: ez a szex nevű tevékenység nincs esetleg egy kicsit túlhájpolva? Nagyon szeretem az emberi kapcsolatok cizelláltságát, a szeretet sokféle megnyilvánulási formáját. Az intimitás ezeknek egy fontos összetevője tud lenni, de önmagában nem jelent sok mindent. Természetesen a nagyon eltérő libidó – például, hogy az egyik félnek van, a másiknak meg nincs – eléggé meg tudja nehezíteni a hosszú távú szerelmi kapcsolatokat, ezért érdemes hozzánk hasonlatos partnert választani e téren – de hát így van ez számos másik területtel is az életben.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es július-augusztusi lapszámában jelent meg.
Szöveg: Puskás Panni, az Üvegplafon - Meddig tart a nők szabadsága blog szerzője
Illusztráció: Ruszina Katalin
