Ne félj a Balatontól!

Ne félj a Balatontól!
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

glamour plusz ikon Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

2014. július 31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

(– Te most komolyan lemész a Balatonra!? És csak így, itt hagysz egyedül!? – fakad ki a kedvenc macskám, mikor közlöm vele a hétvégi terveimet.)
(– Cici, kérlek, ne melodrámázz! – mondom neki. – Egyébként is csak két napról van szó.)
(– De gazdi, nem hallottad, hogy a Balaton vize fertőző?! Maradj csak itthon velem, kettesben. Itt nem érhet semmilyen alhasi baj.)
(– Cici, először is a Balaton vizével nincsen semmi gond, a calici vírust feltehetőleg valami egészen más terjesztette. Másrészt nekem igencsak úgy tűnik, hogy hiányozni fogok neked, jól gondolom?)
(– Ne is álmodj róla, kedves gazdám, ne is álmodj róla.)



Miután a hírekben megjelent, hogy tömeges megbetegedések fordultak elő egy Balatonnál megrendezett úszóversenyen, az emberek szó szerint rettegni kezdtek a Balaton vizétől. Erről pedig eszembe jutott John Snow esete (nem összekeverendő a Trónok Harcában szereplő John Snow-val), aki elsőként kérdőjelezte meg a korabeli tévhiteket a fertőző betegségek terjedéséről. Ez egy rendhagyó bejegyzés lesz, tudom, de megpróbálom a lehető legizgalmasabban leírni ezt az orvosi szemmel egyébként valóban izgalmas történetet.

A 19. századi Londonban élt egy John Snow nevű orvos, aki felfigyelt arra, hogy egy bizonyos kerületben rengeteg a nagyon súlyos, sokszor halálos kimenetelű hasmenéses eset. Elhatározta, hogy utánajár ennek az ügynek, és egy térképen elkezdte bejelölgetni, hogy a betegek melyik utcában laktak. Azt látta, hogy az esetek a kerületen belül is kizárólag néhány utcára korlátozódtak, és érdekes módon csak a kolostorban élő szerzetesek és a sörfőzőben dolgozó munkások nem betegedtek meg.

Az érintettek alaposabb kikérdezése után John Snow rájött, az esetekben az a közös, hogy ugyanazon kútból szerezték az ivóvizet. A kolostorban lévő szerzetesek és a sörfőzőben dolgozó munkások azért nem betegedtek meg, mert kizárólag sört ittak, aminek előállításához bár fertőzött ivóvizet használtak, az erjedés során a kórokozók mégis elpusztultak. John Snow rögtön leszereltette a fertőzött kútról a fogantyút, ami így hasznavehetetlenné vált, azonban a történet sajnos nem ér véget itt.

A tudomány akkori képviselői vitába szálltak John Snow-val, ugyanis ők azt hitték, hogy a betegséget a talaj bűzös kipárolgása (!) okozza. John Snow egyik ellenfele olyannyira hülyeségnek tartotta a mérgező víz elméletét, hogy mindenki szeme láttára megivott egy pohár vizet a fertőző kútból. John Snow pechére nem lett beteg, így végül visszakerült a fogantyú a kútra. Az áldozatok száma természetesen ezután is ugyanúgy emelkedett, így mégis csak John Snow-nak adtak igazat, és másodjára is leszerelték a fogantyút, amitől a számok végre csökkenni kezdtek.

Hogy mi okozta végül a megbetegedést? Az egyik pöcegödör, amibe egy család belemosta a kolerás csecsemőjük pelusát, a kút ivóvízébe szivárgott, és megfertőzte mindazokat, akik onnan ittak. A kolera baktériumról tudni kell, hogy savérzékeny. John Snow ellenfele, aki megivott egy poharat a fertőzött vízből, azért nem lett beteg, mert savas volt a gyomra, így a baktériumok elpusztultak, mielőtt még betegséget tudtak volna okozni. John Snow természetesen nem sejtette, hogy a betegséget egy baci terjeszti, de legalább megismerte a járványok kialakulási jellemzőit. Ennyi volt tehát John Snow esete a bűzös kipárolgással. Remélem nem aludtatok el időközben.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)