Önsértés - mi áll a háttérben?
Mikor az önsértés témájával kezdtem foglalkozni, elsősorban az érdekelt, vajon kik azok, akik az önkínzásnak ezt a véres és maradandó formáját választják. Meglepve tapasztaltam, hogy az önsértők a leggyakrabban lányok.
Ezeket láttad már?
Örök nyomok
Ha az ember a Google-ba vagy az Instára beírja a megfelelő keresőszavakat, elképesztő mennyiségű vérző alkart és nyílt sebet talál, különböző fórumokon pedig olyan közösségeket, ahol önsértő fiatalok egymással osztják meg tapasztalataikat, és mindinkább belehergelik egymást az önsértés folyamatába, amely lassan egy furcsa függőséget alakít ki náluk, rászoknak a fájdalomra. Pedig ez a tevékenység egy gyakran válhat éltveszélyessé, másrészt a pengével vájt sebek egy életre nyomot hagyhatnak a testünkön.
Az önsértők és az öngyilkosok
Empirikus, instagramos "kutatásomat" Balázs Judit gyermekpszichiáter is megerősítette. "A felmérések szerint fiúknál akár két-háromszor is magasabb az önsértők aránya, mint a lányoknál. Vannak ugyanakkor vannak olyan kutatások is, amelyek nem találtak nemi különbségeket az előfordulási gyakoriságban. A vagdosás a leggyakoribb ,– a köznyelvben falcolásnak hívják -, de van, hogy valaki cigarettacsikkel égeti magát, a fejét falba vágja vagy ütögeti magát; a lényeg a bőrön, a szöveteken keresztüli fájdalomérzést elérése. Azt látjuk, ha a fiúk lépnek, akkor drasztikusabb eszközökhöz folyamodnak, náluk a befejezett öngyilkosság a gyakoribb. Nagy kérdés, hogy az önsértés az öngyilkossági kísérletnek egy enyhébb fajtája-e, vagy sem. Egyelőre úgy definiáljuk ezt a jelenséget a pszichológiában, hogy nem szuicidális, tehát nem öngyilkossági szándékkal történik, de eléggé vitatott, hogy ez a két dolog elkülöníthető-e egyáltalán." - mondja a pszichiáter. Az öngyilkossági kísérlet lányoknál gyakoribb, a befejezett öngyilkosság viszont a fiúknál. Utóbbinak az egyik oka, hogy a fiúk kevésbé tudnak segítséget kérni, kevésbé fordulnak pszichológushoz, pszichiáterhez, ha bajuk van, kevésbé mernek panaszkodni – ez egy társadalmi probléma következménye: a kultúránk még mindig megbélyegzi azokat a férfiakat, akik hangot adnak lelki nehézségeiknek, gyengeségeiknek. "Mind az önsértés, mint az öngyilkossági kísérlet, mind pedig a befejezett öngyilkosság mögött 90%-ban nem kezelt pszichiátriai betegség van. Leggyakrabban depresszió, alkohol-, drogfüggőség vagy szkizofrénia, étkezési zavarok, szorongásos zavarok, borderline személyiségzavar. Fontos azt is tudni, hogy önsértést elkövetők körében az öngyilkosság gyakoribb, mint az önsértést el nem követőknél. Az öngyilkossági kísérletek és az önsértő viselkedés közti átfedés akár 50-70%." – hangsúlyozta Balázs Judit.
De miért csinálják?
Az önsértésnek a pszichiáter elmondása szerint alapvetően két oka van. Egyfelől segélykérés, figyelemfelhívás, ám Balázs Judit hozzáteszi, ez egy rendkívül fontos figyelemfelhívás, amit komolyan kell venni, azt jelenti, hogy a másik ember nagy bajban van és segítségre szorul. Ezt észre kell venni, és foglalkozni kell vele, el kell juttatni bajban levő barátunkat, rokonunkat, kollégánkat egy szakemberhez. Másrészt a jelenségnek van egy instant feszültségcsökkentő hatása is. Az önsértés ugyanis a lelki fájdalmat alakítja testi fájdalommá: nagy feszültség előzi meg, és átmeneti megkönnyebbülés követi. Az átmenetiség nagyon fontos, hiszen a problémát nem szünteti meg, csak időlegesen csökkenti, az önsértés jellemzően ezért ismétlődik, és ennek következtében válhat függőséggé. Ez természetesen nem egészséges reakció a lelki problémákra – mondja Balázs Judit. Ám ha belegondolunk, nincs túl sok negatív reakciós lehetőségünk lelki fájdalmaink megélésére: szorongani kezdünk, szomorúak leszünk, bántjuk magunkat, vagy agresszívak leszünk, és másokat bántunk. Hogy ki melyiket választja ezek közül, az genetikailag is meghatározott, és van, aki az önsértésre hajlamos. A pszichiáter elmondta azt is, hogy a genetikai komponensen kívül tanult minták is elősegítik az önsértő mechanizmusok kialakulását. Serdülőkorban a leggyakoribb a jelenség, ilyenkor nagyon erős a kortárs nyomás, bizonyos szubkultúrákban pedig kimutathatóan magasabb az önsértés előfordulása. A serdülők akár 10-20%-a is önsért, ami nagyon magas arány, felnőtt korban 1-4%. Nem tudjuk, hogy most gyakoribb-e a fiataloknál a jelenség, vagy esetleg a felnőttek nem akarnak róla beszámolni, mert szégyellik, vagy elfelejtették, hogy valaha ilyet tettek. Valószínűleg van kapcsolat a közösségi média és az önsértés gyakorisága között, ezzel jelenleg több vizsgálat is foglalkozik.
Amy Adams az Éles tárgyak című sorozatban olyan újságírónőt alakít, aki önsértő időszakon ment keresztül:
Mindez a kultúránkban györeredzik?
"Sok rosszat kell látnunk ahhoz, hogy jók lehessünk"- mondja Győrffy László, képzőművész. Bár az önsértés feltehetően sokkal gyakoribb napjainkban, mint száz évvel ezelőtt, hagyománya erősen jelen van kultúránkban, a keresztény vallásban és az európai művészetben. Elég, ha csak a középkori flagelláns mozgalomra gondolnunk, amelynek tagjai naponta ostorozták magukat, hogy vezekeljenek bűneikért és a mennybe jussanak haláluk után. A huszadik századi művészetben az önsértés elvesztette vallási jellegét, ám Győrffy László képzőművész szerint korántsem teljesen. Példaként Marina Abramović performanszművész leghíresebb és legbrutálisabb munkáját említi, az 1975-ös Thomas Lips címűt, amiben Abramović először megevett egy kilogramm mézet, majd megivott egy üveg vörösbort, a borosüveget összetörte, a szilánkokkal pedig a hasába vésett egy ötágú csillagot. Ezután ráfeküdt egy jégből készült keresztre, felülről pedig egy fűtőberendezés a hasát melegítette, hogy ne álljon el a vérzés. Fél óra elteltével a galéria közönsége kiszabadította a fájdalmas és veszélyes helyzetből, a performansz tétje pedig éppen ez volt: a közönség együttérzését tette próbára, és azt a kérdést tette fel, meddig vagyunk képesek tétlenül nézni embertársunk szenvedését. Győrffy László szerint ugyanakkor a Thomas Lips "erős spirituális, szakrális jelleget hordoz magában. Az Abramović hasán vérző, kicsit elforgatott vörös csillag egyfelől utal a művész jugoszláviai származására, de tűnhet pentagramnak is, amely valamiféle misztikát hordozó jel, és az egész performansznak van egy keresztény bűnbánatban gyökerező, a megváltással kapcsolatos jellege. Ez az alapvetően keresztény szemlélet végigkíséri a huszadik század perfomanszművészetét. Azt üzeni, ha szembesülünk a felnyílt sebbel és a vérrel, akkor általa jobbak leszünk, sok rosszat kell látni ahhoz, hogy jók lehessünk." Egy másik női performer – szintén a hetvenes években – Gina Pane is önsebzéseket hajtott végre munkáiban, pengével vagdosta magát. "Pane a testét úgy használta, mint egy festővásznat, egy szimbolikus felületet, amelyen egy kibeszéletlen társadalmi problémát jelenített meg: az erőszakot, a nők elnyomását konkrét fizikai fájdalommá változtatta." Láthatjuk, hogy a művészetben az önsebzés nem magánügy, az estek nagy többségében fontos társadalmi-civilizációs kérdéseket tesz fel. Igaz ez akkor is, ha az önsebzés popkultúrában betöltött szerepére gondolunk. Ennek leghíresebb példája talán az amerikai zenész, Marilyn Manson, aki koncertjein a kilencvenes és a kétezres években pengével vágott sebeket magára. "Manson egész munkássága a határok lebontásáról szól, el akarja bizonytalanítani az átlag amerikait abban a hitében, hogy el lehet egymástól választani szépet és csúnyát, élőt és holtat, tisztát és tisztátlant."
Fontos ugyanakkor, hogy elválasszuk egymástól a művészetet és a való életet, hiszen, ahogy Balázs Judit a cikk első részében elmondta, a jelenség mindig arra utal, hogy a háttérben egy nem felismert, kezeletlen pszichiátriai betegség áll, amelyet időben el kell juttatni szakemberhez.
Kérj segítséget! Hívd a Kék vonalat: 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot. Nem vagy egyedül!
A cikk a GLAMOUR 2019. áprilisi lapszámában az Üvegplafon rovatban jelent meg.
