"Jaj, tokám van!" Itt az idő normalizálni, hogy a toka teljesen oké

2022. július 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lehet kissé furcsa ez a téma, és nem is gondolnánk, hogy ezzel foglalkozni kell, mégis, sűrűn hallom, hogy a toka az egyik legnagyobb szépség-mumus. Mit tehetünk azért, hogy elfogadjuk és milyen trükkökkel lehet “eltüntetni”, ha például fotóznak?

Nem fogom azt mondani, hogy fogadd el, ha nem szereted, de szeretnélek megtámogatni abban, hogy a toka jelenléte nem ördögtől való. Sejtésem van róla, hogy az “arcél fénykorában”, amikor a nők előszeretettel szabatják (töltetik) át az arcélüket sarkosra és szögletesre, bizony a toka, mint olyan a kispadra került.

Abba nem mennék bele, hogy volt idő, amikor a toka a szépségideálhoz tartozott, hiszen a mában élünk, most pedig két szépségtrendet látok kirajzolódni: az egyik a nagyon megkreált, átalakított irány, a másik pedig a back to nature, azaz a természetesség. Igazából a te döntésed, hogy melyik hullámvasútra szállsz fel, melyik irányt választod, de az is lehet, hogy legyintesz és úgy élsz, ahogy neked tetszik. Amit üzenni szeretnék ezzel az írással az nem más, mint: ne gyűlöld a tokádat, az is a részed, nem kell neki olyan nagy feneket keríteni csak azért, mert acélos arcélek köszönnek vissza a social médiában. Nem attól leszel elégedettebb, nem attól fogsz többet vagy kevesebbet nevetni avagy sírni, ha megfelelsz egy “tökéletesre” csiszolt szépségeszménynek.

Találd meg magadban a szépet, a szerethetőt, toka ide vagy oda. És tudod mit? Nézz csak szét kedvenc sztárjaid között. Milyen sokaknak ott az a kis kerekded, bájos toka ha önfeledten nevetnek. Hangsúlyozom, ha nevetnek. Tehát jó kedvük van. Itt az idő normalizálni a tokát, teljesen oké, ha van és az is, ha nincs. Mit tehetsz azonban akkor, ha szeretnéd, hogy egy-egy rólad készült fotón kevésbé látszódjon? (Meglehet ellentmondásosnak érzed a fentebb leírt gondolataim után, de várj, kifejtem)

HIRDETÉS

Szóval attól, hogy valamit elfogadtál, hogy van és kész, még nem kell lemondanod az olyan trükkökről, tanácsokról, amely segíthetnek neked abban, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Valójában a stílustanácsadók munkája is erről szól. Fedjük el azt, amit kevésbé szeretnél megmutatni és emeljük ki az erősségeidet. Karcsúsító ruha, minták, amelyek nyújtanak, színek, amelyek fiatalosítanak vagy éppenséggel érettebbnek tűnsz általuk. Ez a helyzet a tokával is. Hoztam neked néhány videót, amely fotózásnál pózolásban segíthet, hogy olyan legyen a végeredmény, ami elnyeri tetszésed. És miközben nézed a videóimat ne feledd: lásd magad egységben, merj különbözni és ami a legfontosabb, hogy megértsd, nem csak egyféle szépség létezik.

Kövesd Ritát az alábbi közösségimédia-oldalakon!

https://www.facebook.com/KozmaRitaplussize

https://www.instagram.com/kozma.rita/

https://www.tiktok.com/@kozma.rita.styling?lang=hu-HU

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Lebukott Vilmos herceg: ez az a szokása, amivel halálra idegesíti Katalin hercegnét

Lebukott Vilmos herceg: ez az a szokása, amivel halálra idegesíti Katalin hercegnét

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez a szűrővizsgálat életet is menthet: így zajlik a vizsgálat (x)

Ez a szűrővizsgálat életet is menthet: így zajlik a vizsgálat (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)