A Gardróbnapló eheti vendége Turán Eszter egyenesen Los Angelesből

2019.január.21.

Eszter idejét megosztja Budapest és Los Angeles között, épp Hollywoodban próbál szerencsét, de Budapest az otthona. Itt van az a filmgyártó cég is, amit egy másik női producerrel, Trepper Vikivel ketten alapítottak. Igazi girl power, amit képviselnek!

A Gardróbnapló eheti vendége Turán Eszter egyenesen Los Angelesből
Fotó: Nagy Ádám

Pár hónapja a rangos, texasi South by Southwest filmfesztiválon mutatták be egyik filmjét és legközelebb Stockholmba utazik a következő filmpremierjére. Mindemellett ő az egyik kitalálója és rendezője Koltay Annával az épp Highlights of Hungary díjra jelölt BP Underground dokumentumfilm-sorozatnak, amely különböző budapesti underground zenei szubkultúrákat mutat be. Nem véletlen, hogy Eszter egy másik női filmessel állt össze erre a projektre, hisz abban, hogy több teret kellene adni női alkotóknak.

Eszter az underground közegből jön, ez inspirálja, a mai napig imád koncertekre járni. Ruhatárában nagy számban előfordulnak valamely szubkultúrához köthető darabok, de ugyanilyen természetes, hogy a dizájnerdarabok is. Ezeket szereti vegyíteni. Érezhető a stílusán, hogy sok időt tölt Amerikában, általában beleszeret egy-két tervezőbe és különböző korszakai vannak, most épp több, Amerikában népszerű tervező és márka ruháit hordja előszeretettel.

Vallja, hogy vannak dolgok viszont, amik nem változnak sem az életében, sem a ruhatárában. Simán kombinál bundát Martens bakanccsal, vagy zenekaros pólót designer darabokkal. Szerinte a stílus maga az ember, a ruhák a személyiséget tükrözik és mivel mindannyian mások vagyunk, ezért nem másolható az eredetiség. Szerinte igaz rá a mondás, miszerint a rock `n` roll az nem egy tánc!

Íme Eszter mai szettje:

Nem szeretek túl korán kelni, de ma reggel egy tévéinterjúra készültem, egészen pontosan az első amerikai tévéinterjúmra. Egy reggeli műsorba hívtak be vendégnek, aminek az a címe, hogy "Good Morning LaLa Land", hogy meséljek a most futó filmes projektjeimről és arról milyen európai filmesként LA-ben az élet.

Hajnalban sminkeltek és ilyenkor mindig kicsit tartok tőle, hogy eltalálják-e amilyen vagyok, de szerencsére tetszett, ahogy kifestettek. Izgultam, vajon működik-e rendesen majd az agyam egy ilyen kora reggeli órában. Az outfitemet ma, de igazából bármilyen eseményhez úgy választom, hogy abban önazonos legyek és ne valaki másnak akarjak kinézni. Ez a mai szettem is elég híven tükröz engem. Sok a fekete rajtam, jó nagy fülbevalóval, és mostanában ez a piros bokacsizma az egyik kedvencem miniszoknyával.

A tévéstúdióban oldott, jó hangulat volt, kedvesen fogadtak. Marasztaltak a műsor végéig, szóval az egész reggelem ott töltöttem! Boldog vagyok, hogy vendége lehettem egy amerikai tévéműsornak és bár utólag eszembe jutott, miket nem mondtam el az interjúban, hál' Istennek nem voltam zavarban, jól éreztem magam és talán ez átjött!

Régebb óta van egy komolyabb Stella McCartney kattanásom, bevallom több táskám is van tőle, de ezt menet közben úgyis látjátok majd. Fontos számomra, hogy vegan bőrből készíti csoda táskáit Stella. Ebbe a fülbevalóba pedig szerelmes vagyok és majd az is ki fog derülni, hogy élek-halok a masnikért, hát nem csoda, ha a fülbevalóm is egy jó nagy masni. LA-ben egyébként nem annyira hideg a tél, szóval nem kellet kabát ma.

Fülbevaló: Bloomingdale's
Táska: Stella McCartney
Felső: Wolford
Szoknya: Anthropologie
Cipő: Kenneth Cole



Ez is érdekelhet

Nem a Senoritával kezdődött: Minden, amit Camila Cabello és Shawn Mendes kapcsolatáról tudnod kell

Nem a Senoritával kezdődött: Minden, amit Camila Cabello és Shawn Mendes kapcsolatáról tudnod kell

G-Test

Az apácák körében tényleg gyakoribb a mellrák?

Az apácák körében tényleg gyakoribb a mellrák?

GLAMOUR-napok reloaded 2021

A GLAMOUR-napok applikációban már elérheted a GLAMOUR-napok Reloaded kuponokat!

A GLAMOUR-napok applikációban már elérheted a GLAMOUR-napok Reloaded kuponokat!