Cseri Hanna a tavasz legütősebb kiegészítőjével zárja a hetet

2023. február 24.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Cseri Hanna énekesnő ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

Generációs témákat boncolgat, mindezt szövegközpontúan, bájosan, játékosan teszi cserihanna, aki idén első szólóalbumával készül. Az előadó – aki egyébként bábrendezői fantáziáját is kiélheti zenei projektjében – 2022. októberében debütált első, „ZSIRÁFHÁT” című szerzeményével, amit ráadásul a 06. Klipszemle méltányolt és először mutatott be többek között a szakmai közönség előtt. Legutóbb január végén pedig bongor egész estés koncertjén adták elő első közösüket („Veréb”) az Akvárium teltházas KisHalljában.

Hanna legutóbb egy melankolikusabb részébe engedett betekintést új, „Fordulok kettőt” című felvételével. Habár a legtöbben átestünk egy bizonytalanabb lelkiállapotú életszakaszon, Hanna mégis tud mutatni újdonságot, és nevén nevezni ezeket a gyakran rendkívül nehéz, tudatalattinkban ragadt szálakat. Az újdonság egy kortárs versként is megállná a helyét metaforikus képeivel és rímkombinációival.

„Ilyen mellényt szeretnék hordani majd, amikor természetközeli kertészasszony leszek, aki a saját veteményesét gondozza, és hálát ad reggelente a Napnak, ha süt, vagy az esőnek, ha esik, majd beleharap a frissen leszedett uborkájába, amitől egyből kicsordul a könnye, aztán az ideje hátralévő részét permanens boldogsággal tölti, mert annál nincs számára jobb program. Jó úton járok, hiszen a mellény már megvan.”

Ezzel az ütős szettel zárja Cseri Hanna a hetet

Mellény: H&M

Ing: Háda, H&M

Nadrág: Cream

Cipő: ismeretlen eredetű, ajándékba kaptam

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom