Élénk színek a szürke napokra Szabó Jucus gardróbjából!

2017. szeptember 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szabó Jucus eredtileg Vendéglátóipari Főiskolán végzett, így a vendéglátás iránti vonzalma mindig megvolt, de végül az élet az online marketing felé sodorta.

Amikor megszületett a fia, nem szeretett volna egyből visszamenni dolgozni, de az anyaszerep mellett, szüksége volt még valamire pluszban, ahol továbbra is kiélhette a kreativitását. Mivel minden nap főzött, gondolta, miért ne oszthatná meg ezt másokkal.Először csak saját maga szórakoztatására készültek a különböző posztok, majd később rájött, komolyabban szeretne ezzel foglalkozni.

Az 5hozzavalo.blog.hu szerzőjének első szakácskönyve június elején jelent meg, mely kifejezetten reggelikre fókuszál, ezen a héten pedig megmutatja nekünk gardróbját is.

Íme Jucus mai szettje:

Imádom ezt a sárga, magas derekú nadrágomat, mert élénk színével teljesen feldobja a szettemet, és lapostalpú cipővel is fel tudom venni. Szükség is lesz rá, mert az egész napot ügyintézéssel töltöm, délután pedig rohanok a srácokért az óvodába, aztán kezdődik a hétvége!

Dzseki: Mango
Felső: Promod
Nadrág: Promod
Cipő: Bershka
Fülbevaló: F&F
Napszemüveg: Parfois
Nyaklánc: Our Little Sunshine
Fotó és styling: Lukács Edina (Pillanatkép Stúdió)






Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)