Kerekes Anna - november 4.

Most már szeretném, ha hivatalosan is kineveznének a Színes ruhák nagykövetének. Úgy látszik, tényleg nem tudok elindulni otthonról úgy, hogy ne viseljek valami rikító színű ruhadarabot.

Lehet, hogy tudat alatt feltűnési viszketegségben szenvedek? Ez azért érdekes kérdés, mert amikor fölveszek egy ilyen darabot, akkor kívülről nem látom magam, illetve nem úgy, ahogyan mások, és kizárólag azért húzom föl az adott ruhát vagy kiegészítőt, mert nekem tetszik. A sárgát például gyerekkoromban is imádtam. Nem szoktam azon gondolkodni, mit sugározhat az a személyiségemről, ha ködben is száz méterről vonzom a tekinteteket, mintha fényvisszaverő mellényt viselnék. Haha, lehet, hogy akkor másfajta pszichés zavarban szenvedek!

Mindenesetre ebbe a kabátba tavaly szerettem bele egy borongós novemberi délutánon. Habár csak andalogva nézelődni tértünk be a Benettonba a barátnőmmel, már a fölpróbálás pillanatában éreztem, hogy erőteljesen vonzódom a sárga kulikabát (?) iránt. Az érzés kölcsönös volt: a kabát is akart engem. Pénzhiány miatt egy hétig tépelődtem - mely szerelmes szívemnek hét egész esztendővel is felért - , majd berobogtam újra az üzletbe, és megvételeztem az árut. Azóta sem bántam meg, mert fantasztikusan dekoratív, nagyon vidám és elegáns is egyben. Egyetlen gyengesége, hogy a színe miatt kényesebb, de évente egyszeri tisztítással ez is megoldható. A legjobban tiszta feketével szeretem viselni, de olykor egy palackzöld vagy sötétlila táskát is fölveszek hozzá. Sőt, a fukszia színű kesztyűmmel is szoktam hordani. Harmadik színt viszont már nem vinnék bele a játékba. Na, jó, egy piros vagy pink rúzs erejéig jöhet a harmadik is!