Kiss Virág az edzőcuccait is megmutatja

2016. június 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A mindig mosolygós Kiss Virág, hazánk egyik legjobb fitnesz versenyzője, aki a nemzetközi mezőnyben is rendre leteszi a névjegyét. A huszonöt éves IFBB bikini fitnesz modell angol nyelven diplomázott politológiából, jelenleg pedig utolsó éves joghallgató, hamarosan államvizsgázik.

A BioTechUSA szponzorált sportolójaként, fitnesz és sportélet szakértőjeként a saját példáján keresztül szeretne motiválni másokat, ráébreszteni arra, hogy foglalkozzanak többet magukkal és az egészségükkel, hogy minél hosszabb és teljesebb életet élhessenek.

A diploma megszerzése után sem fog unatkozni, ugyanis szeretne továbbtanulni, sportjoggal és Phd-vel kacérkodik, ősszel pedig a rá jellemző maximalizmussal áll színpadra. Nézzük meg, mit visel Virág a hétköznapokon!

Íme Virág mai szettje:

Heti 5-6 edzésem van szigorúan az edzőmmel, Berkes Lászlóval. Az őszi szezonom nagyon hosszú lesz, szeptember 22-én Barcelonában az Arnold Classic Europe-on állok először színpadra, majd ezen kívül az IFBB világbajnoksággal együtt még 5 versenyem lesz egészen decemberig. Imádom a színes darabokat is, de ez a szürke szett az egyik nagy favoritom!

Top: Puma
Nadrág: Puma
Cipő: Puma Forever Fierce
Fotó: Szilveszter Zoltán
Smink: Nagy Kata



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné álomszép szettben tündököl, csak úgy árad belőle a sikk

Katalin hercegné álomszép szettben tündököl, csak úgy árad belőle a sikk

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)