Ezt a ruhát mindenképp építsd be a ruhatáradba

Kozma Orsi pénteki szettje
Kozma Orsi ma is az elegáns oldalát hangsúlyozza

Ez is érdekelhet

6 trend a párizsi divathétről, amiket csak a legbátrabbak mernek majd bevállalni

6 trend a párizsi divathétről, amiket csak a legbátrabbak mernek majd bevállalni

2023. november 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Kozma Orsi énekesnő ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

Kozma Orsinak gyerekkora óta lételeme a zene, Kezdetben a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, a gimnázium után a pedig színészi pályára készült. Több darabban is játszott, viszont mégis az éneklés hozta meg számára az igazi sikert. Első együttese a Szűzriadó volt, de énekelt a Kimnowak együttesben és a Tereskova zenekarban is. Ezután jött az életébe a Jazz+Az, majd 2000-ben oszlopos tagja lett a Cotton Club Singersnek, 2008 óta pedig a Kozma Orsi Quartettben teljesedik ki jobbnál jobb dalokkal.

Ma megbeszélésekkel és találkozókkal teli napom van. Olyan ruhát választottam, ami illik az egyéniségemhez, mutatós, de kényelmes is. Tudom, sokszor emlegetem ezt, de számomra elsődleges szempont egy ruha kiválasztásánál és fellépéseknél is, igyekszem arra törekedni, hogy jól érezzem magam a ruhában, mert az kihat a produkcióra is."

Ruha: Medoo

Cipő: Zara

Kozma Orsi énekesnő számára fontos, hogy egy ruha kényelmes is legyen



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)