Molnár Andi bevetette a szezon legnagyobb trendjének számító szoknyát

2019.november.27.

Molnár Andit a táncban elért sikerei révén ismerte meg az ország. Tudását 2008-ban a Szombat esti lázban is megcsillogtathatta, ahol táncpartnerével első helyezést ért el a show-ban. Bár a versenyszerű tánccal már felhagyott, a mai napig oktatja azt. A műsorban szereplő táncosokkal megalapították a Fever Dance Groupot, mellyel az országot járva különféle eseményeken, rendezvényeken lépnek fel nagy sikert aratva. Emellett Molnár Andi a televíziózástól sem távolodott el, hiszen az RTL Klubon látható Édesítő, valamint az Édes Otthon műsorvezetőjeként minden hétvégén találkozhatnak vele a nézők.

Íme Andi mai szettje

Titkolni se tudnám, hogy a pliszírozott szoknyák iránti rajongás engem is elért. Kifejezetten szeretem a barnát a mustárságával variálni, úgy érzem, hogy ez az én színkombinációm és jól is érzem magam benne. Ezt a szettet egy különleges, barnás színvilágú üvegszerű bizsuval dobtam fel. Számomra nagyon bejön, amikor a laza pulcsit szoknyával variálják, szeretem ezt a kombinációt, ahogy ennek a teddy kabátnak a puhaságát is. Régóta kutatom azt a kalapot, ami jól áll és számomra is komfortos.

Úgy érzem ebben a kalapban megtaláltam ezt. Azért is kedves ez a kiegészítő a szívemnek, mert a dédszüleim kalapkészítő mesterek voltak, saját műhelyük volt Budapesten, így különösen örülök, hogy végre lett egy kedvenc darabom nekem is.

Ruha: H&M
Csizma: CCC
Fülbevaló: Futureal
Kalap: Parfois É
kszer: Üvegház



Ez is érdekelhet

Sophie Turner szandálja az a darab, amire szükséged lesz idén nyáron

Sophie Turner szandálja az a darab, amire szükséged lesz idén nyáron

G-Életstílus

Hangulatzavarok léteznek, fontos és természetes rajtuk dolgozni: a Mélylevegő Projekt nem kezeli tabuként a problémákat

Hangulatzavarok léteznek, fontos és természetes rajtuk dolgozni: a Mélylevegő Projekt nem kezeli tabuként a problémákat

G-Életstílus

Helyes táplálkozás elfoglalt startupereknek: hogy még többet hozhass ki magadból

Helyes táplálkozás elfoglalt startupereknek: hogy még többet hozhass ki magadból