Az Ikrek jegyében születettél? Vajon kibe érdemes beleszeretned?

2021.február.7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Persze mindenkibe érdemes egy kicsit beleszeretni, pláne, ha nagyon fiatal vagy, de itt most összeszedtük, mire számíthatnak hosszabb távon az Ikrek jegyében születettek a különböző jegyekben születettekkel. Vannak kapcsolatok, amik egy életen át is kitartanak. Vajon a tiétek ilyen, vagy egy fontos tapasztalat, amin keresztül kell menned, hogy jobban megismerd önmagad?

Az Ikrek jegyében születettél? Vajon kibe érdemes beleszeretned?
Fotó: Getty Images

Ikrek és Kos páros

Kettőjük szerelmében a fizikai és az intellektuális sík is nagyon meghatározó lesz. Mindketten nagyon aktívak, optimisták még a legnehezebb időszakokban is. Az egymástól két jegynyire található jegyek általában nagyon jól érzik magukat együtt, kitűnően megértik egymást és remekül kommunikálnak egymással. Erre lehet alapozni. Az Ikrek vonzónak találja a Kos úttörő, önálló szellemiségét, pláne, mert ő maga is sokra tartja a szabadságot, úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az egyik legfontosabb dolog neki az állandó izgalom mellett. Konfliktusok adódhatnak abból, ha a Kos kontrollálni akar mindent, vagy ha komolyan veszi az Ikrek flörtölős természetét. Ha átlátnak ezen a szitán, akkor nagyon jó páros lehetnek, mert a Kos meg akarja tapasztalni a dolgokat, az Ikrek pedig meg akarja beszélni a tapasztalatokat, így lehetnek egy kalandorpáros, és olyan dolgokat fedezhetnek fel, élhetnek át, amiket egyedül elmulasztottak volna. Egy utazóblogot például biztosan indíthatnának ketten. Ha ki tudják jelölni a közös célokat, elképesztően sok energiájuk van ahhoz, hogy el is érjék azokat. Szerencsére sosem konkurálnak egymással, a Kos kapja mindig a trófeát, az Ikrek nem bánja ezt, szívesen tartja a lámpát. A Kost a Mars, az Ikreket a Merkúr irányítja, az egyik a szenvedély, a másik a kommunikáció bolygója, így teljesen különböző irányból közelítenek meg egy kérdést, de ketten, tandemben egészen biztosan elérik, amit akarnak. A heves viták felélénkítik a kapcsolatot, vagy tönkre teszik. A Kosnak meg kell értenie, hogy az Ikrek szereti a tüzes szócsatákat, nem azért, mert inzultálni akarják a partnerüket, vagy dominálni akarják a kapcsolatot, hanem egyfajta szellemi gyakorlatként tekintenek rá, nem kell megsértődni, felhúzni az orrát! A levegő (Ikrek) fújja a tüzet (Kos), kérdés, hogy erdőtűz, vagy meleg tábortűz lesz a végeredmény? Az Ikrek segíthet abban a Kosnak, hogy maximálisan kihasználhassa a lehetőségeit, mondjuk azt, ő az "ész" kettejük közül. Nagyon komoly konfliktusuk lehet azonban abból, ha az Ikrek kicsit elmossa a határokat az igazság és a hazugság között, ha mismásol, mert a Kos sokra becsüli az őszinteséget, és nincs türelme a játszmákra. Másképp fogalmazva: a hazugság mindennek a vége lesz. Pont.

Ikrek és Bika páros

Időre van szükségük, hogy megértsék a kapcsolatuk dinamikáját, és megtalálják benne azt, amitől jól érezhetik benne magukat. Sok mindent taníthatnak egymásnak, de már a kapcsolat elején szükség van egy kis igazításra, átgondolásra. Miután az Ikrek két ember egyben, a birtoklási mániás Bika az egyikkel megteremtheti a neki szükséges intimitást, biztonságot, a másik Ikreket pedig hagyhatja kalandozni. Az Ikreknek talán kicsit túl gyors, amit a Bika a kapcsolat elején erőltet, de képes arra, hogy másokra alapozzon, letelepedjen, csak időre van szüksége. A Bikának türelmesnek kell lennie. A Bika nyugodt, praktikus életszemlélete nagyon különbözik az Ikrek intellektuális megközelítésétől. Ez egy elég nehéz kölcsönhatás lehet, mert az Ikrek ostobának láthatja a Bikát, míg a Bika repkedőnek, tartalom és súly nélkülinek az Ikreket. Mégiscsak azt mondanánk, hogy érdemes tanítaniuk egymást: a Bika segíthet az Ikreknek, hogy egy kicsit mélyebben vegyen részt az életben, míg az Ikrek segíthet a Bikának, hogy izgalmasabb legyen az élete és több kaland férjen bele. A Vénusz (Bika) és a Merkúr (Ikrek) találkozik ebben a kapcsolatban. Ezek a bolygók nagyon közel esnek a Naphoz, mindig együtt vannak, de nagyon különböző az energiájuk, a jelentésük. Míg a Vénusz az élvezetekre koncentrál, a Merkúr egyszerre férfias és nőies, így az Ikrek azt használja, ami épp illik a pillanathoz. A Bika sokszor beleragad az érzéki élvezetekbe, romantikába, a fizikai síkba, és igazából egy olyan partnerre vágyik, aki rá támaszkodik, aki nagyon érzéki, és ezeket a feltételeket az Ikrek nem teljesíti, sőt, valahogy a briliáns, különleges elméje is elveszik a Bika mellett. Ezt az Ikrek egyfajta csapásként, önmaga elvesztéseként élheti meg, hiszen az éles elméjét szereti önmagában a legjobban. Jó hír, hogy az Ikrek elég okos ahhoz, hogy megtanulja, milyen érzéki, romantikus partnernek lenni, amire a Bika vágyik, szóval, ha maradni akar valamilyen oknál fogva, a kapcsolat kielégítő lesz. Az Ikrek az agyával dönt, a Bika praktikusabb, azt kérdezi: "Hogyan fog ez nekem segíteni, hogy elérjem a céljaimat?", míg az Ikrek sosem kötődik annyira egy tervhez, bármikor tud ugyanis új tervet kitalálni. Ha a Bika a birtoklási vágyával kezdi nyomasztani az Ikreket, akkor elképzelhető, hogy az Ikrek trükkösen kinyitja a bilincseket, és gyorsan vesz egy repülőjegyet Balira, és létrehoz egy új Instaram-fiókot. A Bika fix jegy, míg az Ikrek változékony jegy, ez egy örökös szembenállás közöttük, mert az egyik vinnyog minden változástól, a másik pedig unatkozik, ha nem változnak percenként a dolgok. Nagy kérdés, hogy a Bika a szerelem kedvéért képes lesz-e szabadságot biztosítani az Ikreknek, hogy az levegőt kapjon, vagy a testével rátehénkedik és megpróbálja szeretetből agyonnyomni. Mi azt gondoljuk, hogy a föld nem válik levegővé, tehát előbb-utóbb kattan majd a bilincs.

Ikrek és Ikrek páros

Amikor ők együtt járnak, vagy együtt élnek, az olyan, mintha négy ember tenné ezt. Egy biztos, ez a kapcsolat sosem lesz unalmas. Miután ugyanannyira van szükségük az intellektuális stimulációra, mint az állandó cselekvésre, folyamatosan újabb és újabb dolgokra inspirálják majd egymást. Az Ikrek jegyűnek fontos a gondolat, a beszéd, a szólás szabadsága, és ebben végre partnerére talál, éles eszükkel szórakoztatni fogják egymást. Előszeretettel gúnyolják, ugratják egymást, ironikusak, szarkasztikusak egymással, ami biztosan nagyon szórakoztató, de megakadályozza a meghittséget egy kapcsolatban. Jó volna néha egy kicsit komolyabbnak lenni, jó volna, ha odafigyelnének az érzéseikre ahelyett, hogy kizárólag a gondolatokra alapoznák a kapcsolatot. Növelhetik ugyanis a szerelmük értékét, értelmét és az elköteleződést, ha az érzelmeket is beemelik a kapcsolatba. Az Ikreket a Merkúr, a kommunikáció bolygója irányítja. Képesek arra, hogy egész éjszakákat átbeszélgetnek. Merkúr (a görög mitológiában Hermész) utazó volt, akinek átjárása volt az alvilág, a menny és az emberek világa között. Ki érthetné meg jobban őket, mint egy hozzájuk hasonló utazó? Csak röviden tudnak valamire koncentrálni, hamar elvesztik azérdeklődésüket, de miután egyszerre veszítik el, ebből nem szokott semmiféle konfliktus származni, mennek tovább, végtelen ötletük van arra, hogy mivel lehetne foglalkozni, mi iránt kellene érdeklődni. Egyetlen módon lehet köztük vita, ha egy gyors döntés miatt valami félrecsúszott, valami kellemetlen történt, de igazából ezekbe sem tudnak beleragadni, mert változékony jegyek, rugalmasak, nagyon könnyű természetűek. Ők ketten a kompromisszumok bajnokai, bárkinek taníthatnák, hogyan kell közös nevezőre jutni. Óriási intellektuális muníció van ebben a kapcsolatban, amivel képesek egymás életét érdekessé tenni, egyetlen napjuk sem hétköznapi. Együtt szórakoztatják a világot, és ketten együtt sokkal többet érhetnek el, mint egyedül. Mi drukkolunk, hogy szembe találkozzanak a tükörképükkel!

Ikrek és Rák páros

Ez a kapcsolat leginkább a kíváncsiságon alapul. Az érzelmes, érzékeny Ráknak nehezére esik, hogy tisztán kommunikáljon, az Ikreket pedig leginkább ez határozza meg. Az Ikrek lovagias fellépése, tökéletesen megfogalmazott mondatai lehet, hogy ráveszik a kis Rákot, hogy sokkal gyorsabban kimerészkedjen a páncéljából, mint ahogy tőle megszokhattuk. A Rák arra taníthatja az Ikrek jegyében születettet, hogy lassuljon le egy kicsit, és legyen hálásabb azért, ami van, amit az Ikrek általában elfelejt megtenni. Az Ikrek nem tud eléggé meghitt légkört teremteni, olyan, mintha nem venné figyelembe a Rák igényeit, ezért legtöbbször előbb-utóbb elkezdődnek a gondok egy ilyen szerelmi kapcsolatban. Ez a két jegy annyira különböző módon közelít a világhoz, hogy nagyon sok megértés kell ahhoz, hogy működni tudjon a kapcsolat. A Rák otthon, a kandalló mellett érzi a legjobban magát, míg az Ikrek egy gondolkodó lény, aki könnyedén felveszi a csillogó páncélban feszítő lovag szerepét, amit a Rák azzal viszonoz majd, hogy elszántan védelmezi a szerelmét. Az otthoni élet minősége nagyon fontos a Ráknak, az Ikrek minden kényelmet megkap majd mellette. Konfliktusuk akkor adódik, ha a Rák birtokolni akarja a szabadnak született Ikreket.

Ikrek és Oroszlán páros

Ez a kapcsolat meglehetősen játékos, jó hangulatú, aktív és optimizmussal teli, de lehetnek konfliktusok abból, ha az Ikrek flörtölős természete felbőszíti az Oroszlánt, vagy ha az Ikrek azt érzi, hogy az Oroszlán birtokának tekinti és be akarja zárni. Nagyon különböző irányból érkeznek, az Ikrek analizál, kommunikál, intellektuális párbeszédet folytat, míg az Oroszlán inkább nem beszélne róla, sokkal inkább csinálná. Mindketten túltengenek az energiától, belevetik magukat mindenféle projektbe, kalandba, felfedezésbe, nem fognak unatkozni. Az Oroszlánnak vissza kellene fognia magát, nem kellene a főnököt játszania, mert az Ikreket ez teljesen lelohasztja. Mindketten kitűnő kommunikátorok, csak másból indulnak ki, az Oroszlán mindig önmagából, az Ikrek pedig önmagáért a kommunikációért kommunikál, fogalmazhatunk úgy is, hogy kommunikációkényszere van. Sajnos előfordulhat, hogy vetélkedni kezdenek, amit az Ikrek élvez, az Oroszlán viszont garantáltan megsértődik majd. A levegő (Ikrek), fújja a tüzet (Oroszlán), így a szerelem bizonyára heves közöttük, az a kérdés, meddig tart. Miután mindketten hamar megunnak mindent, maximális egyetértés lesz köztük a gyors váltások, újabb érdeklődési körök, újabb projektek indításával kapcsolatban, az már nagy kérdés, hogy mennyit fejeznek be ezekből. Általában az Oroszlán irányít, az Ikrek csak a saját gondolatait szereti uralni, így a háttérből figyeli ahogy az Oroszlán beáll a reflektorfénybe, és felteszi a fejére a glóriát. Egy vibráló, önfeledt kapcsolat lehet az övék, ami segíthet nekik a világ még jobb felfedezésében.

Ikrek és Szűz páros

Amikor egymásba szeretnek, nem szabad megspórolni az időt, hogy megismerjék egymást, megértsék egymás indíttatásait, az élethez való hozzáállását. Az Ikrek kettőssége meglehetősen összezavarhatja a Szűzt, és csak úgy erősödhet meg a kapcsolat, ha a Szűz megértette az Ikrek karakterét, és valamelyest próbálja kiegyenlíteni érzelmileg ezt a kettősséget, úgy, hogy közben engedi az Ikreknek, hogy kedve szerint repkedhessen össze-vissza. Lehet, hogy a Szűz egy kicsit túl komoly az Ikreknek, és túl nagyok az elvárásai, pláne, ha ezek már akkor kiderülnek, amikor az Ikrek még nem köteleződött el. Ha a Szűz türelmes, ezek a problémák nem fognak felmerülni. Néha nehéznek tűnhet zöldágra vergődni egymással, mert annyira másfelől érkeznek ketten, és a Szűz kritikus és szigorú az Ikrek ízlésének. Az Ikrek röpködése viszont nagyon fárasztó lehet a szuperpraktikus Szűznek. Ennek ellenére sok mindent taníthatnak egymásnak, ha mégis együtt maradnak. A Szűz segíthet az Ikreknek, hogy valahogy jobban belefolyjon az életbe, ne mindent csak a felületén érzékeljen, éljen meg, lássa a dolgok mélyebb rétegét, vegye észre a részleteket is. Az Ikrek viszont izgalmat, szórakozást hozhat a Szűz életébe. Mindkettőjüket a Merkúr, a kommunikáció bolygója irányítja, az Ikrek a férfias energiáját, a Szűz a nőies energiáját jelenti a bolygónak, lévén a Merkúr egy androgén karakter. A Szűz egy megbízható társra vágyik, ezért arra használja a kommunikációt, hogy nagyon világosan és tisztán kifejezze, hogyan lehet tökéletesíteni a kapcsolatot, az Ikrek inkább intellektuálisabb, de tehetséges abban, hogy hogyan kell másokhoz hozzáállni. Nagy különbség azonban, hogy a Szűz föld jegyű, az Ikrek pedig levegő jegyű: a Szűz direkt, precíz, praktikus és azt a kérdést teszi fel lépten-nyomon: "Hogyan segít ez abban, hogy elérjem a céljaimat?", míg az Ikrek gondolatai csak úgy száguldoznak, nem vesztegeti az idejét arra, hogy valamibe belefeledkezzen, arra megy, amerre az esze vezeti. A Szűznek meg kell érteniük és tolerálniuk kell az Ikrek flörtölős természetét, és azt, hogy ez semmilyen hatással nincs az ő kapcsolatukra, de az Ikrek erre a megértésre jó, ha rásegít szavakkal, jelzésekkel. Mindketten mozgékonyak, változékonyak, hamar alkalmazkodnak. A kommunikációra kell alapozzák a kapcsolatot, és akkor mindketten elégedettek lesznek, közösen tudnak változni, változtatni, ha már meguntak valamit. Jó, ha az Ikrek megtanulja türelmesen kivárni, amíg a Szűz befejezi a mondatait, mert csak úgy jutnak valamire, ha megfontolják a meglátásait.

Ikrek és Mérleg páros

Ez a kapcsolat az intellektuális érdeklődéseken alapszik, és a szellemi mozgékonyságon, és remekül érzik egymással magukat a szerelmesek. Az Ikrek kettős természete miatt imádja a Mérleg kiegyensúlyozottságát, a fecsegő, okos Ikrek pedig nagyon szórakoztatja a Mérleget. Az Ikreket az új ötletek, elképzelések izgatják, a Mérleget a művészet, a szépség, és ez a kettő nincs olyan messze egymástól. A Mérleget a Vénusz bolygó (szerelem), az Ikreket pedig a Merkúr bolygó (kommunikáció) uralja. Jól működnek együtt: egyesítik a szeretet és a kommunikáció erőit. A Mérlegnek a lehető legfontosabb a szerelmi kapcsolatban is a harmónia, bármit megtesz, csak ne kelljen vitáznia, míg az Ikrek azért időnként nehezen tud lemondani egy kis szópárbajról. Mindketten levegős jegyek, tehát értik egymást. Az Ikrek szereti a Mérleg energiáit, és nem okoz neki nehézséget, hogy kövesse ót, amikor egy új ötlettel, művészeti, alkotói projekttel foglalkozik, és teljesen beleveti magát. Mindkét jegy nagyon széleskörű érdeklődéssel bír, ami remek alapanyagot ad nekik a provokatív beszélgetésekhez. Az Ikrek változó, a Mérleg kardinális jegy, így arra tartanak majd, amerre a Mérleg irányít. Nagyon kreatív randevú ötleteik vannak, és mindketten élvezik ezeket a kitalálástól a megvalósulásig, az Ikreknek viszont fontos, hogy akár még az utolsó pillanatban is lehessen változtatni az ötleteken, megbeszélt dolgokon. Általában a Mérleg kezdeményez, de gondjai akadhatnak a befejezéssel. Az Ikrek pedig nagyon alkalmazkodó, nem bánja, ha áttérnek valami másra, ha a Mérleg megunta az előzőt. A Legjobb dolog ebben a kapcsolatban az, hogy képesek csapatként együttműködni, kölcsönösen segíthetnek egymásnak, hogy az érdeklődési körül még tágabb legyen, hogy új nézőpontból lássanak dolgokat, így tehát biztos, hogy gazdagabbak a kapcsolattal.

Ikrek és Skorpió páros

Ha szerelmi kapcsolatba kerülnek, meg kell tanulniuk megérteni egymást, és elfogadni a különbségeiket. Ha ez sikerül, verhetetlen páros lesznek. Az Ikreknek kitűnő az alkalmazkodóképessége, szeret társaságba járni, csevegni, a Skorpió visszafogottabb, de határozottabb, nem beszél túl sokat, inkább titokzatos, titkolódzó. Az Ikrek hajlamosak könnyedén venni a dolgokat, beleértve a szeretőjüket is, a Skorpiónak viszont szüksége van a stabil, mély kapcsolatra és az intimitásra. Ez lehet egy erős konfliktus helyzet. Általában egy rendkívül szenvedélyes kapcsolat alakul ki köztük: az Ikrek vitákkal ingerli a Skorpiót, mert ezt egyfajta szellemi gyakorlatnak tartja, kacérkodik, kihívó, ami a birtoklási mániás Skorpiónak az idegeire fog menni. Mindkét jegy előszeretettel kockáztat és bonyolít, időnként kicsit elvadulhatnak a dolgok, ekkor mindkettőjük erőfeszítésére szükség lesz, hogy lehiggadjanak a kedélyek. Az Ikreket a Merkúr (kommunikáció), a Skorpiót pedig a Mars (szenvedély) és a Plútó (hatalom) bolygók irányítják. A Skorpiót nagyon foglalkoztatja a szexuális és érzelmi intimitás, sok-sok visszajelzésre van szükségük, hogy a szerelmük ugyanolyan komolyan áll a kapcsolathoz, mint ők, és ezen a ponton jól jön az Ikrek kitűnő kommunikációs képessége. Az Ikrek valószínűleg elköteleződik, de csak akkor, ha ezt szabadon megteheti, a Skorpió nem kényszeríti erre. Az Ikrek levegőjegyű, a Skorpió vízjegyű, ez a két elem nagyszerű kombinációt alkothat: az értelmet (levegő) és az érzelmet (víz) hozhatják harmóniába. A trükk lényege az, hogy mindkét elem egyszerre érvényesül. Van azonban árnyékos oldal is. A Skorpió érzelmi manipulációi lelohaszthatják az Ikrek energiáját és lelkesedését, túl mély lehet neki a Skorpió "vize". Az Ikrek változékony jegy, a Skorpió fix jegy. Az Ikrek hajlamos szeszélyből cselekedni, csak azért, hogy valami újat megtapasztaljon, ellentétben a Skorpióval, aki mindent eltervez, és a terveit (nyílt, vagy titkos) követi. Behozhatja az Ikrek életébe a befejezett tervek fogalmat, amit ők önmaguktól nem nagyon ismernek, és segíthet nekik, hogy mielőtt valami újba ugranak fejest, zárják le az előző ügyeiket. Érdekes tapasztalat lesz mindkettőjüknek ez a szerelem!

Ikrek és Nyilas páros

Ez egy nagyon látványos meccs lehet (elnézést, szerelem). Nagyon összeillő páros, rutinosan, pillanatok alatt elsimítanak mindenféle konfliktust. Nem esik nehezükre egymásnak biztosítani a szabadságot, hiszen mindketten erre vágynak egy kapcsolatban is. Apró különbség, hogy a Nyilasnak fizikai függetlenségre, az Ikreknek mentális függetlenségre van szüksége, de ez nem okoz különösebb zavart. Mindketten szeretik az új élményeket, szeretnek új embereket megismerni, szeretik a szenzációkat, az izgalmat, és bizonyára nagyszerű kalandjaik lesznek közösen. Mindketten gyorsan váltanak, szeretnek tovább haladni úgy, hogy közben a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzék. Remek barátok azon kívül, hogy összeillő szerelmesek. Mély megértésük a nagyon hasonló életfelfogásukon, optimizmusukon és állandó lelkesedésükön alapul. Az Ikreket a Merkúr (kommunikáció), a Nyilast pedig a Jupiter (szerencse) uralja. A Merkúr adja az Ikreknek beszédes, intellektuális alapállását, míg a Jupiter a szerencséről és a filozófiáról egyaránt szól, és a Nyilasnak folyamatos tudás- és igazságkeresést kölcsönöz. Ez egy remek meccs - az Ikrek új ötlettel áll elő, és a Nyilas rögtön ugrik, készen áll arra, hogy a felfedezze, értelmezze ezt az új lehetőséget. Az Ikrek levegőjegyű, a Nyilas pedig tűzjegyű, a levegő messzire terjeszti a tüzet, elősegítve erejének növekedését. Egy nagyon tüzes, szenvedélyes kapcsolat az övék, amiben mindig történik valami. Előfordulhat, hogy valódi vita alakul ki köztük, ami tényleg nagyon bántja majd az érzelmeiket. A zodiákusban egymással szemben áll ez a két jegy, ami azt jelenti, hogy meglehetősen mély és összetett ez a kapcsolat. Más szavakkal kifejezve: vagy nagyon jó, vagy pokolivá változik. Az Ikrek és a Nyilas is változó jegyek, és így rendkívül kompatibilisek. Mindkettő szélsőségesen rugalmas, hajlandó és képes alkalmazkodni a változásokhoz. Amikor az Ikrek meggondolják magukat, a Nyilasnak nincs gondja azzal, hogy 180 fokos fordulatot kell végeznie, hogy lépést tartson magasrepülő partnerével. Reméljük, a sok kaland közt nem lesz idejük vitázni, és boldogan élhetnek, amíg világ a világ.

Ikrek és Bak páros

Időnként nehéz lehet felidézni ebben a kapcsolatban, hogy vajon miért is jött létre. Nem lehetne ennél különbözőbb az élethez való hozzáállásuk. Keményen meg kell dolgozniuk azért, ha ezt a kapcsolatot működtetni akarják. Javasolnánk inkább a távkapcsolatot. Vicc nélkül: az Ikreknek térre van szüksége a szabad gondolkodáshoz, ismerkedéshez, intellektuális képességeik kiéléséhez, a Bak nem korlátozhatja ebben. Tény, hogy a Bakot leginkább a státusz, az előrelépés érdekli, a kipróbált, bevált utak megtalálása, míg az Ikrek állandóan csatangol, elkóborol, új utakra téved, sosem halad egyenesen. A kihívás, hogyan lehet ugyanoda kilyukadni ezeken a nagyon különböző személyes térképeken. A Bak meglehetősen visszafogott, amit az Ikrek csapongó természete, hangos viselkedése még szembe tűnőbbé tesz. A Bak lassú, az Ikrek rugalmas, sokat változik, változtat, és néha nem lehet követni, olyan gyors. Az Ikrek pillanatok alatt meglátja a kiskapukat, míg a Bakot nehezen lehet meggyőzni arról, hogy a huszárvágások jó ötletek, inkább haladna az előre eltervezett útvonalon. Nagyon jó üzleti partnerek lehetnek, mert egy elég széles skáláját tudják lefedni a cselekvéseknek, megoldásoknak, és ezzel, ha megbíznak egymásban, versenytársaik elé kerülhetnek. Az Ikreket a Merkúr bolygó (kommunikáció), a Bakot a Szaturnusz bolygó (erő) uralja. Ezek a bolygók szembe szállnak egymással. A Szaturnusz hideg, férfias energia, ami abban segít a Baknak, hogy minden nehézség ellenére haladjon a céljai felé, ő a kitartás mintaképe, míg a Merkúr androgén energia, a kommunikáció és a rugalmasság ajándékát adja az Ikreknek. Legjobb lenne nem belevonni ebbe a kapcsolatba az érzelmeket, mert az nagyon nyomasztó lehet mindkét fél számára. Az Ikrek könnyedén, sokszor kicsit felületesen viszonyul az érzelmi ügyekhez, míg a Bak teljesen agyoncsaphatja viselkedésével az Ikrek lelkesedését. Olyan, mintha a Bak tönkre akarná tenni az ő mindennapos élvezetét, amikor is megy arra, amerre az áramlat viszi. A Bak olyan kérdései, hogy mi lesz nekem ebben jó? hogyan segít ez elérnem a céljaimat?- teljesen lelombozza az Ikreket. Ha meg tudják egymásnak engedni, hogy a másik olyan maradjon, amilyen, és képesek elfogadni egymást, nagyon jó stratégiai partnerek lehetnek. Azon alapvetően csodálkozunk azonban, hogy ezt a részt bárki is elolvassa, és nagyon kíváncsiak lennénk, hogy vajon mit láttak egymásban?

Ikrek és Vízöntő páros

Amikor ők kapcsolatba kerülnek egymással, az mentálisan nagyon stimuláló kapcsolat lehet. Az Ikrek szerelmesek az új ötletekbe, a látnok Vízöntő feje pedig tele van ezekkel. Mindkét jegynek nagyon nagy a szabadságigénye, függetlenségre vágynak, ezért nagyon jól megértik egymás szükségleteit. Lehet, hogy a legjobb, ha fenntartják a kapcsolat alatt is a külön lakhelyüket. Konfliktus forrása maximum az lehet, hogy a Vízöntő túlságosan makacs, és ez bosszanthatja az Ikreket, az Ikrek viszont túl gyorsan változtat, és ez zavarhatja a Vízöntő célra törő elképzeléseit. Komolyabb problémákra azonban nem kell számítani, ők ketten nagyon mélyen megértik egymást. Az Ikreknek és a Vízöntőknek is nagyon sok energiája van, elméjük olyan gyors, hogy folyamatosan újabb és újabb ötletekkel állnak elő, és a Vízöntő elszántságával az ötleteiket meg is tudják valósítani. A Vízöntőt a Szaturnusz (karma) és az Uránusz (lázadás), az Ikreket pedig a Merkúr (kommunikáció) bolygók irányítják. A Szaturnusz és az Uránusz egyesítik erejüket, hogy a Vízöntőnek progresszív, eredeti elmét és elhatározást adjanak, motivációt, hogy ötleteiket jól hasznosítsák. A Vízöntő a zodiákus nagy humanitárius segítsége. Az Ikrek nagyszerű gondolkodó és beszélgető partner, és könnyedén segíthet, ha a Vízöntő elakad egy ötletben és szüksége van egy kis szellemi lökésre. Az Ikrek rugalmasabb elméje nagyban segítheti a Vízöntőt feszültség vagy bemerevedés esetén. Mindketten levegőjegyek, szellemi kötelékük erős és igaz. Mindketten szeretik a társaságot, az Ikrek szellemes csevegő, szereti lenyűgözni az embereket gyors és mozgékony agyával, a Vízöntőt pedig minden ember érdekli. Minél többféle embert ismer, annál jobban érzi magát. Mindkét jegy széles érdeklődési körrel bír, ezért gazdagítják egymás életét. Az Ikrek változékony jegy, a Vízöntő pedig fix jegy. A Vízöntő sokkal határozottabb, sőt makacsabb, és általában kezébe veszi a kapcsolat irányítását. Ez egy egészséges, mozgalmas, kielégítő kapcsolat lesz.

Ikrek és Halak páros

Amikor az Ikrek és a Halak szerelembe esnek, nagyon empatikus, elégedett párost alkothatnak. Az Ikrek gyors észjárású és beszédű, és rengeteg humorral segíthet a Halaknak, hogy álomszerű életszemléletüket egy kicsit valóságosabbá tegyék. A Halak intuitív, empatikus, érzelmi szinten nagyon jól összekapcsolódnak másokkal. Az Ikrek is nyitott gondolkodású, szellemileg is mozgékony. Ez a kapcsolat a rugalmasságról és a kapcsolódásról szól. Az Ikrek és a Halak remek barátok és szeretők is egyben. A Halak meglehetősen érzékenyek, és az Ikrek meg tudják sérteni az érzéseiket, amikor időnként gondolkodás nélkül beszélnek, de szerencsére könnyen megbocsáthatnak egymásnak és elfelejtik a sérelmeket. Az Ikreket a Merkúr (kommunikáció), a Halakat pedig a Jupiter (szerencse) és a Neptunusz (illúzió) irányítja. A tanulásról és a filozófiáról, valamint a szerencséről szóló Jupiter adja a Halaknak a mélyebb megismerés iránti vágyat, a Neptunusz pedig álmodozóvá teszi őket. A Merkúr a gyors szellemről, az innovációról és a találmányról szól. Az Ikrek levegőjegyű, a Halak pedig vízjegyű. Az intellektuális fókusz és a világ érzelmi, intuitív megfogásának kombinációja sokkal szilárdabbá teszi a döntéseket. Ha ez a kettő együtt tud működni, akkor sok mindent el tudnak érni közösen. Az Ikrek és a Halak egyaránt változó jelek, így elég kompatibilisek. Mindkét jegy alkalmazkodó, rugalmas és könnyedén képes kezelni a változásokat. Mindketten hajlamosak meggondolni magukat, ezért jó, hogy mindketten nagyon nyitottak. Egyik jegynek sem kell, hogy átvegye a vezetést, és mindketten rengeteg teret és szabadságot biztosítanak egymásnak. Bátran hívhatjuk őket szuper párosnak!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tedd és Mami melléklettel, és rengeteg izgalmas témával érkezik a GLAMOUR magazin legújabb száma

Tedd és Mami melléklettel, és rengeteg izgalmas témával érkezik a GLAMOUR magazin legújabb száma

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)