Belőlük lesz a legjobb apa a horoszkóp szerint

2021.május.27.

Szülőnek lenni nem a legegyszerűbb dolog, mégis vannak, akiknek úgy megy, mintha tényleg erre születtek volna, másoknak komoly küzdelem, hogy megszokják az apaszerepet.

Másnaposok
Másnaposok

Természetesen bármilyen jegy szülöttei lehetnek jó szülők, a szeretet, az odafigyelés és a gondoskodás a legfontosabb dolgok a gyerek számára, ezt pedig csillagoktól függetlenül bárkinek megy. Ugyanakkor kétségbevonhatatlan, hogy bizonyos jegy szülöttei eszményi apák lesznek, mások kicsit rögösebb útra számíthatnak.

Lássuk a csillagjegyek sorrendjét:

12. Szűz (08. 24-09. 23.)

A szűz férfiak határozottak és erős akaratúak, és ez a gyereknevelésben is megmutatkozik. A jegy szülötteinek gyerekei mindig érezni fogják a szeretet, ugyanakkor azt is érezni fogják, hogy meg kell felelniük az apjuk elvárásainak. A szűz apák szigorúsága néha bizony könnyeket csal a gyerekeik szemébe, de az biztos, hogy stabil apamintát kapnak az életben.

11. Nyilas (11. 23-12. 21.)

Közismert, hogy a jegy szülöttei imádják a kalandokat, mellettük nem nagyon lehet unatkozni. A gyerekeik éppen ezért nagyon is úgy érezhetik, hogy apukájuk a legizgalmasabb, legszórakoztatóbb ember az életükben. Ugyanakkor a Nyilas nyughatatlansága miatt az apaszerepben azzal a kihívással kell szembenéznie, hogy a gyermeknek az állandóság nagyon fontos, hogy tudja, mindig számíthat a szüleire, és biztonságban van.

10. Kos (03. 21-04. 20.)

Nagyon komoly jegy, és ha megjön az elhatározás egy Kos férfinál, hogy itt az ideje, hogy családot alapítson, akkor 100%-ig fog erre koncentrálni. A Kos apák támogatják a gyerekeik önmegvalósítását, azonban az kétségtelen, hogy a türelem nem az erősségük, ami vezethet konfliktusokhoz. Illetve, ha viszonylag későn válnak apává, akkor nagyon figyelniük kell, hogy le tudják küzdeni a generációs akadályokat, a Kosok ugyanis hajlamosak bizalmatlanok lenni az újdonságokkal kapcsolatban, és ragaszkodni régi, bevált dolgokhoz.

A csillagjegyed elárulja, milyen anya leszel!



9. Skorpió (10. 24-11. 22.)

A jegy szülöttei lelkiismeretes apák, abban nem lehet kétség, hogy pontosan tudni fogják, hogy milyen oltásokat kapott már meg a gyerekük, hogy később mit tanul épp az iskolában, és hogy hívják az osztálytársait. Ezt a mindenre kiterjedő figyelmet a gyerekük gyakran szigorúságnak érezheti. A Skorpió apának azt kell megtanulnia, hogy el tudja engedni magát, és csak önfeledten játsszon a gyerekeivel.

8. Ikrek (05. 21-06. 21.)

A jegy szülötteiben mintha két ember lakozna egyszerre. Az egyikük csodálatos apa, odafigyel a gyerekeire, és mindig úgy foglalkozik velük, ahogy éppen a legmegfelelőbb a számukra. Ugyanakkor az Ikrek apáknak időnként előtör a másik énje, aki beleveti magát valami új munkába, feladatba, ami hosszú időre elszakítja a családjától. A legnagyobb veszély, hogy az Ikrek apák gyerekei úgy érezhetik, hogy nem igazán tudják, hányadán állnak az apukájukkal.

7. Vízöntő (01. 21-02. 19.)

A Vízöntő apák nagyon is támogatják a gyereküket, mindig arra fogják biztatni, hogy fedezze fel a saját kreativitását, próbálgassa a saját határait. Ez mindenféleképpen felszabadító egy kalandvágyó gyermek számára. Ami viszont önmagának sem az erőssége, az a rendszeresség, így aztán a Vízöntő apák gyerekeinek lehet problémájuk ha alkalmazkodniuk kell az olyan helyzetekhez, amik azért mégiscsak megkövetelnek valami rendszerességet, rendet.

6. Oroszlán (07. 23-08. 23.)

Kezdjük azzal, hogy az Oroszlán apáknak sosem lesz olyan problémájuk, hogy ne tudnának mit kezdeni a gyerekeikkel bármilyen korúak is legyenek azok. A jegy szülöttjei minden erőlködés nélkül képesek visszatérni a gyerekkorukba, és újraélni azt a saját gyerekükkel. Képesek órákig elmélyedve legózni a gyerekeikkel, mesefilmeket nézni. Az Oroszlán apáknak egyedül arra kell ügyelniük, hogy a lobbanékonyságukat kezelni tudják, hajlamosak a forrófejűségre, ha ezt nem tudják kezelni, akkor a gyerekeik időnként túlzottan szigorúnak érzik majd őket.

5. Bak (12. 22-01. 20.)

Igazán kiveszik a részüket a gyereknevelésből, élvezik tanítgatni a gyerekeiket, néha kicsit túlzásba is viszik, hogy mindennel meg akarják ismertetni a csemetéiket. De ezzel együtt is a Bak megbízható apa a gyerek számára, egyedül arra kell ügyelnie, hogy hajlamos arra, hogy elrontsa a gyerekeit a túlgondoskodással.

4. Mérleg (09. 24-10. 23.)

A jegy szülöttei nagyon érzékenyek az igazságosságra és a tisztességes viselkedésre, tipikusan nem egygyerekes szülők, ők több gyerekkel is kiválóan elboldogulnak. Egyetlen dologra nagyon kell azonban ügyelniük, mert szép dolog, hogy egyenlő feltételekkel bánnak a szeretteikkel és senki nem érzi elhanyagoltnak magát, de néha nem lehet kiporciózni a törődést, és olykor egy gyereknek több gondoskodásra van szüksége, mint a másiknak.

3. Halak (02. 20-03. 20.)

Kis híján a csillagjegy szülöttjei az eszményi apukák. A Halak apák támogatják a gyerekeik elképzeléseit, vágyait, képesek megbocsátani, nagylelkűek. A gyerekeik úgy érezhetik, hogy őket sosem kötötte gúzsba a szülői akarat. A jegy apukáinak egyetlen gyengesége, hogy alkatuknál fogva képtelenek hosszú ideig egy dologra összpontosítani, és a gyerekeik talán néha túl szeszélyesnek ismerik meg őket.

2. Rák (06. 22-07. 22.)

A jegy szülötteinek kifejezetten jót tesz az apaság. A gondoskodó énjük ekkor teljesedik ki, nagyon érzelmes szülők lesznek, akik figyelnek a gyerekük minden rezdülésére. Lehet, hogy a gyakorlatias dolgokban van nála ügyesebb is, de a Rák apukák odafigyeléssel és empátiával bőven tudják pótolni ezt a fogyatékosságukat. Arra kell ügyelniük, hogy féltsék túl a gyerekeiket.

1. Bika (04. 21-05. 20.)

A jegy szülöttjeinek egyik legismertebb tulajdonsága a türelem. A gyereknevelés pedig aztán igazán sok türelmet igényel. A Bika apa állhatatos és szenvedélyes, ha a családjáról van szó, a gyerekei tökéletes biztonságban érezhetik magukat mellette, egyértelmű lesz számukra, hogy mindig számíthatnak rá. A Bika nagyon racionális, szereti a stabilitást, és ez a minta nagyon fontos a gyerekeinek.

Ez is érdekelhet

Dalpremier: A Mörk új slágere belső konfliktusok feldolgozására koncentrál

Dalpremier: A Mörk új slágere belső konfliktusok feldolgozására koncentrál

GLAMOUR Horoszkóp

Kockázatvállalással kihívhatod magad ellen a sorsot - Napi horoszkóp: július 29.

Kockázatvállalással kihívhatod magad ellen a sorsot - Napi horoszkóp: július 29.

Sztárhírek

Már attól hanyatt esel, ha csak ránézel Lady Gaga holdjáró cipőjére

Már attól hanyatt esel, ha csak ránézel Lady Gaga holdjáró cipőjére