Hatalom, szeretet, tudás vagy szabadság? Ez motivál igazán a csillagjegyed alapján
Minden csillagjegy más-más alapvető motivációs erő mentén működik, és természetesen nem csak a csillagjegy az, ami meghatározó lehet abban, hogy mennyire vagy motivált. Az asztrológiában a motivációt és a cselekvési hajlandóságot elsősorban a Mars bolygó képviseli.
Ezeket láttad már?
A Mars az akarat, a szenvedély, a bátorság és a kezdeményezőkészség szimbóluma, amely megmutatja, hogyan és milyen lendülettel törekszünk céljaink elérésére. A Mars uralja a sportteljesítményeket, és mindazt, amihez fizikai energia és nyers erő szükséges. Amelyik asztrológiai házterületen áll a születési képletben, ott vagyunk a legaktívabbak, azon az életterületen tudjuk vagy szeretnénk a saját akaratunkat szabadon érvényesíteni.
Kos
A Kos uralkodó bolygója a Mars. A versenyszellem, a kihívás motiválja, nagyon szereti a megmérettetéseket, fontos számára a győzelem. A Kosnak fontos, hogy irányíthassa a saját életét.
Bika
A Bika számára a legfontosabb a szeretet és biztonság, a stabilitás. A Mars energiája a Bika jegyben lelassul, de kitartóvá válik, szeret alkotni és élvezni az életet. Negatív aspektusban féltékenység és haragtartás jelentkezhet.
Ikrek
Szellemi energiára és elismerésre vágyik. Általában gyors észjárású, kommunikatív, de hajlamos lehet a szétszórtságra és a felesleges vitatkozásra. Mindenben a játékos kíváncsiság hajtja, folyamatosan új információt keres.
Te fiatal vagy öreg lélekként születtél újjá? Nagyon egyértelmű jelei vannak a karma asztrológus szerint
Rák
Fontos számára a szeretet és kötődés, sokszor érzékeny és hangulatfüggő lehet, ami a döntéseiben befolyásolhatja, és ezáltal bizonytalan lehet. Mélyen motiválja a gondoskodás, az otthon, a család és az érzelmi biztonság.
Oroszlán
Az Oroszlán is szereti a versenyhelyzeteket, de ennél sokkal jobban azt, ha tündökölhet és ragyoghat. Fontos számára az elismerés, a csodálat. Belső tüzét legjobban a megbecsülés táplálja.
Szűz
A Szűz csillagjegy számára a legfontosabb a tudás és a folyamatos fejlődés. Számára meghatározóak a részletek, a rend és az önfejlesztés. Leginkább az hajtja, hogy mások számára hasznos legyen és közben fejlődjön.
Mérleg
Szeretet és harmónia motiválja minden esetben a kapcsolatait, legyen az párkapcsolat vagy baráti kapcsolat. Hajlamos lehet a túlzott kompromisszum keresésére, és a túlzott diplomatikus magatartása miatt lehet olykor döntésképtelen.
Skorpió
A Skorpió a hatalom és az átalakulás csillagjegye. Intenzív és szenvedélyes, mély érzelmekkel rendelkezik, de hajlamos lehet a manipulációra. Semmitől nem riad vissza, ha valamit a fejébe vesz.
Nyilas
A Nyilas jegy számára a legfontosabb a tudás megszerzése, és a szabadságérzés hajlamának megélése. Minden motiválja, amiben új tapasztalatokat tud felfedezni, tanulni. Nagyon szeret utazni, és új kultúrákat megismerni. Az új távlatok inspirálják.
Te művészlélek vagy? Így mutatkozik meg a kreativitásod a csillagjegyed szerint
Bak
A másik hatalomra éhes csillagjegy, a Skorpió után, de a Bak mindent meg is tesz azért, hogy elismerjék tudását. Leginkább a cél elérése motiválja, a siker és a társadalmi rang. Lépésről lépésre építi fel az életét.
Vízöntő
Nem vágyik hatalomra, csak arra, hogy innovatív és független magatartását gyakorolni tudja. Eredeti ötletekkel rendelkezik, és ettől hajlamos lehet a lázadásra és a kiszámíthatatlanságra. Szabadság és újítás - ez az ő mottója, és mindenkor a közösségi eszmék inspirálják.
Halak
Kifejezetten nem hataloméhes, általában a szeretet és a tudás motiválja. Fontos számára a spirituális gondolkozás és a gyógyítás. Rendszerint együttérző, de hajlamos lehet a passzivitásra és önfeláldozásra.
