Az asztrológiában az egyes ház mutatja az életutat, és ez sok esetben azonos az aszcendenssel is. Az aszcendens befolyással van a megjelenésünkre és a személyiségünkre, valamint kifejeződik a stílusban és modorunkban is.
Ezeket láttad már?
Az aszcendens és az egyes ház mutatja meg az első benyomást rólunk, ezért gyakran az én házának is nevezik. Alapvetően a Kos jegy és a Mars bolygó uralja, és az ebben a házban elhelyezett bolygók segítenek jobban megérteni önmagadat és azt, hogyan navigálsz az életben. Ha az egyes ház tele van bolygóval, például a születési csillagjeggyel, azaz a Nappal, akkor biztos, hogy az életed folyamán nagy hangsúlyt fektettél a szellemi fejlődésedre, hatással lehet az önbizalmadra és különféle élethelyzetekhez való hozzáállásodra.
Ha valakinek üres az egyes háza az asztrológiában, akkor küzdhet az összpontosítással, a tiszta céltudattal és a személyes fejlődési problémákkal. Bár én sokkal jobban szeretem úgy magyarázni az ügyfeleimnek, hogy csak nem kifejezetten hoztál az életutadra elvégzendő témát, hanem az energetikát szeretted volna megélni.
Az egyes ház a megújulás háza
A Plútó is nagy hatással van az új dolgokra: ahol a Plútó lakik, ott kell életünk folyamán folyamatosan megújulnunk. Ha ennél is specifikusabban nézzük az asztrológiát, a 9. ház is azt mutatja, miben kell fejlődnünk, milyen a világnézetünk, és az esetleges külföldre költözés is itt mutatkozik meg. Ha nem áll rendelkezésünkre ilyen adat, nézzük, mely csillagjegyeknek kell folyamatosan megújulniuk életük folyamán.
Kos
Mindig új és új kihívásokkal szembesül, a Kos az első jegy az állatövön, nem érdekli más, csak a létezés és a cselekvés. A legnagyobb teljesítménye abban rejlik, hogy küzdeni és nyerni akar, ezért sokszor kell újra terveznie.
Ne sajnáld, hogy véget ér a nyár, elképesztően jó dolgokat hoz az ősz az asztrológiai előrejelzés szerint
Oroszlán
Mivel vezetőnek született, kulcsmondata: „megmutatom, hogy ki vagyok.” Megtanulandó feladata az inkarnációban az, hogy a személyes kreativitás legmagasabb csúcsaira kell eljutnia, és ehhez sokszor változás szükséges. Fel kell építenie személyiségét a lehető legteljesebb módon.
Vízöntő
A Vízöntő gondolkodásmódjában sokszor fényévekkel megelőzi saját korát, kizárólag a jövő és a haladás érdekli, ehhez megállás nélkül újító elméletek gyárt. Hatalmas késztetést érez az iránt, hogy minden erejével és tudásával elősegítse az emberek civilizált, felvilágosult fejlődését.