Ez a három csillagjegy válik a legkönnyebben az ellenségeddé

2019.augusztus.4.

Sajnos nem ismerhetsz meg mindenkit, akivel életed során találkozol - hogy ez valóban rossz-e vagy inkább jó, egyénfüggő. És bár vannak dolgok, amikben hamar egyezségre juthatsz valakivel úgy is, hogy szinte semmit nem tudsz róla, néha nem árt, ha legalább sejted, mire számíthatsz. Előre ítélkezni persze nem helyes, de vannak bizonyos személyiségjegyek, amik a csillagjegyek alapján meglehetősen erősen össze tudnak ütközni, ezért ilyen esetekben nem árt az elővigyázatosság. De vajon melyik az a három csillagjegy, amelynek szülötteivel jobb, ha minden lépést megfontolsz?

Ez a három csillagjegy válik a legkönnyebben az ellenségeddé
Fotó: Shutterstock

Kos (03. 21-04. 20.)

A Kos sok esetben önfejű, ami ellenszenves lehet több csillagjegy szülöttének is. A Kosnak ellensége lehet egy másik Kos is, mert mindketten erősen ragaszkodnak a saját igazukhoz, amiből semmi áron nem akarnak engedni. Az Oroszlán és a Skorpió szintén nehezen létesít jó viszonyt egy Kossal, hiszen erős egóval bírnak, nem mellesleg a Skorpiónál még féltékeny jellemvonása is dominánssá válhat.

Bika (04. 21-05. 20.)

A Bika makacs, így könnyen összeütközik más jegyek szülötteivel, különösen ha Oroszlánról, Vízöntőről vagy Skorpióról van szó. Csak akkor hajlandó békésnek mutatni magát, ha saját elképzeléseit és akaratát tudja véghez vinni.

Ikrek (05. 21-06. 21.)

Az Ikrek meglehetősen barátságos, de gyakran annyira elmerül a saját gondolataiban, hogy nem tud koncentrálni másokra, ez pedig elsősorban egy másik Iker szülöttet zavarhat. Konfliktusba kerülhet még a Bakkal vagy a Halakkal is, hiszen míg ők szeretik kifejezni és megvitatni érzéseiket, addig az Ikrek inkább csak a saját érzéseire összpontosít.

Rák (06. 22-07. 22.)

A Rák nagyon érzelmes, de csak a hozzá legközelebb álló személyekkel osztja meg legbensőségesebb gondolatait. Néha sokáig tart, amíg feloldódik, ez pedig ellentétbe állíthatja a Kossal. Az Oroszlán inkább a külsőségekre ad, a Nyilas pedig a könnyedséget szereti, így mindkettejükkel könnyen nézeteltérésbe kerülhet a Rák.

Oroszlán (07. 23-08. 23.)

A Bikához hasonló nehézségekkel néz szembe az oroszlán is, ha szembekerül a Bika, a skorpió vagy a vízöntő szülöttével. Szinte teljesen biztos, hogy ha találkoznak, tapintható feszültség jön létre közöttük.

Erre az állatra hasonlítasz a leginkább a horoszkópod alapján

Erre az állatra hasonlítasz a leginkább a horoszkópod alapján

Szűz (08. 24-09. 23.)

A Szűz tervező, karbantartó és rendkívül türelmes, de még számára is nehéz lehet olykor a jó viszony kialakítása, főleg a Nyilas, a Kos és a Mérleg szülötteivel. A Mérleg kissé határozatlan, így komoly feszültséget okozhat, ha szembekerül a Szűzzel.

Mérleg (09. 24-10. 23.)

A Mérleg célja hogy boldog legyen és másoknak is boldogságot okozzon, de ez sajnos számára sem mindig kivitelezhető. Könnyen összetűzésbe kerül egy másik Mérleg szülöttével, de a Skorpióval és a Szűzzel sem jön ki mindig jól, előbbinek oka pedig nem más, mint a szenvedélyhez való hozzáállás különbsége.

Skorpió (10. 24-11. 22.)

A Skorpió megszállottja a manipulációnak, de célját mindig óvatosan, finoman igyekszik véghez vinni. Nem ritka, hogy órákat, heteket, de néha talán éveket is eltölt azzal, hogy befolyásoljon valakit. Ezen tulajdonsága miatt pedig rendkívül nagy ellentétbe keveredhet az Ikrek, az Oroszlán és a Vízöntő szülöttével is.

Nyilas (11. 23-12. 21.)

A Nyilas leggyakoribb ellenségei a Halak, a Rák és a Vízöntő. Gyors problémamegoldóként nem viseli jól, ha valaki még húzná az időt, fontolgatna vagy nem értene vele egyet - ilyen eshetőségek pedig bizony gyakran felmerülhetnek az említett csillagjegyek szülötteinek esetében.

Bak (12. 22-01. 20.)

A Bak kemény munkájáról és elkötelezettségéről ismert, mindig a szeme előtt lebeg a szakmai céljainak elérése, emellett pedig szilárd hírnevet és köztudatot igyekszik teremteni magának. Ettől azonban fenyegetve érezheti magát vele szemben a Kos, a Rák és a Mérleg szülötte.

Vízöntő (01. 21-02. 19.)

A Vízöntő szereti a függetlenséget, nincs ellenére az egyedüllét sem. Ezzel a hozzáállással azonban nem jön ki jól a Bika, a Szűz és a Bak szülöttével. Utóbbi domináns, szereti átvenni az irányítást, ami viszont teljesen ellentmond a vízöntő elveinek.

Halak (02. 20-03. 20.)

A Halak általában szabadon szemlélik a világ dolgait, ami viszont problémát okozhat azon csillag szülötteivel, amelyek sokkal inkább kötött gondolkodásúak. Az Ikrek komoly vágyat érez arra, hogy kommunikáció útján oldja meg a konfliktusait, míg a Halak nem igazán a szavak embere. A Szűz erősen ragaszkodik a határaihoz, ami gyakran érzelmileg sérti a Halakat, így inkább a magukba zárkózást választhatja. A Nyilas pedig egyszerűen időhiányban szenved, ami viszont elfojtja a halak lelkesedését és szórakoztató természetét.

Ez is érdekelhet

10 kevésbé ismert jel, ami arra utal, hogy depressziós lehetsz

10 kevésbé ismert jel, ami arra utal, hogy depressziós lehetsz

G-Életstílus

Gyakran látsz különös számokat? Az angyali számok neked is üzennek

Gyakran látsz különös számokat? Az angyali számok neked is üzennek

Divathírek

Lady Gaga új csavart adott a kis feketének

Lady Gaga új csavart adott a kis feketének