Így hódítsd meg a víz elemű csillagjegyeket

2022. március 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.

Így hódítsd meg a víz elemű csillagjegyeket
Így hódítsd meg a víz elemű csillagjegyeket
Fotó: Shutterstock

Ha a kiszemeltünk vizes jegyű, azaz az a Napja, a Holdja, a Vénusza vagy az Aszcendense vizes elemben áll (Rák, Skorpió, Halak) akkor a következőképpen tudjuk lenyűgözni, elcsábítani őt.

Rák

Itt a fizikai kontaktusnak nagyon dominánsnak kell lennie, tehát öleljük meg ahányszor csak alkalom nyílik rá. Minél több kis múltbéli apróságra emlékszünk úgy, mint első találkozás, kedvenc étel vagy film, hobbijával kapcsolatban valami érdekesség, annál jobban a szívébe loptuk magunkat. Beszéljünk minél többet az érzéseinkről és legyünk annyira őszinték, amennyire csak tudunk. A Rákot lenyűgözi, ha valaki érzelmileg feltárulkozik előtte, hiszen ez két ember összeolvadásának a feltétele és ő semmire nem vágyik jobban, mint belefolyni a másikba. Hagyjuk, hogy gondoskodjon rólunk, mert ez az ő szeretetnyelve, a hálószobában pedig a mellbimbója és a hasa, ami külön kényeztetésre vágyik.

Skorpió

Ez a típus valamilyen szinten a Rák tökéletes ellentéte. Mindenről beszélhetünk, de az érzéseiről ne faggassuk. Nagyon mély érzelmi hullámvasutakon szokott keresztülmenni, amiről nem szeret beszélni. Ellenben felhozhatjuk az összes piszkos fantáziánkat, minden meg nem élt vágyunkat, és higgyük el, nem fogunk tudni olyan mocskos dolgot mondani, ami neki már ne jutott volna az eszébe. Izgatják a hatalmi játékok, az anális kényeztetés, a szép fehérneműk és a fájdalom.

Halak

Csapjuk fel a rózsaszín szemüveget és vágjunk is bele, mert partnerünkön már biztos rajta van. A Halak imádja a romantikát, a giccset, a túlzást, mindent, ami rózsaszín és illatos. Belül nagyon törékeny és még ha kívülről magabiztosnak is látszik, higgyük el ez csak az álca. Nagy szüksége van szeretetre és biztonságérzetre, mert különben elveszik a világban. Neki ez a Föld túl durva, az ő lelke egyszerűen többre hivatott és ezt kell megadnunk neki. Ne lepődjünk meg, ha belénk lát és hamarabb találja ki mire is vágyunk, minthogy azt kimondtuk volna, mi pedig cserébe foglalkozzunk minél többet a lábfejével, lábujjaival és annak a közével.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

„Sosem akartunk szexik lenni – csak önmagunkat adni” – Falusi Mariann szabadságról, túlélésről és zenéről

glamour plusz ikon „Sosem akartunk szexik lenni – csak önmagunkat adni” – Falusi Mariann szabadságról, túlélésről és zenéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)