Decemberben olyan dolgot is megkapunk a numerológia szerint, amit egyetlen hónap sem adott meg idén

2025. december 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az év utolsó hónapja általában ösztönösen generál bennünk egyfajta „megérkezés” állapotot. Másfelől pedig most ott dolgozik mindenkiben a változások és az új kezdetek érzetének energiája is, ami viszont éppen az elindulás sürgetésével vagy éppen kényszerével jár együtt. Látszólag ellentmondásos helyzet, de ezúttal még ez is összebékíthető!

December olyan energiákat hoz, ami nagyon fontos segítség lesz a jövőre nézve
December olyan energiákat hoz, ami nagyon fontos segítség lesz a jövőre nézve
Fotó: lambada/Getty Images

Itt a december, az előttünk álló hetek pedig valamennyiünk számára lehetőséget adnak némi jóleső ellazulásra. Ha az elmúlt hónapok során igyekeztünk mindent megtenni, hogy eredményesen haladhassunk a személyes lélekutunk során, akkor azért, ha pedig mégsem így történt, akkor viszont azért, mert egy felszabadító sóhaj kíséretében úgy élhetjük meg ennek az időszaknak a megérkezését, mint egy tanóra végén felhangzó kicsengetést. Tudjuk, hogy nincs még vége a tanításnak, de most éppen szükségszerűen beiktattak számunkra egy kis szusszanásnyi időt.

Minek kedvez a december – és minek nem?

A fentiek tükrében nincs sok értelme a túlfeszülésnek; főképp annak, hogy erőszakosan próbáljunk még kisajtolni valamit a bennünket foglalkoztató projektekből. Abban sem lenne most túl sok köszönet, ha minden erőnkkel a továbbhaladásra koncentrálnánk. Tekintsünk úgy erre az állapotra, mint amikor az elindulásunk idején máris megérkezünk egy átmeneti, apró állomásra.

Ahol nincs is más dolgunk, mint lelassítani, mielőtt igazán gyors menetre váltanánk, és magunkba mélyedni ahelyett, hogy a külvilágban keresnénk az útbaigazító táblákat és válaszokat.

Ilyen értelemben valóban a várakozás időszakát éljük, és egyben a felkészülését. Hogy aztán kisimultan, erőnk teljében indulhassunk majd tovább. Átgondolhatjuk még egyszer azt is, milyen csomagot nem érdemes magunkkal cipelni, és mi az, amire mégiscsak szükségünk lesz a jövőben az utunk során. Ez ügyben lényegre törő besegítésekkel is szolgálhatnak számunkra, és előfordulhat, hogy gondoskodnak róla: a számunkra már fölösleges, vagy értelmetlen dolgokat ha akarjuk se vihessük tovább.

Vége a Merkúr retrográdnak, hatalmas változások elé nézünk az asztrológia szerint

Vége a Merkúr retrográdnak, hatalmas változások elé nézünk az asztrológia szerint

Lelassulás ide vagy oda, a hónap ezzel együtt sem ítél bennünket teljes tétlenségre. Csak éppen a fizikai mozdulásokról a belső „cselekvésekre” tevődik át a hangsúly. Továbbra is kaphatunk olyan inspirációkat, illetve lényeges felismerésekre váltható impulzusokat, amelyek meghatározó módon hasznunkra válnak a későbbiek során. Az elcsendesedésünk pedig éppen azt is szolgálja, hogy „meghallhassuk” azokat az üzeneteket, amelyeket máskor, a nagy zajban figyelmen kívül hagynánk, vagy a nagy kapkodásban esetleg el sem jutnának hozzánk.

Ráérezhetünk olyan dolgokra, amikre eddig, másféle megközelítéssel, nem volt rálátásunk, vagy ha mégis, nem láttuk igazán tisztán. A december hónap emellett kedvez annak is, hogy stabilan beépülhessen mindaz, amit egy-egy téglányi, vagy éppen házfalnyi tanulságként, illetve aktuális új ismeretként szereztünk meg az idei év során.

Ajándékozzunk kommunikációt!

Aktuális felismeréseink közé tartozhat, hogy mennyire fontos a kommunikáció, és az is, hogy annak másféle módjai is vannak, mint amit eddig alkalmaztunk. Alkalmunk nyílik felfedezni azon rejtett képességeinket is, amelyek segítségével úgy mondhatunk el számunkra és mások számára is lényeges dolgokat, netán úgy fejezhetjük ki az érzéseinket, ahogyan esetleg még sohasem.

A „forradalom”, aminek a közvetlen előszobájában vagyunk, ilyen aprónak tűnő dolgokból is táplálkozik. Megtapasztalhatjuk, hogy ha másképpen – adott esetben kreatívabban, őszintébben, együttműködőbben vagy éppen öntudatosabban (ki-ki a maga szükséglete szerint) közvetítjük a gondolatainkat, akkor a kiváltott hatás is módosulni fog. Apropó, öntudat... A hónap egyik kiemelt témája az egyén és a külvilág, az „én kontra mi” dilemmáinak elsimítása. Érdemes törekedni arra, hogy harmonikusabbá tegyük a kapcsolatainkat, aszerint, hogy éppen melyik irányban van elcsúszásunk.

A légy önmagad, képviseld öntudatosabban az érdekeidet trendszerű parancsa nem feltétlenül vonatkozik mindenkire, ahogyan a legyél nagyobb tekintettel másokra típusú javaslatok sem tartoznak azokra, akik éppen ebben estek túlzásokba eddig is. Az egyén szükséglete és a közös lét élményének aktív megélése közt igenis, létezhet olyan egyensúly, ami lépésről lépésre megteremthető. Az ünnepi időszaknál amúgy is aligha találnánk erre kiválóbb gyakorlóterepet. – „Egyedül szomorú az ünnep. De ha a körülöttem élők szétforgácsolnak ebben az intenzív együttlétben, akkor az sem tesz túlságosan boldoggá.” – fogalmazta meg az egyik kliensem a családi kapcsolatokról szóló beszélgetésünk során.

Így vagy úgy, majd mindenki találkozott már ezzel a kihívással, ami persze egyáltalán nem ér véget a karácsony elmúltával. Így aztán különösen örömteli a hír, hogy a kommunikáció mellett az alkalmazkodási szokásainkat, a kreativitásunkat és a társasági létünket is új szintre emelhetjük a hónap során. Extra ajándékként pedig ez a szintlépés érvényes lehet a saját magunkkal való kommunikációra is!

Ők lesznek 2026 legsikeresebb csillagjegyei: anyagi bőség, szerelem és előrelépés vár rájuk

Ők lesznek 2026 legsikeresebb csillagjegyei: anyagi bőség, szerelem és előrelépés vár rájuk

Éljünk a varázslattal, amit a december ad

Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy továbbra is függünk jó néhány külső tényezőtől, módunk nyílik arra, hogy felismerjük: mindezekkel együtt sem vagyunk teljesen kiszolgáltatottak, sőt:

a legfontosabb dolgainkban így is szabadok vagyunk.

Az év végi ünnepekhez jó néhány mágikus hagyomány is fűződik, amelyeknek – bár letűntnek mondott korok találmányai – még korántsem járt le a szavatossága. A jeles napok pedig megsokszorozzák az efféle praktikák hatékonyságát. Hogy a végérvényesen magunk mögött hagyni kívánt dolgok listáját égetjük el szertartásszerűen, vagy éppen az új esztendőre kitűzött, jövőbeli céljainkkal kapcsolatban vetünk be némi mágiát, egyéni választás kérdése. A lényeg, hogy éljünk a varázslattal, mert ezzel is az erősítjük, hogy nem csupán passzív elszenvedői, hanem aktív, szellemi teremtői is vagyunk a sorsunknak.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dakota Johnson 2025 legmerészebb csipke meztelenruhájában szegett szabályt

Dakota Johnson 2025 legmerészebb csipke meztelenruhájában szegett szabályt

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)