Numerológiai előrejelzés: októberben új ciklus kezdődik az életünkben, és ezzel érdemes lesz okosan élni
Az előttünk álló október több szempontból is meghatározó és egyben izgalmas: egyrészt markánsan kicsúcsosodnak benne az idei év energiái, másfelől pedig a 2026-os esztendő jellemző hatásaiból is kaphatunk általa némi ízelítőt. Kicsit olyan ez, mintha bekukucskálhatnánk egy ablakon, amelyen át már a jövőbeli életünkre esik kilátás. A tudatos megélés mindig hasznunkra válik, de ezúttal különösen.
Ezeket láttad már?
A hónapok egymásra épülő rendszerében minden állomásnak megvan a maga sajátos és a folyamat egészét tekintve fontos szerepe. A tizedik, vagyis október hónappal egy olyan, jelképes „magaslatra” érünk fel, amelyről már az újjászületés állapotára is rápillanthatunk. Az utóbbi időben sokan számoltak be arról az érzésről, hogy valami készülődik az életükben.
Valami, ami egyelőre még csak homályos sejtés, de a közeledése, a súlya és a sorsszerűsége egészen egyértelmű. Az életünket, sorsunkat formáló történések persze látszólag váratlanul is betoppanhatnak a személyes világunkba. Ezek többségére tekinthetünk úgy is, mint egy ajtónyitásra. Egy közvetlen felhívásra, ami a továbblépésünket, vagy éppen az újjászületésünket szolgálja.
Nyilván, nem véletlenül, hiszen az idei október többszörös értelemben is az új kezdetek felé mutat. Ha az elmúlt hónapokat – és benne a szeptemberi, e célra külön is kiemelt időszakot – jól kihasználtuk, és alapos volt a „nagytakarításunk”, akkor most könnyebben fogadhatjuk az életünkbe beáramló impulzusokat.
A netán drasztikusabbnak tűnő beavatkozások sem a rosszakaróink, sőt, voltaképpen azáltal segítenek bennünket, hogy a még hátramaradt, esetleg utunkban álló ballasztoktól megszabadítsanak. Itt jegyzem meg, hogy csak olyan dolgokat visznek, amelyek megértek erre, amelyekkel már nincs több feladatunk. Ennek megfelelően a hónap legerőteljesebb energiái épp’ a felszabadulás érzését célozzák.
Írd fel ezt a 3 napot idén ősszel, mert komoly változásokat hoz az asztrológus szerint
Menjünk elébe az ÚJNAK!
Amennyiben együttműködünk az aktuális hatásokkal, az többnyire mindig előnyökkel jár a számunkra. Mit jelent most ez az együttműködés? Mindenekelőtt: nyitottságot arra, ami új. A megváltozott minőségekre, körülményekre, vagy akár az előttünk megnyíló lehetőségekre. Mivel tudatos hozzáállással aktív részesei lehetünk az „átváltozásnak”, balgaság lenne kimaradni a varázslatból. Önmagunk megújulását–megújítását tekintve például érdemes feltenni magunknak a következő kérdéseket:
- Hogyan tekintek most önmagamra? Kiként határozom meg önmagamat? Milyen az önértékelésem? Mi felé törekszem, milyenné szeretnék válni? Mit tehetek ezért?
- Mire fordítom a rendelkezésemre álló időt? Mire szeretnék a továbbiakban jobban fókuszálni? Milyen fontossági sorrendet szeretnék felállítani az életemben? Milyen célokat tűztem ki magam elé, és egyáltalán, vannak-e céljaim? Mit halogatok már régóta különféle indokkal, amit fontos volna végre elkezdenem?
- Mi okoz bennem félelmet, esetleg mitől menekülök ösztönösen, anélkül, hogy ismerném a rettegésem valódi okát. Mivel kellene szembenéznem?
- Hol szakadtam el a mindennapok során az életteliségtől? A természettől, az életörömtől? Hogyan tudok változtatni ezen?
A kérdésekre adott őszinte válaszok segítségünkre lesznek az újjá-formálódásban. A sikeres továbblépés egyik záloga egyébként tényleg az, hogy köteleződjünk el az új dolgok mellett, és ne akarjuk azokat a régi módszerekkel továbbvinni, irányítani-szolgálni. Ha úgy akarunk új fejezetet indítani, hogy a hozzáállásunk szemernyit sem változik, aligha várhatunk jó eredményt. Ebben az időszakban a megfelelő – vagy éppen megújított – kommunikáció is hasznunkra válik.
Használjuk fel a kezdetekben rejlő varázserőt!
Numerológiai megközelítésben szintén úgy tekinthetünk erre a hónapra, mint egy hosszabb ciklus kezdetét jelző felütésre. A startot jelző pisztolylövésre és az azt követő elrugaszkodásra. Ez az állapot a 2026-os esztendő energetikájának is a legjellemzőbb sajátja, nyilván, akkor már sokkal részletesebb kidolgozásban...
Amennyiben jótanácsként értelmezhető kulcsszavakat kellene megfogalmazni az ilyen típusú időszakokra, akkor mindenekelőtt a bátorságot, a vállalkozókedvet, a lelkesedést, a kezdeményezőkészséget, a leleményességet, a motiváltságot, az összpontosítást, és a kreativitást említeném. Ezekre érdemes ráhangolódnunk ezekre a minőségekre.
Amit pedig kerülni érdemes, vagy legalábbis, nem ajánlott, hogy hosszabban időzzünk benne, az a visszafelé tekintgetés, a múlton való sajnálkozás vagy éppen a tehetetlen, passzív sodródás. És ha már a startpisztolyos hasonlatot említettem, képzeljük csak bele magunkat a lövés hangját konstatáló atléta helyébe! Mi a legjobb és mi a legrosszabb reakció a részéről akkor, amikor egyértelmű, hogy eljött a „MOST” pillanata?
Kudarc vagy újrakezdés? Melyik igaz rád a horoszkópod szerint?
A hezitálás, a tétovázás, a tét nagysága miatti riadalom egészen biztosan nem idevaló. Bízzuk rá magunkat a saját lendületünkre és az élet természetes áramlatára. Adott esetben még olyan lehetőségekre is bátran igent mondhatunk, amelyet korábban, az akkori meggyőződéseink szerint kapásból elvetettünk volna. A lezárásokhoz hasonlóan a kezdetekben is rejlik egy erőteljes transzformáló hatás, éljünk vele bölcsen. Adott esetben ne zárkózzunk el a formabontó megoldásoktól sem.
Fordul az életünk kereke
Életünk egy fontos határkövéhez érkeztünk. Személyes világunk bármelyik területét megmozdíthatja a változás szele, de főként azt, ami már régóta megújításra szorul. A hónap egyik legfontosabb jelképeként is értelmezhető Szerencsekerék lapja arra emlékeztet, hogy az életünk – alapvető természete szerint – folyamatosan újrateremti önmagát, és egy karmikus ciklus lezárulásával új fejezet küszöbén állunk. Ebben a sorsszerű helyzetben pedig nem vagyunk egészen magunkra hagyva. Megérkezhetnek azok a megoldások, válaszok, inspirációk is, amelyekre már régóta vártunk.