Vannak tárgyak, amelyek első pillantásra megfognak bennünket, és szinte megmagyarázhatatlanul erősebb kötődés alakul ki hozzájuk. Egy medál, egy kő, egy apró szimbólum, amelyet ösztönösen magunkkal viszünk egy fontos találkozóra, utazásra, vagy csak velünk van életünk nehezebb időszakában.
Ezeket láttad már?
A talizmánok története több ezer évre nyúlik vissza. Különböző kultúrákban más és más szimbólumokat ruháztak fel védelmező jelentéssel, mégis szinte mindenhol megtalálható az az elképzelés, hogy bizonyos jelképek erőt, biztonságot vagy szerencsét hordoznak. Napjainkban ugyanezt a szerepet tölthetik be a gyógyító kövek, az elefántot vagy szemet ábrázoló szimbólumok, de akár az apró szerencsehozó tárgyak és személyes emlékek is. Az asztrológiában ugyanez személyesebb értelmet kap. Minden csillagjegynek megvannak azok a szimbólumai és talizmánjai, amelyekhez ösztönösen erősebben vonzódhat.
Kos
A Kos ösztönösen előre indul. Nem szeret túl sokáig várni, mérlegelni vagy engedélyt kérni arra, amit már eldöntött. Ez az egyik legnagyobb ereje, de emiatt gyakran csak később méri fel egy helyzet súlyát. Védelmező szimbóluma a pajzs. Talizmánként a vörös jáspis illik hozzá, amelyet hagyományosan a stabilitással, erővel és földeltséggel kapcsolnak össze.
Bika
A Bika számára a biztonság nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Szüksége van arra, hogy legyen valami biztos az életedben, egy otthon, egy kapcsolat, egy megszokott rendszer vagy egyszerűen az érzés, hogy van mire támaszkodnia. A Bikához tartozó szimbólum az életfa. Gyökerei a stabilitást, ágai a fejlődést jelképezik.
Ikrek
Az Ikrek egyik különleges képessége, hogy egyszerre több irányt is képes látni. Gyorsan kapcsol, kérdez, figyel, új információkat gyűjt, és akkor érzi magát igazán elemében, amikor körülötte folyamatosan történik valami. Védelmező szimbóluma lehet a szárny, a hozzá kapcsolódó talizmán az achát, amely harmonizálja a testet, lelket, szellemet.
Ezen a területen kellene dolgoznod a horoszkópod szerint, ha igazi sikert akarsz
Rák
A Rák csillagjegy rendkívül érzékenyen érzékeli a környezete változásait, így nem véletlen, hogy a védelmező szimbóluma a holdsarló, talizmánja pedig a holdkő. A Hold az asztrológiában a Rák uralkodó bolygója, és többek között az érzelmekhez, az otthonhoz, a biztonsághoz és a belső világhoz kapcsolódik.
Oroszlán
Az Oroszlán jegynek szüksége van arra, hogy ragyoghasson. Szimbóluma a Nap, ami életerőt, teremtést, önazonosságot és belső fényt jelképez. Talizmánként a tigrisszem kapcsolható hozzá, amelyet hagyományosan a bátorság, önbizalom és védelem kövének tartanak.
Szűz
A Szűz ösztönösen észreveszi azt, amit más figyelmen kívül hagy. Egy apró hiba, egy kimondatlan részlet, valami, amit még lehetne javítani. Ez hatalmas adottság, ugyanakkor hátrány is lehet. Szimbóluma a búzakalász, amely ősidők óta a termékenység, a betakarítás, a gondoskodás és a munka gyümölcsének jelképe. Talizmánja az amazonit, amelyet több hagyomány a nyugalommal, kommunikációval és belső egyensúllyal társít.
Mérleg
A Mérleg folyamatosan egyensúlyt keres. Önmagában, a kapcsolataiban, a döntéseiben és abban is, hogyan tud úgy kapcsolódni valakihez, hogy közben saját magát se veszítse el. Talizmánja a lapis lazuli, ami megerősíti a szerelmi és a baráti kapcsolatokat, s megkönnyíti érzelmeink és érzéseink kimondását.
Skorpió
Kevés jegyet kapcsolnak olyan erősen az átalakuláshoz, mint a Skorpiót. Élete bizonyos szakaszaiban átalakul, ezért szimbóluma lehet a kígyó. Bőrének vedlése miatt évszázadok óta az újjászületés, regeneráció és átalakulás egyik legerősebb jelképe. Talizmánként az obszidián kapcsolódik hozzá, ami az ismeretlen felfedezésére, új távlatok megnyitására ösztökél.
Nyilas
A Nyilas mindig valami távolabbi pontot keres. Egy új helyet, egy új gondolatot, egy másik lehetőséget vagy egy választ arra a kérdésre, hogy vajon mi lehet még azon túl, amit már ismer. Védelmező szimbóluma a nyíl, mert mindig egy irányba mutat. Drágaköve a türkiz, amit évszázadokon keresztül viseltek utazók talizmánként, ezért különösen jól illik a felfedező természetű Nyilashoz.
3 csillagjegy, aki mindig többet ad egy kapcsolatban, mint amennyit kap
Bak
A Bak pontosan tudja, hogy bizonyos dolgokért meg kell dolgozni. Nem feltétlenül a gyors siker érdekli. Sokkal inkább az, amit hosszú idő alatt, biztos alapokra építhet fel. Ezért szimbóluma a hegy. Egyszerre jelképezi a kihívást, a kitartást és azt a magasabb pontot, amelyhez lépésről lépésre vezet az út. Talizmánja lehet az ónix, amelyhez hagyományosan erőt, stabilitást és védelmet kapcsolnak.
Vízöntő
A Vízöntő más szemszögből figyeli az embereket, a társadalmat és a jövőt, ezért időnként különcnek tűnhet azok számára, akik ragaszkodnak a megszokotthoz. Védelmező szimbóluma a szem. Számos kultúrában jelenik meg oltalmazó jelképként, talizmánja az ametiszt, amelyet régóta a tisztánlátással, nyugalommal és szellemi fókusszal társítanak.
Halak
A Halak rendkívül finoman érzékeli a környezetét. Szimbóluma lehet a kagyló, kívül keményebb burok, belül érzékeny, rejtett világ. Talizmánként az akvamarin kapcsolódik hozzá, amelyet a tengerrel, nyugalommal és tisztasággal társítanak.