Miért hoz szenvedést a szülés? - A valóság a szenvedés mítosza mögött

2021.december.3.

“Fájdalommal szülsz”- mondja az írás, és a mítosz, hogy az anyaság, ezen keresztül a női életút elvitathatatlan része a szenvedés, a mai napig tartja magát. A bibliai idézet valójában egy félrefordítás - az eredeti mondat szerint “munkával szülsz”. Ez feminista szempontból is teljesen vállalható, a várandósság egy normatív, vagyis a normál életúthoz tartozó krízis, ahol olyan új kihívásokkal találkozunk, melyek kimozdítanak a komfortzónánkból. A személyiségünk megváltozik, új megküzdési módokkal, képességekkel, feladatokkal bővül, hogy a megborulást követően egy új egyensúlyi helyzet alakuljon ki. Mégis miért ilyen erős a szenvedő, Piétát idéző nő képe? A következő cikksorozatban ennek járunk utána a teljesség igénye nélkül. A lehetséges magyarázatok mindegyike hasonló abból a szempontból, hogy ott van mögöttük annak a tudása, hogy nem a nő az, akinek meg kell teremtenie szülése megfelelő körülményeit. Az, ahogyan egy társadalom egy anyához, egy természetes folyamathoz kapcsolódni tud, nagyban meghatározza, hogyan tud kapcsolódni az anyatermészethez, ezen keresztül pedig önmagához és a fontos másikhoz. A környezet felelőssége, hogy a női testből és pszichéből kibomló erőt kísérni, támogatni és ne kontrollálni akarja.

A patriarchátus viszonya a női teremtő erőhöz

Molnár Judit Eszter klinikai szakpszichológus “Világra jönni, világra hozni” című írásában egy kortárs feminista szerzőt, Dorothy Dinnerstein-t idézi:, “A férfiak nem akarják még egyszer átélni a mindenható erőnek, az anyának való kiszolgáltatottságot, és ezért igyekeznek hatalmuk alá vonni a természetet. A természet pedig a női testben, különösen a reprodukciós jelenségekhez kapcsolódóan, nagyon intenzíven jelenik meg”.

Egy nő mindent elbír, de kell is neki?

A patriarchátus a női teremtő erővel való együttműködés helyett a kontrollra törekszik. A “férfias”, főleg férfiak uralta kórházi környezet kontroll törekvései katonai színezetet adnak a rendszernek, a szülés-születés természetes terét harctérré változtatva. Azt ígérik, hogy megmérik, kiszámolják, garantálják - azokat a történéseket, amiknek alaptermészete a szabadság, a kiszámíthatatlanság és a kiismerhetetlenség. A biztonság és kontroll illúziójának ára pedig nagy, és a nők fizetik meg.: a sok rutinszerűen elvégzett, esetenként bizonyítottan ártalmas beavatkozáson, a tiszteletteljes bánásmód hiányán, a nő igényeinek figyelmen kívül hagyásán keresztül. Összefoglaló nevén ez a szülészeti erőszak, ennek elviselése, és legitimálása “kerül a borítékba” a nők oldalán. Sokszor erőltetnek ki beavatkozásokat riogatással, a magzat sérülésének lehetőségét felemlegetve. Abba nem gondolnak bele a negatív szuggesztiókkal dobálozó egészségügyi szakemberek, hogy egy testileg és pszichésen megnyomorított ember, akinek egy fontos esemény kapcsán semmi kontroll élménye nem volt, nem érezte magát jelen a testében zajló folyamat kapcsán, hogy lesz majd képes kompetenciára szert tenni az anyai teendőkben? Hogy tud vigaszt nyújtani, táplálni és megtartani úgy, hogy ő maga ezeket az élményeket nem kapta meg? Sőt a hiányuk megtapasztalása komoly sérüléseket okozott.

A patriarchátus fél a női szexulalitástól, a vértől, a női belső terektől. Évezredes hagyománya van annak, hogy a testiséghez köthető vágyakat a nő nyakába varrják, a boszorkányperek anyagai számos bizonyítékkal szolgálnak erre. A szülés óráiban a testiséghez kapcsolódó korábbi élmények, kötődjenek a saját testhez, mint az első menstruáció, vagy egy kapcsolathoz, mint a szexuális élmények, sűrítve jelennek meg. A szülésben a nő tabusított szexualitása előbújik az árnyékból, ényt kap. A patriarchátus félelmeivel átitatott férfi számára ez is ijesztő, a saját, egyáltalán a szexualitás leplezésének remek eszköze a protokoll szerinti elidegenítő viselkedés, az intimitás, a privát szféra megélésének ellehetetlenítése. Az abúzus lehetőségét paradox módon sok esetben növeli a “fogadott orvos” intézménye, ugyanis az orvosokat arra képezik, hogy “életet mentsenek”, a szülés alatt is arra készülnek, mi nem fog működni, hol mehet félre a folyamat. Így a külön juttatás arra motiválja őket, hogy a folyamat természetes hullámzását megakasztva beavatkozzanak, a beavatkozás pedig dominó-szerűen újabb beavatkozásokat hoz magával. A szülés alatti szenvedés ellen az anya-magzat páros igényeinek előtérbe helyezése, az érzelmileg biztonságos környezet megteremtése nyújthatják a legjobb védelmet. Ez nem jelenti azt, hogy a kontrakciók nem hozhatnak fájdalmat, vagy hogy önmagunk határainak pszichés és fizikai értelemben megtapasztalt intenzív kitágulása ne lenne egy megterhelő folyamat. De egy érzelmileg biztonságos, támogató környezetben, ahol van tudás és tisztelet a természetes folyamatok felé, ez nem fog érzelmi, verbális, fizikai abúzust hozni, ami megemészthetetlenné teszi a szülés/születés élményét, a “torkunkon akadt” negatív szuggesztiók (lekicsinylő mondatok, kompetencia érzetünket csökkentő gesztusok) keserű utóízével. A holisztikus bábai modell valóban nőközpontú, az anya-magzat/anya-gyerek párost elválaszthatatlan egységként kezelő attitűdje távol áll az orvosi, medikalizát szülészeti rendszertől. A szülés körül kapott fizikai és lelki sebe nem a szülőszobára érkező nő egyedi jellegzetességeire, vagy a szülőséggel kapcsolatos felkészülési szintjére adott reakció. A hálapénz - egyébként támogatható- kivezetése az eddig is átláthatatlan, kórházonként eltérő szokásjogon alapuló rendszerben ugyanakkor tovább növelte a bizonytalanságot. A szülés terét kórházi környezetben az egymásba maró, a nőben, a személyzetben, és a társadalomban élő félelmek lánca tölti ki. Dickread angol szülész-nőgyógyász gondolata, hogy a félelem feszes izmokat hoz, az elengedés ellen ható feszesség a testben pedig növeli a fájdalomérzetet. Ez is hozzátehet a szüléskor megélt fájdalomhoz, - a félelemteli légkör magával vonja a testi feszültség és a fájdalom, ezzel a szenvedés érzését. Mivel a gyermek eredete korábban apai oldalon nem volt egyértelműen bizonyítható, a férfiaknak szükségük volt valamire, amivel a nőt és a gyermeket magukhoz láncolhatták. A saját traumatikus szülésébe dermedt nő gyermeke napi ellátása mellett kevéssé tud(ott) energiákat mozgosítani autonómiája megteremtéséért. A szülés terében a férfi orvos (vagy a férfi által megalkotott tudás) jelenléte megadja a kontrollt a férfiaknak az általuk nem birtokolt életet adásban. A szülésben megtapasztalható kiteljesítő erő a férfiak számára veszélyes: ha a nők számára általános valóság lenne önmaguk, képességeik meghaladásának testbe ágyazott élménye, bármire képessé válhatnak.

A mindent átható erő, ami egy új életet hoz magával, gyermek és anya számára egyaránt, így válhat kósza mítosszá, hippi legendává, az otthonszülések zugába száműzve. Ha gondoskodni akarunk gyermekünkről, először mondjuk ki, hogy nekünk nőknek is értő-érző gondoskodásra van szükségünk! Ez nem női hiszti, túlérzékenység, a gyermek jólléte nem értelmezhető az anya jól-léte nélkül. A meghallgatás, a megtartás igenis jár, mindenkinek.

Mondjunk nemet a felesleges szenvedésre végre!

Serfőző Anikó pszichológus, Metamorphoses meseterapeuta, perinatális szaktanácsadó, EMMA Egyesület

Ez is érdekelhet

Vannak benne csúsztatások, de a Jeffrey Dahmer-sztori legszörnyűbb részletei valóban megtörténtek

Vannak benne csúsztatások, de a Jeffrey Dahmer-sztori legszörnyűbb részletei valóban megtörténtek

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói