Ezzel a zseniális magyar módszerrel nagyon sokat tehetsz kisbabád fejlődéséért
Így született a Steps&Play, a fejlesztés, ami a kapcsolódásról szól
A fiatal anya története bizonytalanságából indult, aki egyszer csak észrevette, hogy a még több és több szabály helyett a jelenlét hiányzik. Hogy a gyermek nem a tökéletesen felépített fejlesztőprogramokra, hanem az együtt töltött figyelmes pillanatokra reagál. Innen nőtt ki a Steps&Play, amely egy másik nézőpontot: a kapcsolódást helyezi a középpontba.
Ezeket láttad már?
Néha a legnagyobb változás az, amikor nem csinálunk többet, csak testben és lélekben is ott vagyunk. Nem csillogó, tökéletesre szerkesztett anyaságot látunk, amikor megismerjük Varga Vivien, a Steps&Play alapítójának történetét, inkább valami makacsul hétköznapit: fáradtságot, küzdelmet, visszatérő kételyeket, és közben egy egyszerű, mégis ritkán kimondott állítást, amely köré az egész módszere épült. Nem az számít, hogy mindent tökéletesen csinálunk-e, hanem az, hogy ott vagyunk-e közben.
Lelkiismeret furdalás helyett jelenlét
Egy olyan anyai tapasztalat sűrítménye, amely évekkel ezelőtt egy magánéleti hiányérzetből indult, majd később a Vivien által alapított Stilianos babauszodákban több ezer családdal találkozva kapott rendszert, nyelvet és eszközt. A Steps&Play ebből a hiányból nőtt ki. Pontosabban abból a felismerésből, hogy a legtöbb szülő nem azért nem támogatja tudatosan a gyermekét, mert ne akarná, hanem mert nem tudja, hogyan kezdjen neki.
Varga Vivien huszonnégy évesen lett először anya. Nem volt Tiktok, nem volt fejlesztő applikáció, nem volt állandó értesítészaj, volt viszont egy gyerek, egy kérdés, és az a mindent elárasztó bizonytalanság, amelyet a friss szülők jól ismernek: vajon elég, amit csinálok, és vajon jól csinálom?
Sokáig azt hittem, az a legfontosabb, hogy mindent jól csináljak, a könyvek szerint, a szakmám szerint, »tökéletes anyaként«. Aztán az élet megtanított arra, hogy a puszta jelenlét jobban segíti a gyerek fejlődését, mint a tökéletes döntések
– mondja.
Szakértők szerint a szülés kimerítő fizikai munka; kell hozzá a kismama ereje, állóképessége és testtudata
Kapcsolódás és fejlődés kéz a kézben járnak
A felismerés később rendszerré állt össze, miután éveken át újra és újra ugyanazokkal a kérdésekkel találkozott. A szülők kapcsolódni akarnak, jót akarnak, de a tanácsok, trendek, best practice-ek sűrűjében elveszítik a fonalat, egy idő után pedig a bőség is gátló tényezővé válik. Az ember reggel még meg van győződve róla, hogy mostantól narrálni fogja a napot, délután már lelkiismeret-furdalása van, mert a képernyő ideje ma is több lett a tervezettnél.
A Steps&Play erre a szülői tapasztalatra reagál. Nem azt mondja, hogy a fejlődés szakértelem függő, és pláne nem azt, hogy külső szakember nélkül nincs mit tenni. A módszer kifejezetten az otthoni közös játékot teszi tudatossá, méghozzá úgy, hogy közben nem veszti el a játék örömét. A fejlesztés itt nem feladatlista, nem megoldandó projekt, hanem a kapcsolat nyelve. Varga Vivien következetesen kerüli az elvárások nyelvét.
Nem az a kérdés, mitől működik a módszer, hanem hogy mi a működés mércéje. Hogy a gyerek ügyesebb lesz? Hogy gyorsabban nő a szókincse? Vagy az, hogy a szülő megtanul jelen lenni? Az a fajta jelenlét, amelyben a másik ritmusát figyeljük, nem a sajátunkat erőltetjük rá. „Nem elvárásokat adunk, hanem kapaszkodókat. Megmutatjuk, hogy semmit sem »kell«, de sok mindent »lehet«. Mert a fejlődés nem a fejlesztésről szól, hanem a kapcsolatról.”
Együttesen formálja a kicsiket
A rendszer magja, hogy a 0–3 éves kor közötti időszakot különleges ablaknak tekinti. Ez az az életszakasz, amikor a szenzomotoros tapasztalatok, az érzelmi biztonság, a mozgásminták és a kezdeti kognitív összekapcsolások együttesen formálják azt, ahogyan a gyerek később tanulni, összpontosítani, beszélni és kapcsolódni fog. Az alapító elmondása szerint azonban az első 1-2 év nem csupán a fejlődés kora, ez a kapcsolódásé is.
„A baba ilyenkor tanulja meg, hogy a világ biztonságos hely, méghozzá olyan mindennapi dolgokon keresztül, mint például, ha elesik, lesz, aki felemeli, vagy ha sír, lesz, aki reagál. Ez a tapasztalat alapozza meg később az önbizalmat, a tanulási motivációt, sőt a szociális kapcsolatok minőségét is.”
Ez a megközelítés nem egy területre fókuszál, és nem darabolja a gyerek figyelmének fókuszát beszédre vagy finom motorikára, helyette egymásra épülő lépcsőfokokban, a gyermek életkorához igazítva mutat meg közel hétszáz játék- és feladat ötletet. A lényeg ugyanakkor nem a mennyiség. Minden játék mögött ott a miért: miért fontos, mit fejleszt, mire hat, és miért éppen most. Így a szülő nem azt érzi, hogy újabb teendőket kapott, hanem értelmet a már létező közös pillanatokhoz.
CSED, GYES, GYED, GYET - Tudj meg mindent a kismamáknak járó juttatásokról
Fejlesztő óra helyett több játék otthon
A módszert akkor értjük meg igazán, amikor történeteken keresztül nézünk rá. Varga Vivien több ilyen történetet is fel tud idézni, és nem feltétlenül a sikeres fejlesztések szokásos narratívája szerint. Volt egy másfél éves kisfiú, aki nem mászott, nem beszélt, és alig reagált a környezetére. A szülei a Steps&Play videói alapján kezdtek vele játszani, nem vártak csodát, csak rendszerességet.
Néhány hónap múlva küldött videóban kúszott, mászott, nevetett, kapcsolódott. A másik kedvenc története még beszédesebb: egy apuka írt neki, aki nem tudott mit kezdeni a fiával. „Egyszerűen nem tudom, mit csináljak vele. Ha leülünk játszani, öt perc után elmegy a kedvem. Ő sem figyel rám, én meg csak bénázok. Anyuka mindent jobban tud, én meg inkább félrehúzódom” - írta, mire Vivien nem bonyolult protokollt küldött vissza, hanem a legegyszerűbb közös mozdulatokat: labdagurítás, egyensúlygyakorlat, érintés.
A cél nem az volt, hogy a gyerek ügyesebb legyen, hanem hogy apa és gyerek együtt legyenek. A néhány hét múlva érkező felvételen a nappali szőnyegén ülnek és nevetve gurítják egymásnak a labdát. Az apuka elmondása szerint először érezte, hogy „jó apa”. Varga Vivien pedig pontosan ezekért a visszajelzésekért csinálja a Steps&Play-t, ami arról is szól, hogyan lehet finoman átkeretezni a mindennapi rutint. A fürdetés lehet foglalkozás a testtudattal, a közös főzés finommotorikai és nyelvi élmény, az esti összebújás érzelmi biztonság.
Szeretetből teszed tönkre a gyereked jövőjét a Facebookon, és még csak nem is tudsz róla
Nem kell külön fejlesztő órát beiktatni, mert a lényeg nem az, hogy plusz időt találjunk, hanem hogy ugyanazt az időt másképp töltsük. Aki valaha próbálta a nap végén, fürdetés és pakolás között még „jól csinálni” a fejlesztést, az tudja, milyen törékeny ez a vállalás. De miért is kellene napról napra, estéről estére előadni a tökéletes tudatos szülő szerepét? Miért nem elég egyszerűen csak jelen lenni? A gyerekek úgysem a tökéletes körülményekre emlékeznek majd, hanem arra, hogy ott voltunk, figyeltünk, nevettünk, megöleltük őket.
