Közgazdászként dolgozott, most a rúdtánc az élete - Ismerd meg Fehér Emese inspiráló történetét

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Közgazdászként kezdte pályafutását, a bankszektorban dolgozott másfél évtizedet, majd rúdtánc termet nyitott, miközben édesanyaként kezdett rúdsport versenyekre járni. Fehér Emese egyedi története sokakat motivál.

Fehér Emese közgazdászból lett vállalkozó, exkluzív rúdtánc- és sportterme pedig különleges élményeket kínál az Astorián
Fehér Emese közgazdászból lett vállalkozó, exkluzív rúdtánc- és sportterme pedig különleges élményeket kínál az Astorián
Fotó: GLAMOUR Hungary

Fehér Emese Afrikában fogadta a hívásunkat, miután családjával úgy döntött, hogy elvonul néhány hétre egy különleges földrészre. Mint mondja, ez az utazás megmutatta számára, hogy valóra vált az álma.

HIRDETÉS

Itt vagyok a férjemmel és a gyerekeimmel egy mesés helyen, miközben tudom, hogy a rúdtánc termemben ebben a pillanatban is nyugodtan gyakorolhatnak a sportolók” – meséli boldogan a Stage alapítója, akinek néhány éve még az sem volt biztos, hogy lesz munkája.

Önműködő rúdtáncterem

Minden az első gyermekének születésével kezdődik. A fiatal kismama a bankszektorban dolgozott, amikor szülés utáni szabadságra ment, hogy ellássa az anyai feladatokat. Az otthon töltött időszak után munkahelye nem támogatta a részmunkaidős állást, és itt megtorpant.

Kétségbeejtően igyekeztem megfelelni a családanya szerepnek, miközben próbáltam teljes munkaidőben helyt állni a munkában egy külföldön dolgozó férj mellett. Nehéz időszak volt. Végül a férjem unszolására beadtam a felmondásom, de hamarosan egy újabb problémás kérdéssel kerültem szembe: hogyan tovább?

A jó üzletbe bele van kalkulálva, hogy segít valakiknek

A jó üzletbe bele van kalkulálva, hogy segít valakiknek

Elakadtam. Ekkor megláttam egy rúdtáncóra plakátját, és jelentkeztem rá, mondván egy óra mozgással nem veszíthetek semmit” – emlékszik vissza Emese, aki egyenesen nyert a rúdtánccal, méghozzá a szó legszorosabb értelmében.

A kisgyermekes édesanya számára a rúdtánc órák egyet jelentettek a kikapcsolódással és a feltöltődéssel. Rendszeresen járt edzésekre, majd kipróbálta magát rúdsport versenyzőként is. Ezzel együtt megszületett a saját terem gondolata. 2019-et írunk, amikor Emese fejébe vette, hogy vállalkozóként folytatja a munkát

Természetesen félelmekkel indultam el a vállalkozók útján, hiszen semmi sem garantálta, hogy a tervem eredményes lesz.

De családi pozitív minta (édesapám vállalkozó) és az Astorián már régóta kihasználatlanul álló, versenyzéshez elengedhetetlen négy méter belmagasságú és hatalmas ablakokkal rendelkező ingatlanunk inspirált.

Kapóra jött marketing szakos diplomája és hogy Emese az évek alatt lakberendező képesítést is szerzett, így a tudására hagyatkozva kialakította Budapest legizgalmasabb kilátással rendelkező sport és rúdtánc termét, ahova ma profi és amatőr sportolók is járnak. Az üzemeltetés megtervezése során az újdonsült üzletasszony egyedi szempontokat is számításba vett.

A nyitás időszakában már kétgyermekes édesanya voltam, és mivel a férjem külföldön dolgozott, tudtam, hogy egy önműködő teremre van szükségem, amely mellett marad időm a gyereknevelésre és az üzletvezetésre is. Olyan koncepciót építettem ki, amelynek köszönhetően ide bárki, bármikor jöhet, anélkül, hogy nekem is itt kellene lennem reggeltől estig. Habár nagyon sokat vagyok a teremben, sőt a csoportos légtorna órák alkalmával magam is edzek, alapvetően a hely működik magától.

A technológia, a nőiesség és az önkifejezés is helyet kapott a GLAMOUR Book Reggelin

Az okos beléptető rendszer lehetővé teszi, hogy a Stage névre keresztelt terembe 0-24 órában jöjjenek a vendégek. A be- és kilépéshez nincs szükség másra, mint egy okostelefonra.

A rúdsport forradalma

A Stage minden tekintetben leképezi a tökéletes rúdsport színpadot, beleértve a terem méretét, a rudak szabványát, és azok elhelyezését. Érthető, hogy egyre több versenyző választja a Stage-et a felkészülés helyszínéül, míg vannak olyan kezdő rúdtáncosok, légtornászok is, akik inkább a kilátás miatt érkeznek.

Mai napig hálás vagyok azért, hogy a műemlékvédelmi szabályok miatt óriási ablakokkal rendelkezik a terem. Éppen ezért a sportolókon kívül sok más csoport is szívesen érkezik hozzánk. Csoportos jógaórát és kisgyermek fotózásokat is tartanak itt.” A tulajdonos büszke arra, hogy mára szájról szájra terjed a Stage híre, a minőség fenntartása érdekében pedig elkötelezetten próbálja egy kézben tartani az operatív feladatokat.

A Stage Longue and Privée igazán impozáns környezetet kínál a rúdsport szerelmesei számára
Fotó: GLAMOUR Hungary

A közösségi média kezelése, a partnerekkel folytatott kapcsolattartás és a vendégek megszólítása egytől egyig olyan feladat, amelyet Emese egyszemélyben végez. A Stage mellett 2022-ben elindította a Stage Lounge and Priveè-t a Kertész utcában, ahova egyéni órákra érkezhetnek a rúdsport és légtorna szerelmesei. Mindeközben pedig azért küzd, hogy ledöntse a rúdtánccal kapcsolatos előítéleteket, minthogy erotikus tevékenység, és leginkább a sztriptízbárokban lehet használni az így megszerzett tudást.

Mára egyre többen tudják, hogy a rúdtánc egy önálló sporttá vált, amely nem a vetkőzésről szól.

Aki már kipróbálta, megtapasztalhatta azt is, hogy egy rendkívül nehéz mozgásforma, amelyhez sok gyakorlásra van szükség, mégis könnyű beleszeretni. Ezt igazolja, hogy férfiak és nők, gyerekek és idősek körében is egyre népszerűbb” – mondja Emese, majd elárulja, hogy a közeli tervei között szerepel a stúdió saját sportegyesületéhez tartozó rúdsport versenyzők számának növelése.

Az Astorián található exkluzív teremből a páratlan kilátás sem utolsó élmény, miközben mégis a mozgásé a főszerep
Fotó: GLAMOUR Hungary

A januári átigazolások idején várhatóan még több profi és amatőr, junior és felnőttsportoló már hivatalos keretek között is a Stage „istállójához” tartozni. És arra is nagy esély mutatkozik, hogy a stúdió színeiben képviseljék hazánkat a rúdsport Európa- és Világbajnokságon.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez komoly? Így néznek ki ma a Vészhelyzet című kultikus sorozat színészei, van, akire rá sem ismerünk

Ez komoly? Így néznek ki ma a Vészhelyzet című kultikus sorozat színészei, van, akire rá sem ismerünk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Fontos! Ezt a 3 dolgot semmiképp ne hagyd otthon, ha nyaralni mész! (x)

Nem alszol jól? Lehet, hogy a ciklusod az oka - így függ össze a kettő (x)

Nem alszol jól? Lehet, hogy a ciklusod az oka - így függ össze a kettő (x)

Egy isteni, frissítő illat, ami a fülledt nyári napokra is tökéletes (x)

Egy isteni, frissítő illat, ami a fülledt nyári napokra is tökéletes (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)

Tegyél jót a gyerekeknek egy ingyenes szavazattal: most 2,5 millió forintot kaphatnak! (x)