GLAMOUR Women of the Year 2015: Osvárt Andi duplázott, író a legsármosabb

2015.március.19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR Women of the Year nem egy verseny. A nevezettek már akkor nyertek, amikor ti leírtátok a nevüket és azt mondtátok nekünk: Hahó! Ő nagyon jó abban, amit csinál, szeretem, tisztelem őt - ezekkel a gondolatokkal harangozta be magazinunk főszerkesztője a gála előtti pillanatokban, a blogján az eseményt.

Idén már hetedik alkalommal adtuk át a GLAMOUR olvasóinak a díját, ezúttal, ha lehet, még az eddigieknél is pazarabb környezetben, a Budapesti Operettszínházban. A helyszínre szokás szerint már este 7 óra körül folyamatosan érkeztek a meghívottak, este fél 9-től pedig itt az oldalon is élőben követhettétek az eseményeket.

Nemcsak a helyszín volt új, de új volt a házigazda, Kembe Sorel is, illetve idén először exkluzív fellépő is volt a GLAMOUR Women of the Year gálán, a rendkívül szimpatikus Blahalouisiana, akik valójában elindították a díjátadót a színpadon.

A szokásoknak megfelelően főszerkesztőnk, Maróy Krisztina adta át Az év hősnője díjat Bódis Krisztának. Az írónő, pszichológus és dokumentumfilmes a Van Helyed Alapítvány modellprogramjával hosszú ideje dolgozik, az ózdi Hétes telepen segít hátrányos helyzetű gyerekeknek. Bódis Kriszta igazán megható beszédben hívta fel a figyelmet arra, hogy nagyon sokan nem kapják meg az esélyt egy jobb életre mert rossz helyre születnek. Ő és mi is hiszünk abban hogy nagyon sokat tehetnénk azért, hogy minél több gyereknek segíthessünk tanulni és értékes életet élni.

Az év színésznője díjnak újra Osvárt Andrea örülhetett, aki bevallotta, hogy másodszorra még jobban izgult, és mindenki nagy örömére kifejtette, hogy szeretne hamarosan újra magyar filmben szerepelni, és mint látható a GLAMOUR olvasói is szeretnék!

Az év énekesnője idén Hien lett, aki a Metro Gasztroakadémiájának vezetőjétől, Bereznay Tamástól vehette át a Women of the Year díjat. Hien elmondta, hogy már nagyon régóta áhítozik a díjra, úgyhogy bizony nagyon örült.

Lakatos Márk "A divat halott"- felkiáltással érkezett a színpadra. Persze, aztán elmondta, hogy szerinte jó divattervezők, innovációk nélkül nincs divat, ezért fontos, hogy figyeljünk a fiatal tehetségekre. Ezt követően kiderült, hogy idén a divattervezők közül Bódis Boglárka, az Elysian dizájnere volt olvasóink kedvence. A tervező elmondta, hogy szerinte a ruha önmagában nem elég, kell ember is, aki viseli. Boglárka továbbra is arra fog törekedni, hogy olyan ruhákat tervezzen, amelyekben a vásárlói jól, szépnek érzik magukat.

Gömöri András Máté, a Budapesti Operettszínház színésze jelentette be, hogy az idén visszatérő, Az év sportolónője díjat a GLAMOUR olvasói Hosszú Katinkának szavazták meg. A sokszoros világcsúcstartó úszónő éppen Kaliforniában edzőtáborozik, viszont videón jelentkezett be és köszönte meg a díjat. A háttérben látszodó pálmafák miatt nem kevesen irigykedtünk rá!

Az új díjat, Az év kiegészítőtervezőjének díjat elsőnek Ruszkai Orsi kapta. A gyönyörű ékszereiről ismert tervezőnőnek három hete született gyermeke, így munkatársnője és barátnője vette át helyette a díjat.

Természetesen idén sem maradhatott ki a plusz egy kategória, megtudhattuk, hogy a GLAMOUR olvasói szerint 2015-ben az író, Lakatos Levente a legsármosabb pasi, aki a Kiskegyed főszerkesztőjétől, Bokor Klárától vehette át a díját.

A GLAMOUR Women of the Year díjazottjai a Salvus ajándékát is megkapták Peller Annától, a Salvus nagykövetétől.

A HairClinic eseményünk másik főtámogatója Trokán Nórának adott át különdíjat, amelyet a gyönyörű színésznő Zsidró Tamástól vehetett át.

A nyertesek közös fotózása után újra a Blahalouisiana zenélt, aztán a vendégek, díjazottak buliztak egy nagyot!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője