Így maszturbálnak a magyar nők: Sokan szégyellik - A nagy felmérésünk első része

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elvégeztünk egy kutatást az olvasóink között - amelyet név nélkül küldhettek be a kitöltők -, a nők maszturbációs szokásaival kapcsolatban. Közel 700 nő válaszait elemeztük, amelynek eredményeit egy cikksorozat formájában mutatjuk be nektek. A kitöltők közül 198 fő 19 és 24 év közötti, 144 fő 25-30 közötti, 133 nő 31-40 év közötti, 98-an 41 és 50 közöttiek, 18 év alatti kitöltők is 81-en voltak, 51 év felett pedig 36-an küldték be a kérdőívet.

Így maszturbálnak a magyar nők: Sokan szégyellik - A nagy felmérésünk első része
Fotó: Shutterstock

Úgy gondoltuk, hogy ilyen módon végre tisztább képet kaphatunk az önkielégítésről, ugyanis ez valamiért a mai napig tabutéma, (szerintünk) inkább a férfiak maszturbációs szokásai csúsznak előtérbe. Többet között ennek a miértjéről is kérdeztük az olvasókat, azaz arra is kíváncsiak voltunk, hogy ők mit gondolnak: a női, vagy a férfi kielégülésről hallani többet?

Nem volt annyira meglepő az eredmény, a kitöltők 63,7 százaléka szerint a férfi, a 22 százalékuk szerint a női maszturbáció kerül többet szóba. A válaszadók 14 százaléka mind a női mind a férfi kielégülésről egyformán hall, vagy olvas. Miután rákérdeztünk arra, hogy miért a férfiak szexualitásáról hallani többet, rengetegen válaszolták azt, hogy a nők szégyellik magukat azért, mert csinálják. A válaszadók szerint a férfiak sokkal nyitottabbak a témával kapcsolatban, mint a nők, mások úgy tartják, hogy ez is az emancipáció kérdéséhez vezethető vissza, hiszen ezen a téren sincsen teljes egyenlőség a nők és a férfiak között. Sokak szerint még mindig férfiközpontú társadalomban élünk – ilyen téren is. Sokan említik azt a problémát, hogy míg a férfiaknál az aktus orgazmussal ér véget, a nők nagy része nem képes elélvezni – a női orgazmus ,,bonyolultabb téma.

A nők szexuális vágyai sohasem voltak egy szinten kezelve a férfiakéval. A nőket legtöbbször a vágyak kielégítéséért tartják felelősnek, nem pedig úgy tekintenek rájuk, mint saját vágyakkal rendelkező egyének.

,, A tapasztalatom az, hogy általában minden pornó konkrétan a férfiaknak készült. Pedig nők is nézik szerintem...

Akik szerint a női maszturbációról hallani többet úgy tartják, hogy ez elmúlt időszakban már előtérbe került ez a téma, ami főleg a médiának köszönhető. Sokak szerint (az előző idézetekkel ellentétben) a nemi egyenlőség már erre a "szegmensre" is kitért, így szerencsére ez egyre felkapottabb kérdéskör.
A fent említett válaszok mellett talán nem is olyan meglepő, hogy a válaszadók 75 százaléka szerint fontos lenne, hogy a női kielégülésről többet lehessen hallani vagy olvasni.

De hol is van a G-pont, srácok?

De hol is van a G-pont, srácok?

A következő részekben a párkapcsolatok és az önkielégítés összefüggését fogjuk vizsgálni korosztályok szerint. Később majd kitérünk arra is, hogy olvasóink milyen segédeszközöket használnak, és milyen rendszerességgel végeznek önkielégítés. A pornográf művek ,,nézettségére adott válaszokat is kielemezzük, de arról is írunk majd, hogy mennyire tartjuk kényelmetlennek a témát, és mi magunk hogyan viszonyulunk az önkielégítéshez.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)