A GLAMOUR-nál a kezdetek óta fontosnak tartjuk a társadalmi ügyek támogatását. Cikksorozatunkkal a Delta Produkció NEM OKÉ kampányát szeretnénk kihangosítani, amely komplex intézményi és szakmai együttműködéssel küzd az iskolai bántalmazás, vagyis a bullying ellen. Felhívásunkban rengetegen meséltek nekünk azokról a nehéz élményekről, amelyek általános vagy középiskolában érték őket. Tamara története következik, akit hat éven át nap mint nap bántalmaztak az iskolában, és volt, hogy a szüneteket a vécében elbújva töltötte, hogy ne találjanak rá.
Ezeket láttad már?
Engem az általános iskolámban bántalmaztak hat évig, minden áldott nap. Nagyon egyedül voltam, senki sem segített. Sem a tanárok, sem más gyerekek, sem a szüleim. Eleve azért pécézhettek ki, mert láthatták: ha engem bántanak, annak nincs következménye, a szüleim nem fognak bemenni az iskolába, hogy szóljanak az érdekemben. Gyenge, vékony, alacsony voltam. Mindenért piszkáltak — ha nőtt a mellem, az volt a baj, ha követtem a divatot, az volt a baj, ha nem követtem, akkor pedig az. Piszkáltak a súlyommal, a magasságommal, hogy szemüveges vagyok, hogy hol lakok, hogy mit csinálok.
Ezek a bántalmazások később nagyon súlyos méreteket öltöttek. A beszólásokból lökdösődés lett, rendszeresen fellöktek, gúnyoltak, ellopták vagy tönkretették a cuccaimat. Nem egyszer megvártak az iskola oldalában és többen megvertek. Súlyos „csínyeket” követtek el ellenem — és más diákok ellen. Ezek között több, életveszélyesnek minősülő, súlyos bántalmazás és kínzás szerepelt, amelyeket nem akarok részletezni, mert felismerhető lennék.
A tesiórák előtt külön öltöztem, hogy elmeneküljek a rossz társaság elől és ne kelljen hallgatnom a testemre tett sértő megjegyzéseiket. Az iskolai szüneteim szó szerint a túléléssel teltek. Volt, hogy ellopták, elvették a kajámat és a nap végén úgy mentem haza, hogy nem ettem aznap. Rengeteg szünetet töltöttem a vécében elbújva vagy rejtekhelyet keresve.
Egy tanár sem vette észre, mi történik velem, vagy figyelmen kívül hagyta, de a lényeg, hogy egyikük sem tett soha semmit. Ám olyan szintű, másokat is érintő bántalmazások folytak az iskolában, hogy kizártnak tartom, hogy nem tudtak róla. Emiatt segítséget sem mertem kérni tőlük. Egyrészt feltételeztem, hogy nem vakok és tudják, mi történik, de mégsem tesznek semmit, vagyis megbízhatatlanok, nem akarnak segíteni. Másrészt attól tartottam, ha kitudódott volna, utána egyedül maradok, a diákok pedig még jobban megbüntetnek.
„Mentálisan beteg lettem, édesanyám könnyes szemmel kérte az osztálytársaimat, hogy legyenek rám tekintettel”
Egy idő után már az sem használt volna, ha kiállok magamért. Az elején nem tettem, mert féltem. A végére azonban annyira elzártak a lehetőségeimtől, hogy nem volt választásom. A diákok nem barátkoztak velem, messzire elkerültek, mert köztudottan „veszélyes volt a közelembe kerülni”. Volt, aki közölte velem, hogy
te nagyon kedves vagy, de nem lehetek veled jóban, mert akkor engem is bántani fognak.
Eltitkoltam mindent. Az iskolában eltitkoltam az otthoni problémáimat, hogy ne bántsanak miatta a suliban. A szüleim elől pedig eltitkoltam, hogy mi történik az iskolában, hogy otthon meg ők ne bántsanak amiatt. Próbáltam láthatatlan lenni, hogy a bántalmazók ne vegyenek észre és minél kisebb felületet adni a támadásokhoz. Egyedül éltem túl az egészet. Nem segített senki.
Azóta sokat változott az életem. De a mai napig nem tudtam kiheverni. Mindenben szerepet játszik. A kapcsolataimban, a sémáimban. A bizalmamat tönkretette. Ami másnak csak egy egyszerű emlék vagy nosztalgiázás, nekem horror és rémálom. Azóta sokat fejlődtem és változtam. Az életem is sokat fejlődött. Próbálok gyógyulni. Úton vagyok a gyógyulás felé.
Nagyon hálásak vagyunk minden olvasónk bátorságáért és őszinteségéért, aki megosztotta velünk a történetét! Ha elmúltál 18 éves és te is elmesélnéd a történeted, itt megteheted. Gyógyuljunk közösen, és jusson el minél több emberhez, hogy a bántalmazás semmilyen körülmények között nem oké!
Ha iskolai bántalmazás ér, vagy bullyingnak vagy tanúja, az alábbi szervezetekhez fordulhatsz segítségért:
112-es segélyszám: súlyos vagy azonnali veszélyhelyzetben hívható
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: 116 111 (0–24 órában, ingyenes, anonim).
NMHH Internet Hotline: Jogellenes vagy gyermekekre káros online tartalmak bejelentése.
Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat: 116 123 (ingyenes, anonim lelki támogatás)
Gyermekvédő hívószám: +36 80 21 20 21
Áldozatsegítés: +36 80 225 225
OKIT krízisvonal: +36 80 20 55 20
Safer Internet Hotline: online bejelentés
NANE segélyvonal: 06 80 505 101 (időszakos)
Fentieken túl a lakóhely szerinti család- és gyermekjóléti szolgálat is megkereshető bántalmazás esetén,
Az érintett gyermek vagy szemlélő több, egymással párhuzamos segítségforrást is igénybe vehet. Ezenfelül azt javasoljuk, hogy az érintettek kérjenek segítséget egy bizalmi személytől, lehetőleg egy felnőttől, valamint az iskolai keretek között még meg lehet keresni az iskolai szociális segítőt és/vagy az iskolapszichológust, osztályfőnököt és igazgatót.
További javasolt segítségnyújtó elérhetőségek az eligazodáshoz.
