25 éves a Bad Boys, íme 5 érdekesség, amit tudnod kell róla

2020. április 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

25 éve mutatták be Will Smith és Martin Lawrence főszereplésével készült, azóta trilógiává duzzadt Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? című filmet. Az 1995-ös akció-vígjáték hozta meg az első nagy sikert Smith-nek, aki addig csak kisebb szerepekben tűnt fel, illetve a népszerű sorozatában, a Kaliforniába jöttemben, a Men in Black filmjére még két évet kellett várni, így az első nagy löketet a Rossz fiúk hozta meg a színésznek, aki azóta Hollywood egyik legkedveltebb sztárjává nőtte ki magát. Martin Lawrence-nek is hasonlóképpen ez a film dobott nagyot a karrierjén a 90-es években, hogy aztán az egyik legviccesebb vígjáték hőssé váljon, a rendezője pedig, Michael Bay szintén ennek a filmnek köszönhetően indította el sikeres karrierjét.

Az HBO Go-n is elérhető filmről most összegyűjtöttünk 5 érdekességet.

1. Eredetileg a 80'-as és '90-es évek két nagy akciósztárja, Eddie Murphy és Wesley Snipes alakították volna a főszerepeket.

2. Mike szerepére aztán Arsenio Hall (Amerikába jöttem, Harlemi éjszakák) tűnt a befutónak, ám Michael Bay végül az addig alig ismert Will Smith-et választotta, miután látott egy epizódot az épp futó Kaliforniába jöttem című sorozatából.

3. A filmben rengeteget improvizáltak a színészek.

10 film, amit teljesen megváltoztatott az, hogy be vagyunk zárva

10 film, amit teljesen megváltoztatott az, hogy be vagyunk zárva

4. Ez a film volt Michael Bay első mozifilmes rendezése. Addig többnyire videoklipeket készített olyan zenészeknek, mint Meat Loaf vagy épp Tina Turner.

5. A 19 millió dolláros költségvetés szinte már a nyitóhétvégén visszajött és végül világszerte 141 millió dolláros bevételt termelt. Nem is volt kérdés, hogy folytatják a történetet…

A film megtekinhető az HBO online videótárában.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom