70! Egy örök ikon: Debbie Harry

Debbie Harry, Blondie
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2015. július 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Örökbefogadott gyerekként New Jerseyben nőtt fel, művészeti tanulmányokat folytatott. Húszévesen önálló életet kezdett és New Yorkba költözött, ahol volt titkárnő, sztriptíztáncos, sőt még Playboy-nyuszi is. Háttérénekesnőként a 60-as években több zenekarban is megfordult, a 70-es években közepén alapította aktuális barátjával a Blondie zenekart. A nevet arról a helyről nevezték el, ahol Debbie szőkíttette a haját. A történet innen közismert fordulatot vett, a zenekar a legendás New York-i klub, a CBGB állandó fellépője lett, az egymást követő albumaikkal egyre népszerűbbek lettek.

A Blondie frontembereként futott be, már a lemezborítókon is szuperszexi volt

A harmadik, Parallel Lines című lemezük már egyértelmű áttörés volt, Angliában vezette az eladási listákat, de Amerikában is a második helyik jutott. A máig klasszikusnak számító albumot olyan slágerek tették emlékezetessé, mint a Sunday Girl, a One Way or Another, vagy a slágerlistákat is vezető Heart of Glass.

Egy szokásos színpadi szerelés
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Bár Debbie Harry - akiről sokan hitték, hogy Blondie nemcsak a zenekarának, hanem egyben az énekesnőnek is neve - igazi punk ikon volt, valójában a Blondie sosem játszott punkot, nagyon okos, újhullámos popzenét játszottak. Az énekesnő megjelenése sokkal merészebb volt, mint a zene. Kiszőkített hajához szeretett nagyon feltűnő vörös rúzst választani. Színpadi megjelenésében furcsán keveredett a rocksztáros vagányság, a kislányos ártatlanság és a fékezhetetlen szexuális energia. Kinyúlt fiús, vagy éppen feszülő pólóihoz szeretett színes leggingset húzni, vagy éppen rövidnadrágot.

Bármit vett fel azonnal divat lett
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Csak farmer, a koptatott farmermánia előtt Debbie a színpadon formálja a trendet
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

De mindegy is volt, hogy miképpen variálja a holmikat, abból mindig valami dekandens és szexi jött össze. A 80-as évek minden uralkodó trendfordulatának előhírnöke volt, a szőkítéshullámtól a tupírozásig, mintha a 70-es évek utolsó pillanataiban ő mutatta volna be, hogy miként fognak a nők öltözködni a következő évtizedben.

Őrült hajszínek? Kipipálva!
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Óriási hatású stílusikon, ha beletekintünk egy 80-as évekbeli magyar sorozatba, filmbe, mintha mindenki kicsit Debbie Harry hatása alatt lett volna. Pedig, nyilvánvalóan Magyarországra csak épphogy szivárogott be valami az újhullámból.

Igazi címlapsztár, egy klasszikus, és viszonylag friss magazinborítón Debbie Harry

A Blondie sikerei mellett Debbie Harry sikeres szólókarrierrel is büszkélkedhet, illetve színésznőként sem éppen elhanyagolható pályája van. Legemlékezetesebb szerepe talán Cronenberg szürreális horrorjában, a Videodrome-ban volt, de mi imádtuk John Waters Hajlakkjában is.

Debbie Harry a mai napig aktív, és hihetetlen formában van 70 évesen. Amellett, hogy valószínűleg minden idők egyik legszexibb énekesnője, az egyik legszimpatikusabb és legintelligensebb ikonja a poptörténetnek.

Isten éltesse!

Egy legendásról ki más készíthetne portrét, mint a korszak művészpápája, Andy Warhol
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)