A szerelem hét fajtáját mutatja be Varga Livius bandája legújabb albumával

2018. február 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokan sok mindent írtak már a szerelemről - ez a titokzatos és izgató téma a költői fantáziát soha nem hagyja nyugodni. A Kutya Vacsorája, vagy ahogy Varga Livius, a frontember hívja: exkluzív zenei laborja is ezt járja most körbe. Egészen egyedi megközelítésükben a koncepciólemezen hét dalban hét különböző szív dobban meg.

A Kutya Vacsorája

A dalok szövege a finom költői képektől a provokatív szókimondásig, az izzó szerelemtől a plátói kapcsolatokon át sok mindent érint, az album zenei világa ezeket a fordulatokat lekövetve lesz eklektikus, miközben mégis áthatja az egészet egy bizonyos egység. A Kutya Vacsorájától már megszokhattuk, hogy kísérletező, a műfajok széles skáláját felvonultató dalokat készítenek, de ebben az esetben az utómunkával, a felvételek tisztázásával a szokásosnál is több időt töltött a zenekar, így készítette el az eddigi legerősebb stúdióalbumát. Míg az igen erős dalszövegekért teljes egészében Varga Livius a felelős, addig a zene a tagok közös, intenzív munkájának az eredménye, sőt Vastag Gábor (gitár) és Nemes Zoltán (billentyű) énekesi szerepei is erősödnek ebben a dalcsokorban.

A lemez felvételei a Sounday Stúdióban készültek 2017-ben, Vastag Gábor, a zenekar gitárosának produceri munkája mellett, míg az összes kapcsolódó grafika Négyessy Nedda kezét dicséri.

A lemezbemutató koncert szombaton, február 10-én szombaton lesz az A38 hajón, amit pár további koncert követ a turné keretében.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le