Dakota Johnson teljesen kikészült a forgatáson

2018. április 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azt nem állíthatjuk, hogy Dakota Johnson biztonsági játékos lenne a szerepválasztásait illetően.

Egy dolog, hogy Az ötven árnyalat-sorozat előre borítékolhatóan sztárstátuszba emelte, de azért belegondolva a dologba, Anastasia szerepe nem a legegyszerűbb. A színésznőnek bizony sokat kellett mutatnia magából, és kényelmetlen, kellemetlen helyzetekben is helyt kellett állnia.

Dakota úgy tűnik, hogy a sorozat után sem akarja a karrierépítés könnyebb útját választani, ugyanis a legközelebbi nagy filmje a Suspiria lesz. A magyarul Sóhajok címen megjelent horrorfilm a műfaj egyik legnagyobb klasszikusának számít. Dario Argento különös atmoszférájú filmjét nyugodtan nevezhetjük kultikus alkotásnak is, aminek most elkészül a hollywoodi remake-je.

Láttad már? Dakota Johnson kis feketéje egyszerűen tökéletes

Sokan tartottak tőle, hogy Hollywood ki fogja lúgozni a klasszikust, de az előkészületekkel kapcsolatban biztató hírek érkeztek. Tilda Swinton, Mia Goth, Cholé Grace Moretz és Dakota Johnson lesznek majd a Suspiria remake-jének főszereplői, de játszik benne az a Jessica Harper is, aki az eredeti főszerepét játszotta. A rendezői székbe pedig a minket is elragadó és Oscar-díjas Szólíts a neveden című film rendezője, Luca Guadagnino ült be.

Most Dakota Johnson hátborzongató részleteket mesélt a forgatásról. A színésznő annyira kiakadt, hogy a forgatás után terápiára kellett járnia. Ha nem lett volna elég, hogy a történet hátborzongató volt, még a körülmények is ráerősítettek minderre:

„Egy hegy tetején, egy elhagyatott hotelben forgattunk. A hegyen vagy harminc telefonoszlop volt, csak úgy cikázott az áram a környéken, úgyhogy állandóan megráztuk egymást. Olyan hideg és száraz volt, mitn a sz@r. Az egyetlen ami segített, hogy minden éjszaka bekentem magam olajjal, de a végén már semennyi nem volt elég.”

Minden nehézség ellenére Dakota Johnson örül, hogy részt tudott venni a projektben. Nos, ezután a beszámoló után nem ígérjük, hogy be merünk majd ülni a Suspiria remake-jére.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom