Dallos Bogi új klipje tündérmesebeli helyszínen forgott

2021. november 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Dallos Bogi, tavalyi kislemeze után újabb dalt hoz, amely a minket visszatartó lelki, és mentális nehézségekről, valamint az azokkal való megküzdésről szól. A fiatal énekesnő most is egy izgalmas képi világú, kastélyban forgatott, kosztümös klippel jelentkezik, a következő hetekben pedig számos koncertet ad országszerte, ha a lehetőségek engedik.

Dallos Bogi hét éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es ’Épp Most’ című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amelyet a tavaly áprilisban napvilágot látott ’Közelebb’ kislemeze követett. Most egy dinamikus, táncolható, de közben a mély szöveggel rendelkező dallal jelentkezik, amely már a következő nagylemezének része.

„A Te vagy az én hibám azokról a lelki, mentális nehézségekről szól, amik visszatartanak minket, amelyektől sokszor úgy érezzük nem lehetünk igazán önmagunk, és nem tudunk szabadulni. Az üzenet, amit közölni szeretnénk nem más, mint hogy mindenkinek megvan a maga démonja, akivel nap, mint nap meg kell küzdenie. Én hiszem, hogy az ember az erősebb, és a hosszú harc végén eljön az a nap, amikor úgy ébredünk reggel, hogy a szívünk boldogan ver” - kezdte Bogi a friss dalról, amelyet Wagner Emil szerzőtársával írtak, és Kosztyu János hangszerelte.

„A videóklipet Pécelen forgattuk a gyönyörű Ráday-kastélyban, amely egy utazás a múltba, ahol egyszerre láthatjuk a szereplőket kosztümökben, egyfajta álarc mögött, illetve az igazi önmagukként” – mesélte a klipről Bogi, amelyet Büki Balázs rendezett. Aki szeretné élőben is hallani a dalt, annak Bogi soron következő koncertjein lesz rá lehetősége, hiszen, ha a járványhelyzet engedi, akkor még számos helyen lép fel idén.

Nézd meg itt:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom