Pipa, szivar és férfi pantalló: Amantine Lucile Aurore Dupin nem volt hajlandó a 19. századi nők számára kijelölt szűk keretek között élni. George Sand álnéven a kor legnépszerűbb és legjobban fizetett írójává vált, miközben viharos, kilenc évig tartó kapcsolata Frédéric Chopin zeneszerzővel a romantika korának legizgalmasabb szerelmi történetévé nőtte ki magát.
Ezeket láttad már?
A 19. századi Párizs művészeti szalonjaiban kevés olyan pár akadt, akiknek a viszonya annyira felkavarta volna a közvéleményt, mint az övék. A szabadságvágyáról és függetlenségéről ismert írónő azon túl, hogy felrúgta kora társadalmi normáit, hanem egyben múzsája és támasza is lett a kor legkiemelkedőbb zongoravirtuózának. Kapcsolatuk a lengyel származású zeneszerzővel, Frédéric Chopinnel az irodalom- és zenetörténet egyik legmeghatározóbb fejezetévé vált. Ez a viharos, mégis termékeny kilenc év nemcsak a zeneirodalom legszebb műveit szülte meg, hanem megmutatta két formabontó elme szenvedélyes találkozását is.
Fittyet hányt a szabályokra
Amikor Amantine Lucile Aurore Dupin 1804-ben megszületett, még senki nem gondolta, hogy egy nap a francia irodalmi élet leglátványosabb botrányhőse és úttörője válik majd belőle. Fiatalon férjhez ment Dudevant báróhoz, ám a vidéki házasélet unalma és férje korlátoltsága hamar elfojtotta szabadságvágyát. Két gyermekével végül felköltözött Párizsba, hogy saját erejéből, írásból tartsa el magát.
Abban a korban azonban egy egyedülálló nőnek szinte lehetetlen volt független értelmiségi karriert építenie. Aurore ezért radikális lépésre szánta el magát: felvette a George Sand férfi álnevet, és az irodalmi szalonokban, színházakban és kávéházakban férfi ruhában kezdett el megjelenni. A férfi nadrág és kabát viselése abban az időben nemcsak társadalmi tabunak számított, de külön rendőrségi engedélyhez is kötötték a nőknél. Sand rendszerint fittyet hányt az engedélyekre: kijelentette, hogy a férfiruha nemcsak jóval olcsóbb és strapabíróbb a nehéz selyemruháknál, de szabad mozgást is ad neki, továbbá kaput nyit olyan helyekre, ahová nőként nem léphetett volna be.
Amikor a nők egymás mellé állnak, képesek megváltoztatni az egész világot
A nagy művészek is felnéztek rá
George Sand nemcsak öltözködésével, de életmódjával is sokkolta a párizsi elitet. Nyíltan szívott szivart és pipát a társaságban, politikai cikkekben állt ki a munkásosztály és a nők jogai mellett, és nem rejtette véka alá romantikus kapcsolatait sem. Olyan szellemi nagyságok tartoztak a baráti köréhez és hódolói közé, mint Jules Sandeau, Alfred de Musset, Prosper Mérimée vagy éppen Eugène Delacroix.
Bár kritikusai sokáig gúnyolták, írói tehetségét senki sem kérdőjelezhette meg. Regényei – mint az Indiana, a Lélia vagy a Consuelo – hatalmas közönségsikert arattak. Sand az érzelmek mélységét és az egyén szabadságvágyát olyan nyers erővel ábrázolta, amellyel még Victor Hugo és Gustave Flaubert tiszteletét is kivívta.
Ellentétek találkozása
1836 őszén Franz Liszt párizsi szalonjában keresztezte egymást a korszak két teljesen eltérő egyéniségének útja. Az akkor 26 éves lengyel származású virtuóz zongoraművész és zeneszerző, Frédéric Chopin egy halk szavú, rendkívül finom úriember volt, aki gondosan ügyelt a társasági etikettre. Ezzel szemben a 32 éves George Sand határozott, hangos és domináns jelenségként lépett be a terembe – férfiruhában, szivarral a szájában. Chopin első reakciója a döbbenet és az idegenkedés volt. A zeneszerző így írt barátjának a találkozás után: „Milyen ellenszenves nő ez a Sand! Egyáltalán nő ez még?”
Sandot azonban nem lehetett ilyen könnyen eltántorítani. Észrevette a zongoraművész törékenységét, mély melankóliáját és zsenialitását. Felkeltette Chopin figyelmét: türelemmel, elmélyült beszélgetésekkel és a zene iránti őszinte rajongásával érte el, hogy a zeneszerző végül beleszeressen. 1838-ra már elválaszthatatlanok voltak.
Borús idők jöttek
Kapcsolatuk egyik legismertebb és legdrámaibb fejezete az 1838–1839-es mallorcai utazás volt. Sand úgy vélte, a mediterrán klíma jót tesz majd az ekkor már súlyos tüdőbetegséggel küzdő Chopinnek és gyermekeinek. A valóságban azonban az út katasztrófába torkollott: a tél szokatlanul hideg és esős volt, a helyi lakosok pedig a tuberkulózistól való félelem és a pár „vadházassága” miatt kiközösítették őket. Valldemossa elhagyatott kolostorában húzták meg magukat.
A nő, aki ingyen gyógyította a szegények gyerekeit, és ellenezte a testi fenyítést
A megpróbáltatások ellenére ez az időszak művészileg elképesztően termékenynek bizonyult. Chopin itt fejezte be híres 24 prelűdjét (Op. 28), köztük a leghíresebb Esőcsepp-prelűdöt, míg Sand megírta az Egy tél Mallorcán című úti beszámolóját.
A mallorcai megpróbáltatások után Sand vidéki birtoka, a nohant-i kastély lett közös életük menedéke. A nyarak Nohant-ban csendes alkotómunkával teltek: miközben Sand a birtokot vezette, főzött és a regényein dolgozott, Chopin megkapta azt a nyugalmat és gondoskodást, amire beteges szervezete miatt égető szüksége volt. Ezen a birtokon születtek Chopin legérettebb és legszebb művei, köztük bálformái, szonátái és mazurkái.
Zátonyra futott a kapcsolatuk
Gyakran mondják, hogy George Sand nemcsak szeretője, de pótanyja és ápolója is volt a zeneszerzőnek. Maga Sand is többször hivatkozott Chopinre úgy, mint a „harmadik gyermekére”. Ez a dinamika idővel feszültségekhez vezetett, amelyeket Sand gyermekeinek – a felnövő Maurice-nak és Solange-nak – a féltékenysége és intrikái csak még tovább szítottak.
Egy kiállítás, amit neked is látnod kell: híres nők portréit varrta meg a magyar képzőművész, aki nyugdíjasként kezdett alkotni
A családi viták, Sand lányának viharos házassága és a nézeteltérések végül 1847-ben szakításhoz vezettek. A szakítás mindkét művészt rettenetesen megviselte lelkileg. Chopin egészsége a különválás után rohamtempóban romlani kezdett, és két évvel később, 1849-ben, alig 39 évesen elhunyt Párizsban. Halálos ágyán állítólag így sóhajtott fel: „Azt mondta nekem, hogy csak az ő karjaiban halhatok meg...”
George Sand 1876-ban halt meg, hátrahagyva több mint 70 regényt, számtalan esszét, színdarabot és leveleket. Nemcsak azért emlékszünk rá, mert ő volt Chopin nagy szerelme és múzsája, hanem mert bátor fellépésével, férfiruha-viselésével és szókimondó művészetével utat nyitott a nők egyenjogúságáért vívott küzdelemben. Bebizonyította, hogy egy nő saját feltételei szerint is élhet, alkothat és szerethet egy ilyen korban is.
Forrás: guides.loc.gov, observer.co.uk
