Hoppá! Női dobossal vesz új lendületet Copy Con!

2018. február 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A magyar reggae szintér egyik legőszintébb előadója, Copy Con megújult kísérőzenekarral, a Reggae Express Banddel folytatja munkáját. A csapat legfiatalabb tagja, a dobos Hertelendi Anna friss lendületének is köszönhetően 2018-ban várhatóan számos újdonsággal jelentkezik a produkció.

Copy Con már 14 éves korában zenéléssel foglalkozott. Eleinte a hip-hop területén tevékenykedett, de hamarosan rátalált a hangjához jobban illő raggára, amit már a kezdetekben is dancehall elemekkel és énekkel vegyített.

Tavaly számos változás kezdődött a Copy Con produkció életében, de 2018-ra végre összeállt az új csapat, azaz a Reggae Express Band.

Az új dobos egyébként – egy hirtelen ötlettől vezérelve – tavaly nyáron gyakorlás nélkül ugrott be egy szám erejéig az egyik koncerten, s már ezen a fellépésen is érezhető volt a tagok közötti összhang.

„Három éves korom óta dobolok. Először Árokszállási Tamástól, a Ladánybene 27 akkori dobosától tanultam. Hatéves koromban a monori Zeneiskola növendéke lettem, ahol azóta is Zsidel Miklósnál tanulok, emellett két és fél éve Hurguly Attilához is járok. Nincs olyan nap az életemben, hogy ne ülnék a dobok mögé. Gábort kiskorom óta ismerem, a Copy Con pedig az egyik kedvenc együttesem, mindig is a dobosa szerettem volna lenni. Már az elképesztő élmény volt, amikor nyáron játszhattam velük, fantasztikus érzés, hogy egy ennyire jó csapat tagja lehetek. Inspiráló emberek, akikkel nagyon élvezem a közös munkát.” – mesélte a lány

Copy Con és megújult zenekara, a Reggae Express Band február 10-én Balassagyarmaton, február 24-én Baján, március 16-án Tatabányán, március 23-án pedig az Ellátóházban lép fel.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom