Egyik nap tele vagy energiával, máskor pedig csak pihennél? Ez lehet az oka
Mi történik az emberrel, amikor egy nála nagyobb, nehezen megfejthető világgal találkozik? Horváth Éva Mónika Solaris című egyéni kiállítása Stanisław Lem kultikus regényének gondolatvilágából indul ki, de nem annak történetét meséli újra. A Latarka Galériában látható tárlat a fény, a tömeg, az emlékezet és az állandó átalakulás festői lehetőségeit vizsgálja.
Ezeket láttad már?
A youngart galéria és a Latarka Galéria közös kiállítása szeptember 11-én nyílik meg Budapesten, a tárlatot Rényi András művészettörténész, esztéta nyitja meg. A Solaris kurátorai Radics Panka és Rözge Koppány, akik Horváth Éva Mónika festészetét Lem különös, intelligens óceánjával állítják párhuzamba. A kiállítás szeptember 14-től a galéria nyitvatartási idejében látogatható.
Solaris óceánjától a nagyvárosi tömegig
Stanisław Lem 1961-ben megjelent Solaris című regénye jóval több a klasszikus értelemben vett science fictionnél. Történetének középpontjában egy különös bolygó és az azt borító óceán áll: egy organikus, plasztikus intelligencia, amely az emberi elme legmélyebb emlékeit, traumáit és vágyait képes fizikai formába önteni. Nem támad és nem fenyeget a szó hagyományos értelmében, inkább egyfajta kozmikus tükörként működik, amely szembesíti az embert saját magával.
Ez a gondolat adja Horváth Éva Mónika Solaris című kiállításának egyik kiindulópontját is. A festmények azonban nem Lem regényének illusztrációi. A kapcsolat inkább abban a folyamatban rejlik, ahogyan valami láthatatlan – egy érzés, emlék, belső rezdülés vagy kollektív tapasztalat – egyszer csak formát, textúrát és fényt kap.
Horváth Éva Mónika festészetében régóta meghatározó téma a nagyvárosi tömeg és az anonim emberáradat.
Alakjai nem feltétlenül különálló személyekként jelennek meg: kontúrjaik feloldódnak, egymásba kapcsolódnak, fénylő pályákká, pulzáló hálózatokká és hömpölygő struktúrákká alakulnak. A kurátori koncepció éppen ebben lát párhuzamot Lem óceánjával: az egyes elemekből egyetlen folyamatosan változó, organikus rendszer jön létre.
A Solaris így nem egy távoli bolygóról szól, hanem nagyon is ismerős emberi tapasztalatokról. Arról, hogyan vagyunk egyszerre önálló individuumok és egy nagyobb közösség részei, hogyan változik az egyéni élmény kollektív tapasztalattá, majd idővel közös emlékezetté. Horváth képein a tömeg nem egyszerűen sok ember együttese, hanem folyton változó, szinte élő organizmus.
A kiállítás vizuális világának másik kulcseleme a fény. A mély, hűvös kékek és a vibráló vagy éppen visszafogott arany árnyalatok rétegződésének köszönhetően a ragyogás sokszor úgy hat, mintha nem kívülről érné a formákat, hanem magából a vászonból törne elő. Ez a belülről érkező fény teszi a képeket egyszerre intenzívvé és meditatívvá.
Rujder Vivien: „A zsebpénzemet arra költöttem, hogy a lányok az osztályban szóba álljanak velem”
Amikor a festmény a nézőre is visszanéz
A kiállítás mögött húzódó gondolati rendszer egyik fontos fogalma a fenséges. Edmund Burke és Immanuel Kant nyomán ez az az esztétikai tapasztalat, amely akkor születik meg, amikor valami felfoghatatlanul naggyal vagy összetettel találkozunk. A szép harmóniájával szemben a fenséges éppen azért hat ránk, mert meghaladja a megszokott léptékeinket. Lemnél ezt a Solaris óceánjának mérete és ereje teremti meg, Horváth Éva Mónika képein pedig a tömegek monumentalitása idézhet elő hasonló élményt.
Ehhez kapcsolódik az emlékezet kérdése is. A Solaris világában az emlékek nem statikus képek, hanem formálódó, felbukkanó és eltűnő jelenségek. A kiállítás koncepciója szerint Horváth festészete hasonlóan közelít az ember belső folyamataihoz: a pigment és a festői gesztus közvetítővé válik a nehezen megfogható pszichés tartalmak és a látható forma között.
Talán ettől válik igazán érdekessé a tárlat címe is. A Solaris nem egyszerű irodalmi utalás, hanem egy olyan nézőpontot kínál, amelyből Horváth Éva Mónika korábbi motívumai – a tömeg, az áramlás, az összeolvadó alakok és a fény – új összefüggésbe kerülnek.
A néző szerepe közben legalább olyan fontos, mint az, amit a vásznon lát. A fénylő felületek, az örvénylő terek és a hol vakító, hol meditatív derengés a kurátori értelmezés szerint saját percepciónk határaival is szembesítenek. A képek nem feltétlenül kínálnak egyetlen megfejtést: teret hagynak annak, hogy mindenki a saját emlékeivel, asszociációival és belső világával kapcsolódjon hozzájuk.
Ebben az értelemben a Solaris valóban egy másik bolygóra vezető utazás, miközben nagyon is a saját világunkról beszél. A tárlat organikus univerzuma arra hív, hogy egy időre elmerüljünk a képek áramlásában, és közben azt is megfigyeljük, mit hoznak felszínre belőlünk.
Horváth Éva Mónika: SOLARIS
Megnyitó: 2026. szeptember 11., 18:00
Helyszín: Latarka Galéria, 1061 Budapest, Andrássy út 32.
A kiállítást megnyitja: Rényi András művészettörténész, esztéta
Kurátorok: Radics Panka és Rözge Koppány
A kiállítás 2026. szeptember 14-től látogatható a galéria nyitvatartási idejében.
