Így változtatta meg Gelencsér Timi életét az Exatlon: a versenyről és terveiről mesélt

2019. június 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Gelencsér Timit a legtöbben szépségkirálynőként ismerték meg, hiszen 2016-ban a Miss World Hungary versenyén az ő fejére került a korona. Éveken keresztül munkájából kifolyólag gyönyörű sminkben, nőies ruhákban láthattuk.

Azt csak kevesen tudták, hogy Timinek van egy másik oldala is és sokkal keményebb csaj, mint azt sokan gondolták. Azt, hogy amazonként tud küzdeni és elképesztő kitartása van, az Exatlon Hungary műsorában bizonyította be. Szinte pillanatok alatt egyértelművé vált, hogy bizony, ő nem egy kényeskedő szépségkirálynő, hanem egy igazi sportember!

Profi hozzáállásának köszönhetően a Bajnok csapat legjobb női versenyzője lett, a döntőben pedig 1 millió forintot is bezsebelt.

Online szerkesztők Babos Kitti is figyelemmel követte Timi Exatlonos pályafutását és nagyon szimpatikus volt számára a bajnok lány hozzáállása. Ezért aztán meg is ragadta az alkalmat, hogy elhívja a GLAMOUR 2 Szék műsorába és a versenyről, valamint az utána következő terveiről is beszélgetett Timivel!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom