Így néznek ki most a Micsoda nő! sztárjai, ma már szinte rájuk sem ismernél

Szinte hihetetlen, hogy 36 év eltelt a Micsoda nő! című film bemutatója óta
Szinte hihetetlen, hogy 36 év eltelt a Micsoda nő! című film bemutatója óta
Fotó: Profimedia

Ez is érdekelhet

Amal Clooney élete legszebb ruhájában lépett a vörös szőnyegre, csak úgy ragyogott George Clooney mellett

Amal Clooney élete legszebb ruhájában lépett a vörös szőnyegre, csak úgy ragyogott George Clooney mellett

2026. március 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kimondani is elképesztő: immár 36 éve annak, hogy bemutatták minden idők egyik legikonikusabb filmjét, a Micsoda nő!-t. Talán nincs is olyan, aki ne látta volna és ne emlékezne az ikonikus jelenetekre, Edward és Vivian első találkozására, valamint Julia Roberts legendássá vált vörös ruhájára.

Garry Marshall rendezésében mutatták be 1990-ben a Pretty Woman, azaz a Micsoda nő! című filmet. Abban az évtizedben ez a mozi produkálta az egyik legnagyobb bevételt, a női főszereplő, Julia Roberts pedig Oscar-jelölést és Golden Globe-díjat is kapott alakításáért.

Ennyit változtak közel négy évtized alatt

Érdekel, mi történt a Micsoda nő! stábjával a film 1990-es bemutatása óta? Mennyit változtak a főszereplők, Richard Gere és Julia Roberts? Hogy néz ki ma például a Vivian szobatársát alakító Kit De Luca? Galériánkban összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a színészekről!

true
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A legstílusosabb őszi kiegészítő: így hangold össze a szempillád a szetteddel!

A legstílusosabb őszi kiegészítő: így hangold össze a szempillád a szetteddel!

Támogatott Tartalom

Megtaláltuk az elmúlt időszak legizgalmasabb szempillaspirálját

Megtaláltuk az elmúlt időszak legizgalmasabb szempillaspirálját

Támogatott Tartalom

Ezért segít az előre tervezett pihenés a mindennapi stresszkezelésben

Ezért segít az előre tervezett pihenés a mindennapi stresszkezelésben

Támogatott Tartalom

Az otthoni szőrtelenítés új szintre lépett

Az otthoni szőrtelenítés új szintre lépett

Támogatott Tartalom