Christopher Nolan Odüsszeiája egyértelműen a nyár legnagyobb filmje. Nem csak már a bemutatót megelőzően hatalmas port kavart közbeszéd vagy az A-listás casting és a több ezer statisztát mozgató jelenetek miatt, vagy mert a világirodalom legnagyobb hatású eposzát dolgozza fel. Hanem mert az Odüsszeia egy olyan nagyszabású, hamisítatlan moziesemény lett, amit óriási hiba lenne kihagyni.
Ezeket láttad már?
Odüsszeusz. A görög mitológia legjelentősebb eposzi hőse, a férfi, aki húsz éven át küzdött azért, hogy hazajusson hű feleségéhez, Penelopéhoz. A trójai háború leleményes stratégája, megkérdőjelezhetetlenül bölcs vezető és hatalmas harcos. Így él a kollektív tudatunkban Homérosz hérosza. Alakjának mítosza a görög istenekével vetekszik, éppoly dicső figura, mint vívmánya, az ókor legünnepeltebb háborús csele, a trójai faló, mely tíz keserves év után meghozta a megérdemelt győzelmet Trója felett a görögök számára.
A háború utáni, hőstettekkel teli bolyongását pedig Homérosz a világirodalom egyik alappillérében, az Odüsszeiában énekelte meg. Érinthetetlen legenda. Egy bálvány. A bálványokat pedig előbb-utóbb ledöntik. Christopher Nolan filmadaptációjában ez expliciten is megtörténik, ám a direktor egyébként is lerántja a földre az egekig (joggal) emelt eposzt, isteneit és hőseit.
Mindezt gyakran félmondatokban (Heléna maga, s egyetlen kijelentése átkeretezi az egész trójai háborút), árnyaltan és távolról sem didaktikusan – meghagyva az Odüsszeia esszenciális grandiózusságát, de naturalistán és deszakralizáltan tálalva azt, ami nemcsak Nolannek áll remekül, hanem magának az eposznak is. Az Odüsszeia és Christopher Nolan találkozása egyébként is szinte elkerülhetetlennek látszik: persze, hogy a nagyszabású alkotásairól és non-lineáris időkezeléséről ismert rendező fogja feldolgozni a visszatekintésekből felépült, epikus művet…!
Alapjaiban véve Nolan Odüsszeiája viszonylag hű adaptáció, ami egyúttal nem fél megkérdőjelezni az évezredes mítoszokat.
Steven Spielberg feltette a kérdést: hogyan érintené a kollektív társadalmat, ha kiderülne, nem vagyunk egyedül?
Két lábbal a földön
Nem véletlenül emlékszünk legendás hősként Odüsszeuszra: az ithakai bárdok énekei és harcostársainak történetei szinte istenítették őt – ezt ábrázolta Homérosz is a felszínen. Azonban, ahogy az az eposzban is kiviláglik, Odüsszeusz nem bolyongott volna tíz éven keresztül, ha nem esik az ókori görögök legnagyobb végzetes hibájába, a túláradó hübriszbe. Ennek köszönhető, hogy Posszeidón megharagszik rá, hogy éveken át képtelen hazajutni, és hübrisze okozza az általa ismert civilizáció romlásba borulását is.
Ezt ismerte fel Nolan az Odüsszeiában – és ezért válik az adaptáció az Oppenheimer párjává. A „modern Prométheuszt” és Odüsszeuszt több ezer év választja el egymástól, a trójai faló sem egy atombomba, azonban mindkettő a társadalom mételyévé válik, s az emberi élet és hagyományainak megszentségtelenítését idézi elő. Az Odüsszeia-filmben ez az ókori görög kultúra egyik alappillérének, Zeusz törvényének (ami a vendég- és felebaráti szeretetet hangsúlyozza) megsértéseként jelenik meg, ami akkoriban az egyik legnagyobb bűnnek számított.
Nolan ezáltal két, ellentétes érzelmű, de egyformán szuggesztív jelenetben ábrázolva teljesen más megvilágításba helyezi az ókor egyik legdicsőbb háborús győzelmét: a trójai faló éppolyan beláthatatlan és végzetes következményekkel járt akkor, mint az atomcsapások a modern korban. Odüsszeusz (Matt Damon) olyan bűntudattal sújtott férfi, mint Oppenheimer (bár az Oppenheimer inkább az előzményekre, az Odüsszeia pedig teljes egészében a következményekre fókuszál), aki nem bír megbirkózni lelkiismeretét terhelő felelősséggel.
Nolan értelmezésében a megpróbáltatásaiban utat mutató Pallasz Athéné (Zendaya) – akit nem véletlenül nem lát senki más Odüsszeuszon kívül – sem egy egyszerű isteni jelenés (még ha értelmezhető is ekképp), hanem a hérosz bűntudatának materializálódása. Ebben az interpretációban Nolan a görög isteneket is lerántja a földre. Athénén kívül egyetlen égi sem jelenik meg a filmben – kivéve, ha a hozzájuk kapcsolt erők pusztítását isteni manifesztációnak fogjuk fel.
Az Odüsszeia számos elsöprően erős jelenete közül az egyik legintenzívebb szekvenciájában abszolút érezhető a tenger és a viharok elemi ereje, a hangdesignnak és Hoyte van Hoytema képeinek köszönhetően pedig olyan viszcerális élményt nyújt, mintha mi magunk is a legénység tagjai közt küzdenénk az életünkért. (És nem ez az egyetlen alkalom: van Hoytema a trójai faló belsejének klausztrofóbiáját éppúgy átadja, mint a több száz halott katona fenyegetését.)
A legjobb nyári filmek listája egy filmkritikus szerint - Az egyik közülük igazi mestermű lett
Sötét és rettenetes percek ezek – már-már horrorisztikusak. Ahogy Christopher Nolan adaptációjában a mitológiai lények is. A rendező nem a fehér fantasztikum fantasyhez illő, mesei eszközeivel ábrázolja a kalandokat és alakokat, hanem azokként, amik: horrormonstrumokat idéző szörnyekként. Félelmetes, elborzasztó rémekként (küklopsz még soha ilyen torz nem volt) és eseményekként. Különösen emlékezetes Kirké minden érzékszervünkre ható állatvarázslata, amiben Christopher Nolan a testhorror territóriumára téved. Ugyanakkor a(z amúgy nem a komplex nőábrázolásáról híres) rendező nem redukálja a varázslónőt holmi férfigyűlölő szörnyeteggé.
Odüsszeusz és a nők
Mivel Homérosz alapvetően erős női karaktereket biztosított az eposzt író-rendezőként adaptáló Nolan számára, a direktor pedig kiváló színésznőket castingolt a megformálásukra, képesek voltak kiemelkedni a tesztoszteronfelhőből. Samantha Morton például Kirké szemvillanásából képes kommunikálni, hogy a varázslónőt nem a mizandria vezérli, hanem szimplán csak hobbija tükröt tartani a hozzá látogatóknak. Azáltal, hogy a bennük lakozó állattá formálja őket – Odüsszeusz legénysége esetén ezek nem meglepő módon a disznók.
De, mint ahogy Homérosz művében is szerepel, Kirké szigetén a szarvastól az oroszlánig számos, kevésbé pejoratív állattá változtatott ember lakja, így máris árnyaltabb lesz a varázslónőről kialakult kép. Akiről azonban Nolan tényleg modernizáltabb portrét fest – a fent említett Szép Helénán (Lupita Nyong’o – akinek a castingja körüli felháborodásnak sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja) kívül –, az Odüsszeusz felesége, Penelopé.
5 világszínvonalú magyar sorozat, ami még Hollywoodot is felszántaná, annyira pazar lett
A nő, aki úgy maradt fent, mint aki húsz éven át hűen várta haza férjét, és hitveséhez hasonló ravaszsággal tartotta távol a (csúszó-mászószerűen negédes Robert Pattinson által életre keltett Antinoosz vezette) kérőket. Anne Hathaway nemcsak ezt az irigylésre méltó rezilianciát és elkötelezettséget mutatja meg Penelopéban, hanem a két évtizednyi várakozás mérhetetlen fájdalmát is. Na meg azt az erőt, ami által képes volt húsz éven át irányítani Ithakát.
Anne Hathaway lelkünkig hatoló kifakadásban mondja ki, s haladja meg Penelope örökségét: ő nem csupán egy hű feleség, hanem kitartó uralkodó is. Elvégre ő ült két évtizeden át a trónon – még ha nő lévén ezt nem is ismerik el. Azonban Nolan nem minden női szereplőjével tudott mit kezdeni: Kalüpszó csupán narratív eszköz marad, egy Charlize Theron-szintű szép jelenés, aki keretet és lehetőséget ad Odüsszeusz visszaemlékezéseinek. Kevés hasonló hiányosságot róhatunk fel ennek ellenére a rendezőnek.
Talán lehetett volna a film vizuálisan kreatívabb, a mediterrán vidék árnyalatait idézően festőibb, a kardok-és-szandálok (swords and sandals) klasszikus műfaját képviselve még izzadtabb és koszosabb…De Ludwig Göransson antik hangszerekkel komponált filmzenéje és az en bloc zseniális hangsáv, a lenyűgöző színészi alakítások, valamint Hoyte van Hoytema operatőri bravúrjai miatt az Odüsszeia egy mérhetetlenül magával ragadó, immerzív alkotássá válik. Az első kockától az utolsóig a székbe szegez, vasmarokkal rángat végig Odüsszeusz hazaútján, s egy percre sem enged a szorítása – de te nem is akarod.
