Madonna Vuitton-nyuszi

Enikő a 60-as éveket idéző fotója.
Enikő a 60-as éveket idéző fotója.

Ez is érdekelhet

Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

glamour plusz ikon Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

2009. június 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ebben az őszi hangulatú, borongós időben úgy gondoltuk, megörvendeztetünk bennetek a következő szezon kampányfotóira, amelyek egyre másra szivárognak ki a nagy cégek háza tájáról. Ilyen szomorú időben könnyebben beleélhetjük magunkat a most még igen távolinak tűnő őszi-téli szezon kampányképeinek hangulatába. Bár még a nyár nagyobb része előttünk van, a nemzetközi divatházak már javában készülnek a szeptemberi divathetekre, és az utolsó simításokat végzik a következő szezon reklámkampányain. Néhány világcég már ki is szivárogtatott néhány képet az őszi-téli reklámanyagból, és elmondhatjuk, hogy ezúttal is erős versenyre számíthatunk, ráadásul külön öröm, hogy magyar lányokat ebben a szezonban is látunk majd a nagy cégek kampányaiban. galeria"); return false;" href="/galeria/326">Mihalik Enikő a Bergdorf Goodman-katalógusban! Képek itt!

Madonna nyuszifülekkel.

Marc Jacobs saját vonalaihoz a merész, és felforgató Jürgen Tellerre bízta az őszi kampányfotókat, de a Louis Vuitton őszi reklámanyagában kevesebb kockázatot vállalt, hiszen Steven Meisel hatalmas szakmai megbecsülésnek örvend,

Anja Rubik a Guccinak pózol.

A http://www.glamouronline.hu/fotoalbumkepnezo/?element=1gid=104cid=4 legújabb reklámanyagából egyelőre még csak a Vogue Paris júniusi címlaplányáról, Anja Rubikról láthatunk képeket, de később Natasha Poly, és Raquel Zimmermann fotói is fel fognak majd bukkani. Öt modell pózol egy klasszikus könyvtárszobában a DG őszi-téli kollekcióját hirdető képen, a pompás kollekcióhoz dukált egy grandiózusabb kampánykép is. A Bally Christy Turlingtont kérte fel a legújabb szériához, amivel nyilván biztosra akart menni, http://www.glamouronline.hu/divathirek/ujabb-visszaterok-1611.html?archiv=1next=0 viszont merészet húzott, a mindössze 17 éves Karlie Klossnak szavazott bizalmat. A fiatal modell korábban balett-táncos volt, és a szakmában óriási tehetségnek tartják, ezért is szinte mindenki felkapta a fejét a Pringle of Scotland kampányfotójára.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)