Megnézed ezt a videót Justin Bieber-rel és azonnal beleszeretsz

2018.február.7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Justin Bieber az utóbbi időben egészen visszavonult nemcsak a reflektorfényből, hanem a koncertezéssel is felhagyott. Tavalyelőtt hirtelen félbeszakította a világkörüli turnéját, mert elege lett belőle és túlzottan kimerültnek érezte magát, és azóta gyakorlatilag semmi kézzel foghatót nem tett le az asztalra, amivel persze rengeteg rajongójának csalódottságot okozott.

Justin Bieber Telekom
Fotó: telekom

Nos, Justin Bieber nem éppen arról híres, hogy mennyire számításba venné bárki más érzéseit a sajátján kívül, most azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak ez történik vele, hiszen Selena Gomezzel minden jel arra utal, hogy ismét egymásra találtak. Olyannyira, hogy egyes pletykák szerint még egy lánykérés is várható részéről a közeljövőben.

Az elvonulás persze nem jelentette azt, hogy semmilyen új zenét nem hallhattunk a kanadai popszenzációtól, az elmúlt félévben volt pár közreműködése és egy igencsak jól teljesítő és a rajongói által is pozitívan fogadott dallal is előrukkolt Friends címmel. Igaz, hogy letörölte magát Instagramról, de aztán egy jól fizető reklámmal a T-Mobile csak visszacsalogatta a közösségi média felületre. Így történhetett, hogy karácsonykor is szerepelt a német Telekom kampányában, amivel a korlátlan zeneletöltés-szolgáltatásukat népszerűsítették Németországban. Nem tudjuk, hogy miért csak most futottunk bele, de annyira cuki Justin Bieber, amint felbukkan az ő dalát hallgató lány előtt édesen mosolyogva és jókedvűen táncolva, hogy teljesen odáig vagyunk érte.

Egyszerűen nem tudod végig nézni vigyorgás nélkül:

Justin Bieber reklámszereplésével úgy tűnik, hogy kinyitottuk Pandóra szelencéjét, mert a Youtube-on temérdek hasonlóan vicces és cuki reklámot találtunk Justinnal.

Íme egy japán hirdetés a Softbanknak:

Vagy egy régebbi a Macy's Black Fridayes akciójához:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője