18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

+18 Megfestették, ahogy Ryan Gosling, David Beckham és Justin Bieber orálisan elégíti ki a nőket

2016.november.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Alexandra Rubinstein egy New York-i művésznő, aki a legutóbbi munkáival elég nagy feltűnést keltett. A kortárs művészet viszonylag kevesekhez jut el, ami nem pusztán hazai, de valójában nemzetközi jelenség. Azonban egy-egy erőteljesebb üzenet azért utat talál a nagyközönséghez is.

A festőnő eredetileg Oroszországból származik, és már a korábbi munkái is igencsak felkapottak lehettek volna, hiszen festett már sorozatot szexjátékokról, portrésorozatot készített éppen elélvező nőkről, ahogy saját magáról készített ilyen festményt, és akár botrányt okozhatott volna azokkal az önarcképekkel is, amelyeken zsidó hírességként festette meg magát, köztük például Jézusként. A hírekbe azonban nem ezekkel az amúgy meglehetősen provokatív képekkel került be, hanem azzal a sorozatával, amelyet híres férfi sztárokról készített, akik éppen orálisan kényeztetnek egy nőt.

Nő orgazmussal: a Looking for Mr. Goodsex sorozat 13. darabja - olaj, vászon:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

Önarckép orgazmussal: az Eat it or Beat It sorozat 43. darabja - olaj, vászon:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

Önarckép Sigmund Freudként - papír, grafit:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

Önarckép Jézus Krisztusként - papír, grafit:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

Alexandra Rubinstein a Buzzfeednek elmondta, hogy ez a sorozat, sok más képéhez (lényegében egész életművéhez) hasonlóan arra hívja fel a nézői figyelmét, hogy a média, a filmek, magazinok, televíziós adók, internetes felületek mennyire férfi szemszögből ábrázolják a női testet, mennyire könnyen tárgyiasítják, mutatja pusztán a szexuális kielégülés terepeként azt. A festőnő szerette volna megfordítani a felosztást, és szándékai szerint azt mutatja be, hogy a női fantázia is képes lenne tárgyiasítani a férfit. Rubinstein fontos üzenete, hogy a szexualitás nem egy velünk született tulajdonság, illetve nem kötelesség a nő számára szexuális tárgyként felszolgálni magát.

Nos, nem tudjuk, hogy a művésznő festményeit látva bennetek milyen gondolatok fogalmazódnak meg, mindenesetre még egyszer figyelmeztetünk, hogy habár ez művészet, de erősen korhatáros:

Justin Bieber, a kép eredeti címe: A Dream Come True sorozat, Is it too late now? - olaj, vászon

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

Ryan Goslin, a kép eredeti címe: A Dream Come True sorozat, Hey Girl - olaj, vászon:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

David Beckham, a kép eredeti címe: A Dream Come True sorozat, Eat It Like Beckham - olaj, vászon:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

A festőnő azóta is hasonló elvek alapján folytatja, igaz ezúttal férfi aktokat készít a Playboy egykori stílusában, kiegészítve a képeket a nemi szervet eltakaró ráapplikált üvegnyitóval:

Thristy sorozat, Bill D - olaj, vászon, acél:

alexandra rubinstein, festmény, orális szex, nyalás, orgazmus, szexualitás, szexuális tárgyiasítás, művészet

A képek forrása, illetve még több munka Alexandra Rubinsteintől a szerző oldalán: http://www.alexandrarubinstein.com/

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)