5 sztár, akiknek hétköznapi munkájuk volt, mielőtt befutottak

2022.április.7.

Sokszor nehéz elképzelni, hogy a sztárok nem a vörös szőnyegre születtek, pedig sok híresség kifejezetten átlagos munkával – például házaló ügynökként, bártenderként, tanárként vagy éppen bírósági rajzolóként – kereste a kenyerét, mielőtt befutott Hollywoodban. Válogatásunkban most olyan celebek szerepelnek, akik kitörtek a szürke hétköznapokból, maguk mögött hagyták addigi életüket, és betörtek a hírességek világába.

David Boreanaz

A Dr. Csont és a SEAL Team sztárja is több területen próbálta ki magát, mielőtt színészetre adta volna a fejét. Egy amerikai futballcsapat, a Pittsburgh Steelers labdaszedője volt először, amit kifejezetten szeretett, az utazóügynök lét azonban nem kifejezetten vált be: ínyenc ételekkel házalt, egyszer azonban – miután végre sikeresen nyélbe ütött egy üzletet –, véletlenül bezárta az autóba a kocsikulcsot, ami úgy felidegesítette, hogy inkább felhagyott ezzel a munkával. Hosszú évek alatt küzdötte fel magát a színészi ranglétrán, hogy aztán a kilencvenes évektől olyan sorozatokban játsszon főszerepet, mint az Angel, a Dr. Csont, valamint az AXN-en is látható SEAL Team.

Margot Robbie

Fotó: Gettyimages.com

Mielőtt belefogott színészi karrierje építésébe, Margot Robbie szendvicskészítőként dolgozott egy gyorsétteremben. Saját bevallása szerint igazán tehetséges volt benne, tisztességesen töltötte meg hozzávalókkal a harapnivalókat. Még Ausztráliában vágott bele a színészetbe, de Amerikában futott be igazán: a jelenleg 31 éves színésznőre korán rámosolygott a szerencse, hiszen egy sorozatszerep után beválogatták A Wall Street farkasa című mozisiker szereplőgárdájába, és szinte pályakezdőként játszhatott Leonardo DiCaprio mellett. Egykori munkahelyére egyébként nem szívesen jár vissza, mert felidegesíti, ha valaki rosszul készíti el az általa igen jól ismert szendvicseket.

Liam Neeson

Liam Neeson
Fotó: Getty Images

Az ír színész napjaink meghatározó akciósztárja, majdnem másfél évtizede küldi rendszeresen padlóra a rosszfiúkat. Neeson karrierje hosszú évtizedekre nyúlik vissza, már az 1970-es években eljátszott a gondolattal, hogy meghódítsa a világot jelentő deszkákat. Mielőtt azonban erre sor került volna, tanárként dolgozott Newcastle-ben. A filmjeiben jellemzően megőrzi a hidegvérét, és sohasem esik pánikba, ami tanári pályafutása során is jellemezte: egyszer ugyanis előfordult, hogy egy diák kést rántott. Az események annyira megviselték az akkor huszonéves Neeson-t, hogy otthagyta a tanári hivatást a színház és a mozi világáért, népszerűsége pedig azóta is töretlen.

Sandra Bullock

Fotó: Getty Images

Amíg Tom Cruise csak a filmvásznon keverte a koktélokat, addig Sandra Bullock a való életben is megtanulta ennek csínját-bínját. A színésznőt a kilencvenes években hamar szívébe zárta a közönség, olyan filmekkel, mint a Féktelenül vagy az Aludj csak, én álmodom. Azonban mielőtt a vörös szőnyegen vonulhatott volna végig, két meghallgatás között egy manhattani éjszakai klubban dolgozott bártenderként. A pult mögött rengeteg akcentussal találkozott, amit később jól tudott kamatoztatni. Előszeretettel alkalmazta a különböző dialektusokat színes színészi pályája során, A szív bajnokai című filmben nyújtott alakításáért pedig 2010-ben Oscar-díjat kapott.

Terry Crews

Fotó: Gettyimages.com

Kevesen tudják, hogy a profi futballkarrierjéről híres, a teste mellett színészi karrierjét is építő Crews komoly rajzolói érzékkel lett megáldva. Egyetemi évei alatt ugyanis egy michigan-i bíróság profi rajzolója volt, a profi futballkarrier azonban hamar elszólította, később pedig a mozifilmek, valamint olyan televíziós munkák is megtalálták, mint a népszerű Brooklyn 99 – Nem százas körzet című vígjátéksorozat. Egy biztos, az ecsettel finomabban bánik, mint a rosszfiúkkal.

Ha érdekel, milyen meglepetéseket tartogat egy kései karrierváltás, április 15-től kapcsolj minden hétköznap 19 órakor a VIASAT2-re, ahol megnézheted Az újonc 4. évadát: a feszültséggel teli sorozatban végigkövetheted a negyvenes éveiben a rendőrszakmába beletanuló John Nolan és rendőrtársai sodró lendületű és hajmeresztően izgalmas történeteit!

Ez is érdekelhet

A legtöbb ember gyáva feltenni ezt a szexszel kapcsolatos kérdést

A legtöbb ember gyáva feltenni ezt a szexszel kapcsolatos kérdést

GLAMOUR Horoszkóp

Ez a 3 csillagjegy a legkevésbé alkalmas a hűségre egy párkapcsolatban

Ez a 3 csillagjegy a legkevésbé alkalmas a hűségre egy párkapcsolatban

Sztárhírek

Nagykorú lett Norvégia trónörököse, nézd, milyen gyönyörű a hercegnő

Nagykorú lett Norvégia trónörököse, nézd, milyen gyönyörű a hercegnő