A szerelem valakinek mindig fájni fog – A hét könyve: Papírpalota

Miranda Cowley Heller számára nem ismeretlenek az érzelmekre ható drámai történetek; évekig az HBO igazgatóhelyetteseként dolgozott, az ő nevéhez fűződnek olyan siker sorozatok, mint a Drót vagy a Sírhantművek. A Papírpalotát olvasva teljesen megelevenednek a meghatározó helyszínek és a karakterek, teljesen olyan érzés, mintha egy pusztítóan jó sorozatot néznénk, lehetetlen abbahagyni.

Elle Bishop, a főszereplő, eleinte egy rettentően önző karakternek tűnik: megcsalta a férjét a gyerekkori legjobb barátjával (és szerelmével) és bár érez megbánást, de annyira mégsem, hogy ne a következő alkalomról fantáziáljon. De ahogyan bontakozik ki a történet, és megismerjük Elle múltját, egyre inkább átérezzük a helyzetét, és az utolsó oldalig, lélegzet visszatartva várjuk, hogy vajon kit választ: a megbízható és hűséges férjét, Petert, vagy a gyerekkori társát, aki mindenkinél jobban megérti, Jonast? S bár a szerelmi háromszög már önmagában is izgalmas és elegendő feszültséget teremt, Cowley Heller továbbmegy. Paralell, egymás után váltakoznak az idősíkok, néha lassabban, néha gyorsabban, mozaikszerűen vázolják fel a teljes képet. Megismerjük a Bishop család tagjait, a nárcisztikus nagymamát, aki Guatemalába költözött, a gyakran váltakozó élettársakat, a kimaradó szülőket és a sötét titkokat, a boldogtalan kapcsolatokat. Az Elle gyerekkorában látott torz minták visszhangzanak a már felnőtt nő őrlődésében, egyértelművé válik, hogy nincsenek jó és rossz döntések: csak kevésbé fájdalmasak.

Egy kutatás szerint, a 19. század óta a természet és állatok ábrázolása folyamatosan kopik ki a kortárs irodalomból: városokba költöztünk, eltávolodtunk az erdőktől, folyóktól, a mindennapi életünknek már nem szerves részei a vadon élő állatok. A Papírpalota ezzel ellentétben tele van lenyűgöző leírásokkal, a bőrünkön érezhetjük Cape Cod hűvös vízét, az óceán vad szelét, hallhatjuk az állatok hangjait. A félszigeten található családi nyaraló, a Papírpalota maga, egyszerre teremt egy különleges, mágikus közeget és szolgál afféle szimbólumként. Cowley Heller gyerekként Cape Codon töltötte a nyarakat, az élményeiből merítve pedig visszaadja azt a nosztalgikus hangulatot és szimbiózis-szerű kötödést, amit egy állandó gyerekkori helyszín iránt érezhetünk.

Az önmagában is izgalmas történetnek a befejezés ad még egy extra csavart. Az angol nyelvű könyves portálon, a Goodreads-en és a Redditen külön fórumok nyíltak, hogy a lelkes olvasók kivesézhessék a kissé enigmatikus végszót. És bár az írót meglepte, hogy pár mondat ekkora vitát válthat ki, bevallotta, hogy az utolsó két oldalig ő sem tudta, hogyan végződik majd a történet, hagyta hogy organikusan fejlődjön. És igazából mindegy, hogy ki hogyan értelmez egy-egy szimbólumot vagy visszautalást, a lényeg, a Papírpalota elemi szinten megmozgatja az olvasókat, és még nagyon-nagyon sokáig nem hagyja nyugodni.

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara