A legjobb filmek, amik szilveszterkor játszódnak

Ez is érdekelhet

 „A rózsából indult ki az egész"

„A rózsából indult ki az egész"

2021. december 31.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azt már megtárgyaltuk, hogy amióta világ a világ és filmek készülnek, azóta a karácsonyi időszak kimeríthetetlen téma Hollywoodban. De nem csak a karácsonnyal vagyunk így, hiszen a szilveszter és az újév is éppen elég sztorit tartogat, sőt talán néha még többet és fergetegesebbeket is.

Ki ne emlékezne a 2011-es óriási költségvetésű és rekordmennyiségű híres színészt felvonultató Szilveszter éjjel című mozira!? De több olyan történet is van, melyek lehet, nem az újévköszöntés körül forognak, de mégis kiemelt szerepet kapott ez az éjszaka is a sztori alakulásában – gondoljunk csak a Szex és New York filmváltozatára, amikor Carrie éjfél előtt pár perccel toppan be Mirandához csak azért, hogy barátnője ne legyen egyedül ezen az éjszakáján.

Összeállításunkba egybegyűjtöttük kedvenc szilveszterről szóló vagy az év végi nagy partit csak érintőlegesen is említő filmjeinket:

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

Így lesz idén a tavaszi megújulás stílusos és pénztárcabarát – eláruljuk a titkot! (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

Tűfóbia: Mi van, ha a félelmed miatt nem derül ki egy komoly hiánybetegség (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)