A legjobb gimis sorozatok, amiket ma is imádunk

2019.augusztus.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Érzelmileg biztosan az egyik legintenzívebb korszak mindenkinek az életében a kamaszkora, a gimis évek tele vannak kérdésekkel, bizonytalansággal, drámákkal, felhőtlen, örökké emlékezetes pillanatokkal, jellemformáló barátságokkal és persze felemelő, reménytelen szerelmekkel. Ezt a nagy zűrzavart nem könnyű megjeleníteni, de sok-sok sorozat érzett rá a korszak tinijeinek a problémáira, és egy-egy generációhoz éppúgy hozzánőnek, mint az aktuális slágerek.

Összegyűjtöttük azokat a gimis sorozatokat, amelyek örök nyomot hagytak bennünk. Olyan szériák ezek, amelyek sikerrel szólították meg a koruk fiataljait, csupa olyan szereplőkkel, akikkel együtt lehet érezni, akikért lehetett teljes szívből rajongani, vagy szurkolni, sőt akár utálni is.

Szívtipró gimi

Az ausztrál sorozat valószínűleg a kilencvenes évek közepének egyik legmeghatározóbb tévés eseménye az akkori kamaszok számára. A hét évadot megért eredeti címén Heartbreak High azért is volt egészen unikális, mert az amerikai sorozatokra jellemző rózsaszín máz hiányzott róla. Képes volt olyan dolgokat is tematizálni, mint a terhesség, a lakhatás, és bizonyos fokig még a szegénység is megjelent, természetesen a szokásos sulis problémák mellett belement a zaklatás, a megszégyenítés problémájába. Volt tanár-diák viszony, drog és deviáns viselkedés, és voltak igazán sokkoló, megrázó részek. A Szívtipró gimi amennyire lehetett reális képet próbált alkotni a fiatalok problémáiról, életéről. Az egyetlen hátulütője, hogy hét évig viszonylag kevesen járnak gimibe, úgyhogy egy idő után követhetetlenné vált a fluktuáció és az ismétlődés a sorozatban.

Dawson és a haverok

Kevés olyan sorozat van, aminek olyan erős kulturális beágyazottsága van, mint a Dawson és a haveroknak van. Magyar nézőként aligha lehetett követni, pláne kamaszként, hogy a sorozat hol, mikor utal valami fontos könyvre, művészeti alkotásra. Mivel a címszereplő Spielberg-rajongó volt, már eleve fel volt adva a lecke, hogy próbáljuk követni Dawson eszmefuttatásait. Sokakat elriasztott a szereplők filozofálgatása, de mások éppen ezt tartották vonzónak. És lehet, hogy Dawsonék egy kicsit túltolták a merengést az élet nagy dolgain, de mikor a legfogékonyabb erre egy ember, ha nem a kamaszkorában. Egyébként a főszereplőket eleinte csak Dawson köti össze, de Joey, Jen, és Pacey is összetett karakter, és nagyon érdekesen alakul a kapcsolati hálójuk, főleg, amikor belépnek a képbe az ikrek is. Az igazi ereje a Dawson és a haveroknak, hogy tényleg komoly jellemfejlődésen mennek át a karakterek, és azzal a reménnyel kecsegtet, hogy az összeütközések, csalódások, viták után a barátság mégis mindig fontosabb marad.

Az első csók

Az első csók sorozat

Valószínűleg az emlékek megszépítik a francia sorozatot, aminek több leágazása is volt, mint például a nálunk szintén nagyon sikeres Héléne és a fiúk, meg a Kalandos nyár. Az első csókból leginkább olyan impressziók maradtak meg, mint a hihetetlenül idegesítő fejhangon beszélő Anette. A sorozat helyes fiúja, Jerome és valójában helyesebb Luc, és természetesen Justine és vetélytársnők. Ez a széria nem próbálta nagyon mélyen ábrázolni a kamaszok világát, sokkal felületesebb volt az eddig említetteknél, de Az első csóknak határozottan volt egy bájos hangulata, ami szerethetővé tette az első sorban a szerelem-barátság útvesztőjében bolyongó hősöket. Talán, mert nem volt nagy vetélytársa a sorozatnak, tényleg hatással volt az akkori kamaszokra.

Pretty Little Liars - Hazug csajok társasága

Pretty Little Liars
Fotó: Rexfeatures

Aria, Hanna, Emily és Spencer elválaszthatatlan barátnők egészen addig, amíg csapatuk ötödik tagja, Alison rejtélyes körülmények között el nem tűnik. Ekkor felbomlik a barátság, de egy évvel később egy rejtélyes A-monogram mögé bújó ismeretlen, aki minden korábbi titkukat ismeri, zaklatni kezdi őket. A nem mindennapi csavarokat tartogató sorozat annyiban lép túl a szokásos középsulis sorozatok kliséin, hogy egy krimiszállal, egy nyomozással nagyon feszesre húzza a történet cselekményét, így a kortárs problémák egy új fénytörésben kerülnek terítékre. Igaz, éppen ezért a sorozat kevésbé érzékeny más, például a társadalmi problémák iránt. Illetve a Pretty Little Liars-nél tényleg szükség van némi erőfeszítésre, hogy elhiggyük, hogy a szereplők tényleg középiskolás korúak. A legnagyobb probléma pedig az, hogyha szünetek nélkül, egymás után végignézzük az összes részt, gyorsan rá lehet jönni, hogy még maguk az alkotók sem tudták jó ideig, hogy ki legyen a főgonosz. Így aztán vannak logikai összefüggések, melyek kifejezetten sántítanak, de ennek ellenére is szerethető a sorozat.

15+1 igazi csajos film, amit kötelező megnézned a barátnőiddel

15+1 igazi csajos film, amit kötelező megnézned a barátnőiddel



Gossip Girl - A pletykafészek

Egy manhattani magániskola növendékeinek életébe nyerhetünk bepillantást a kultsorozattal. A széria Serena van der Woodsen (Blake Lively) visszatérésével veszi kezdetét. Mindenki várja a suli legnépszerűbb lányát, de egykori barátnője, Blair Waldorf (Leighton Meester) például többször és súlyosan csalódik benne. Természetesen a párkapcsolati titkok, kavarások, sértődések állnak a sorozat középpontjában. A Gossip Girl privilegizált helyzetben élő gazdag fiatalok története, így aztán a széria nem igazán vesződik a fiatalok összetettebb problémáinak boncolgatásával, cserébe a sorozatban tényleg nagy hangsúlyt fektetnek a történetre és a divatra, és kevés szériák egyike, amelyiknek a lezárásától nem akadtak ki a rajongók, amiben kiderül, hogy ki is az a titokzatos Gossip Girl, aki minden lépésüket figyeli.

Skins

Skins
Fotó: Rexfeatures

Az angol sorozat első néhány évada egészen felforgatónak bizonyult. A Skins tényleg megpróbál közel menni a középiskolás korosztály problémáihoz, úgyhogy itt a szokásos szerelmi csavarok mellett eléggé hangsúlyos szerepet kapnak olyan problémák, mint a kiközösítés, a homoszexualitás, a drogok, az alkoholfogyasztás, abortusz, anorexia. A sorozat megpróbálja minden szereplőjét alaposa körüljárni, sikerül a generációra jellemző ambivalens érzéseket, a percenként változó utálom-imádom-állapotot a nézőkre is ráragasztani a karakterekkel kapcsolatban. Miközben nagyon is reális, olykor kényelmetlen a sztori, nem maradnak azért el a poénok sem, igaz, a Skins minden más gimis sorozathoz képest bevállalósabb ebből a szempontból is.

A narancsvidék

Narancsvidék

Sokak nagy kedvence volt a 2000-es évek elején a mindössze 4 évadot megélt sorozat, amit inkább csak az amerikai nevén, O.C.-ként emlegettünk. A tinidráma egészen sajátságos oldaláról mutatta meg Kalifornia dúsgazdag rétegének hétköznapjait. Már a felütése is igencsak különleges, egy ügyvéd egyik bajba jutott tinédzser ügyfelét haza hozza és befogadja a családjába hasonló korú fia mellé, így már az elején olyan témákkal találkozunk benne, mint a szegénység, a gyerekkori bűnözés, az árvaság és az örökbefogadás kérdése. De a későbbiek során a tini és felnőtt alkoholizmus, a válás, a szülő-gyerek kapcsolat, a féltékenység, a sikkasztás, a vallás és a halál is fontos szerepet kap a megszokott szerelmi vonal mellett.

Beverly Hills 90210

Beverly Hills

A 90-es éveket teljesen végigkísérő immár kultstátuszba emelkedett sorozat 10 éven át követte végig két testvér, Brandon és Brenda életének alakulását baráti, szerelmi kapcsolataikon keresztül, valamint családi életük bemutatásában. A Beverly Hillsben játszódó sorozat szereplői nem feltétlenül gazdagok vagy különösebben tehetős család sarjai voltak, ahogy ebben a listában a legtöbb sorozaté, hanem sokkal inkább a barátságokra fektette a hangsúlyt Darren Star szériája, amelyik olyan sztárok karrierjét indította be, mint Jason Priestley, Jennie Garth, Luke Perry, Brian Austin Green vagy Shannen Doherty. A legjobb pedig, hogy idén újra indult a sorozat 19 évvel később.

10 középsulis film, amiket bármikor újranéznénk

10 középsulis film, amiket bármikor újranéznénk



Tuti gimi

Tuti gimi

A 2000-es évek elején 9 évadot megélt sorozat az Észak-Karolina állambéli Tree Hill kisvárosban történik, ahol két féltestvér, Lucas és Nathan-Scott kapcsolatán keresztül ismerkedünk meg a tinik tipikus gondjaival. A kosaras fiúk kapcsolata is igencsak hullámzó, a baráti, testvéri viszony váltakozik a versengéssel a kosárlabdapályán és az ismerőseik, barátaik körében is. A sorozat nemcsak az izgalmas sztorija, hanem a sztárjainak magánéleti drámái miatt is nagy figyelmet kapott, hiszen Sophia Bush és Chad Michael Murray híresen rövid házassága is a forgatás alatt köttetett, majd bomlott fel mindkettejük számára sok kellemetlen helyzetet szülve.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője