Ők jutottak be A Nagy Duett döntőjébe: a finálé előtt búcsúzott az egyik legnépszerűbb páros
Ez is eljött végre: elérkeztünk A Nagy Duett idei évadának nyolcadik adásához, azaz az elődöntőjéhez. Az izgalmas és látványos produkciók után tehát kiderült, melyik az a három páros, amelyik bejutott a döntőbe és esélyt kapott arra, hogy megnyerje a műsort.
Ezeket láttad már?
Már csak négy páros maradt versenyben A Nagy Duett idei évadában. A mai műsorban Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci küzdött meg azért, hogy bejusson a döntőbe. Nézzük, milyen produkciókat láthattunk ma este és kinek maradt még esélye arra, hogy megnyerje a műsort!
Első kör
Radics Gigi és Visváder Tamás - 38 pont
A páros, akiket az előző adás előtt visszaszavaztak a nézők a műsorba, ezúttal Bruno Mars: Uptown Funk című dalát vitte színpadra. „Berobbantottátok a színpadot, így kell elkezdeni egy elődöntőt” - véleményezte Szabó Zsófi a látottakat, majd hozzátette, az sem zavarta, hogy Visváder Tamás helyenként elfelejtette a dalszöveget. Végül a zsűritagok két 10-essel és két 9-essel jutalmazták a két sztárt.
Nótár Mary és Aurelio - 37 pont
Angyalruhába bújva, szárnyakat viselve, a magasból énekelt Nótár Mary és Aurelio. Amikor megtudták, mi lesz a feladat, kissé megijedtek, végül azonban ezt is megoldották: a TNT Titkos üzenetét adták elő. „Cukik akartunk lenni” - mondta a produkció után Aurelio, Szabó Zsófi szerint ez át is jött, hiszen azok voltak. „Nem tudom, neked ennél van-e még feljebb” - összegezte az egykori reality sztár produkcióját Hajós András.
Szabó Zsófi merész szettje felrobbantotta A Nagy Duett adását
Mihályfi Luca és Hegyes Berci - 39 pont
A pár a kisfilmjében kijelentette, hogy izgulnak, de mindent meg fognak tenni azért, hogy döntőbe jussanak. Kiderült az is, ismét vetkőzni fognak a színpadon: Tom Jones: Sexbomb című dalához készítettek egy igazán forró hangulatú előadást. Horváth Tamás szerint Mihályfi Luca egy kicsit úgy énekelt, mint Amy Winehouse. „Ez piszok jó volt!” - összegezte a látottakat.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence - 35 pont
Brasch Bence színpadi elfoglaltságai miatt késve érkezett a műsorba, de egy gyors átöltözést követően színpadra állt partnerével, Lékai-Kiss Ramónával. Nem is akármit énekeltek: a színésznő egykori sorozatának, a Barátok köztnek a főcímdalát. Kasza Tibornak tetszett a produkció, de elárulta, nagyon bízik abban, hogy a második daluk ennél egy kicsit izgalmasabb és extrább lesz.
Második kör
Radics Gigi és Visváder Tamás - 39 pont
Nagy feladat várt Radics Gigire és Visváder Tamásra a második körben: franciul kellett énekelniük és Párizst kellett megjeleníteniük a színpadon. „Neked a nyelved az erősséged" - viccelődött Visváder Tamással Kasza Tibor. „Úgy izgultam, mintha az első fellépésem lett volna” - vallotta be Radics Gigi. „Felnőtt a mi gyerekünk a feladathoz" - összegezte a látottakat Hajós András.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci - 39 pont
A páros a második körben a Beggin' című dalt vitte színpadra a Måneskin feldolgozásában. „Ez annyira iszonyatosan jó volt! Mind a ketten, ahogy énekeltek! (...) Bomba volt." - mondta el Kasza Tibor, aki a produkció végén állva tapsolt. Hajós András szerint ezt az előadást a világon bárhol be lehetne mutatni és elárulta, neki óriási meglepetés az, amit Hegyes Berci hétről hétre nyújt.
Liptai Claudia meztelenruhája A Nagy Duett színpadán egy keleti mesevilágba repít
Nótár Mary és Aurelio - 36 pont
Zámbó Jimmy klasszikusát kellett színpadra vinnie a párosnak a második körben. Aurelio a dal közben szinte teljesen leblokkolt, a dalszöveget is elfelejtette, a végén el is sírta magát. Nótár Mary viszont profin reagált a hibájára, gyorsan átvette a szerepét. „Szerintem nagyon szépen odatetted magadat" - összegezte Hajós András.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence - 40 pont
Egy újabb gyors átöltözést követően másodjára Azahriah és DESH: Pannónia című dalát adta elő Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. „Csillagos ötös, én azt gondolom! (...) Szerintem ez a legeslegjobb produkciód volt." - mondta a színésznőnek Liptai Claudia. Kasza Tibor szerint a szórakoztatás magasiskoláját láthatták a nézők. „Elődöntőhöz méltó vállalás volt" - összegezte Szabó Zsófi.
Mihályfi Luca horoszkópja olyan titkokat rejt, amin te is meg fogsz lepődni
A zsűri és a nézők összesített szavazatai alapján végül az este győztesei ezen a héten Mihályfi Luca és Hegyes Berci lettek, akik így automatikusan bejutottak A Nagy Duett döntőjébe. A versenytől pedig Radics Giginek és Visváder Tamásnak kellett búcsúznia.
