Őket már biztosan nem láthatjuk A Nagy Duettben: elképesztő izgalmakat hozott a második élő adás

2025. március 23.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A második élő adással folytatódott a TV2 szórakoztató műsora, A Nagy Duett. Egy páros múlt héten már elbúcsúzott, így ma összesen kilenc produkciót láthattunk. A hangulat ismét a tetőfokára hágott, és izgalmakból sem volt hiány ezúttal sem.

Ma újabb páros számára ért véget a verseny A Nagy Duettben
Ma újabb páros számára ért véget a verseny A Nagy Duettben
Fotó: TV2 Sajtószoba

Múlt héten kezdetét vette A Nagy Duett hetedik évada. Összesen tíz páros vágott neki a műsornak, a zsűri és a nézők összesített szavazatai alapján az első adás győztesei Mihályfi Luca és Hegyes Berci lettek, és végül LL. Juniornak és Szorcsik Vikinek kellett búcsúznia. Nézzük, mi történt ma, a második adásban!

Pető Brúnó és Sydney van den Bosch - 29 pont

Bár múlt héten nem kaptak túl sok dicséretet a zsűritől, Pető Brúnó és Sydney van den Bosch újult erővel, hatalmas energiával vágott bele ebbe a hétbe: ezúttal Tóth Gabi és Csipa: Valami Amerika még című dalát vitték színpadra. Tilla szerint nagyon sokat fejlődtek és egyetértett vele a zsűri is. „Még egy kicsi kell és akkor meglesz!” - mondta Horváth Tamás. Ez pontokban is megmutatkozott, héttel kaptak többet, mint legutóbb.

Stohl András és Geszler Dorottya - 27 pont

Múlt héten veszélyzónások voltak, ezért egyértelmű cél volt a páros számára, hogy ezen a héten automatikusan továbbjussanak. Remek hangulatot varázsoltak a színpadra, Varga Viktor, Dr. BRS & Biga Koccintósát énekelték el. „Tüneményes produkció volt. (...) Zseniális volt és nagyon laza." - értékelte Kasza Tibi. Hajós András pozitívumként említette, hogy azt látta Geszler Dorottyán, hogy végre sikerült kinyílnia.

Liptai Claudia meztelenruhában mutatta meg fantasztikus alakját: elképesztő, mennyit fogyott a műsorvezető

Liptai Claudia meztelenruhában mutatta meg fantasztikus alakját: elképesztő, mennyit fogyott a műsorvezető

Sári Évi és Schmuck Andor - 28 pont

A páros felkészülését betegség nehezítette, Sári Évi az első próbákon énekelni sem tudott. Ennek ellenére mindent megtettek a siker érdekében: Szécsi Pál: Szeretni bolondulásig című dalát vitték színpadra. „Minden tisztelet Évié, betegen bejött az összes próbára" - méltatta partnerét Schmuck Andor. „Nagyon édesen állt nektek ez a dal” - összegezte a látottakat Kasza Tibi.

Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence - 38 pont

A páros A Nagy Duett első adásában elképesztő mennyiségű dicséretet kapott, a céljuk tehát az volt, hogy ez most se változzon. Brasch Bence a kisvideóban a kamerák előtt elárulta, nagyon boldog, hiszen a napokban megszületett a kisfia. Energiával feltöltődve léptek tehát a színpadra, ahol a Grease egyik slágerét énekelték el magyarul. „Elképesztően szerethetőek vagytok, le a kalappal!” - mondta a végén Kasza Tibi. Szabó Zsófi pedig gratulált Ramónának, hogy a Glamour Women of the Year gálán elnyerte Az én műsorvezetője díjat.

Nagy Feró és Molnár Anikó - 27 pont

A párost múlt héten a zsűri mentette meg, ezért most nagyon bíztak a jobb folytatásban, a sima továbbjutásban. Ezúttal a Kerozin: Kismalac című számát kapták, ezzel szerették volna felrobbantani a színpadot. Az előadás után Nagy Feró viccesen megjegyezte, hogy otthonra is beszerez majd egy rudat, hogy gyakorolja a rúdtáncot. A produkció felemás értékelést kapott a zsűritől.

Nótár Mary és Aurelio - 30 pont

Aurelio majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy ezúttal a Bella Ciaót kell elénekelniük Maryvel. A felkészülésük láthatóan nagyon jó hangulatban telt, alig várták, hogy színpadra léphessenek. Kasza Tibi szerint Aurelio kicsit túlizgulta a produkciót, de méltatta a lelkesedését. „Nem tudsz énekelni, de mi ezt már elfogadtuk" - összegezte.

Döbbenet az X-Faktor bejelentése után: megvan, ki lesz a négy mentor, és mindenre számítottunk, csak erre nem

Döbbenet az X-Faktor bejelentése után: megvan, ki lesz a négy mentor, és mindenre számítottunk, csak erre nem

Mihályfi Luca és Hegyes Berci - 38 pont

Az elmúlt hét nyertes párosa ezúttal a 70-es évek diszkóslágerét, a Bee Gees: Stayin' Alive című számát vitte színpadra. A kisvideóban elmondták, Bercinek a legnagyobb kihívást a magas hangok kiéneklése jelentette. A feladatot mégis nagyon profin oldották meg, Kasza Tibi el is mondta, teljes döbbenet volt számára, ahogyan énekeltek. „Azon kaptam magam, hogy egy pasit bámulok" - tette hozzá viccesen.

Radics Gigi és Visváder Tamás - 30 pont

Visváder Tamás a kisvideóban szerényen elárulta, nagyon félt attól, hogy nem lesz méltó partnere Radics Giginek. A páros ezúttal egy mulatós dalt kapott, aminek alapvetően örültek, hiszen mindketten kedvelik a stílust. „Ez mi a búbánat volt?" - kérdezte viccesen a produkció után Kasza Tibi. „Te nagyon éled ezt a műfajt" - mondta Szabó Zsófi Tamásnak.

Hunyadi sorozatkritika: Ha a Trónok harcában elfogadjuk a brutalitást és a meztelenséget, akkor a saját történelmünkben miért botránkozunk meg rajta?

Hunyadi sorozatkritika: Ha a Trónok harcában elfogadjuk a brutalitást és a meztelenséget, akkor a saját történelmünkben miért botránkozunk meg rajta?

Dér Heni és Gáspár Győző - 34 pont

Dér Henire és Gáspár Győzőre hatalmas stílusváltás várt a múlt hét után, ezúttal a Kaoma Lambadáját kellett színpadra vinniük. Igazi kihívást jelentett számukra a portugál nyelv, valamint a tánc, mégis remekül megoldották a feladatot, vidám pillanatokat okoztak a közönségnek. Győző elmondta a produkció után, hogy célja az volt, hogy egy kicsit vidámabbá tegye a nézők vasárnap estéjét.

A végeredmény

A zsűri és a nézők összesített szavazatai alapján a nap győztesei ismét Mihályfi Luca és Hegyes Berci lettek, így automatikusan bejutottak A Nagy Duett harmadik adásába. Búcsúznia ezúttal Nagy Ferónak és Molnár Anikónak kellett.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)