A szerelem tényleg vak? Ebből az új reality-sorozatból kiderül

2020. március 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Netflix legújabb valóságshow-ja egy igazán érdekes kísérletet mutat be. A Love is Blind című széria lényege, hogy az egyedülálló, házasodni készülő résztvevők (potenciális párok) úgynevezett kapszulákban beszélgethetnek csak: nem látják, csak hallják egymást. Több napon át így randevüznak minél több emberrel, amíg meg nem találják az igazit.

A szerelem tényleg vak? Ebből az új reality-sorozatból kiderül
Fotó: netflix

A Love is Blind (A szerelem vak) című reality-show ezáltal pontosan azt próbálja bebizonyítani, hogy a szerelem tényleg vak: azaz anélkül bele tudunk szeretni valakibe, hogy látnánk, hogy hogy néz ki: itt tényleg csak a belső értékek számítanak.

A "játék" első szakaszában a kapszulákban beszélgetnek a résztvevők. Amennyiben találnak olyan embert, akivel igazán egy hullámhosszon vannak, és úgy érzik, hogy letudnák élni velük az életüket, annak megkérhetik a kezét. Mindeközben megismerjük a szereplőket, egyre többet megtudunk a múltjukról. A férfiak és a nők külön vannak, ezáltal ők bármit megbeszélhetnek egymással.

A kísérlet második szakaszában csak azok vesznek részt, akik megkérték valaki kezét (mindezt úgy, hogy előtte sosem látták a másikat), vagy akik igent mondtak. Ezután láthatják először egymást.

Érdekes egyébként, és egy nagyon jó ötleten alapuló szériáról van szó. Bár egyáltalán nem vagyok valóságshow-rajongó, eléggé lekötötte a figyelmemet ez a sorozat, és szerintem szórakoztatásképp, vacsora közben ellehet nézegetni. Az persze biztosan mindenkiben felmerül miközben nézi, hogy mennyire megrendezett az egész, de hát szinte minden ilyen műfajú show-nál ez jár a fejünkben.

Nézd meg a széria előzetesét itt:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A 70 éves Donatella Versace testhezálló vörös miniruhában érkezett az olimpia megnyitójára

A 70 éves Donatella Versace testhezálló vörös miniruhában érkezett az olimpia megnyitójára

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)