A szolgálólány meséjének 5. évadától garantáltan pattanásig fognak feszülni az idegeink
A tegnapi nap folyamán meglepetésként érte a közönséget a hír, hogy a bejelentett premiernél egy nappal korábban hozzáférhetővé vált A szolgálólány meséje 5. évadának első két része. Rendkívül intenzív évadindításnak lehettünk tanúi, így ha már láttad az új epizódokat vagy nem félsz a spoilerektől, akkor tarts velünk a részletekért.
Ezeket láttad már?
Tévedés lett volna azt gondolni, hogy a Hulu Margaret Atwood azonos című regénye alapján készült saját gyártású sorozatának folytatása nem lesz még az eddigi évadoknál is nyomasztóbb. A szolgálólány meséjének 5. évadáról már a megjelenése előtt tudni lehetett, hogy a megszokottnál is sötétebb és komorabb lesz. A June Osborn (Elisabeth Moss) és Serena Waterford (Yvonne Strahovski) között feszülő évek óta tartó háború lassan a végső leszámoláshoz vezet.
A szolgálólány keze által
Elisabeth Moss ismételten rendezi és producereli is a részeket, miközben továbbra is már-már zavaró közelségben láthatjuk feltörni az érzelmeit a történet főszereplőjeként. A kiüresedettségtől a féktelen haragig a végletekig traumatizált June rendkívül széles emocionális skálán mozog, az új évad első húsz percében mégis olyan euforikus állapotba kerül, amelyben eddig még sosem láthattuk. Fred Waterford meggyilkolása egyfajta katartikus mámorral és megkönnyebbült boldogsággal tölti el, amelynek hatására órákig le sem akarja mosni magáról a parancsnok vérét. Nemcsak, hogy vérfoltokkal borítva reggeliznek meg jóízűen a bajtársnőivel, de még a kis Nichole-t is sikerül vele összekennie.
Mondhatnánk úgy is, hogy June a teljes abszurditásig megszállottjává válik a bosszúnak, és egy darabig fel sem fogja tettének súlyát: nemcsak élvezte, hogy szó szerint széttéphette Fredet, utólag is büszke rá és nem akarja titkolni senki előtt. A valóságba csak akkor érkezik vissza, amikor megtudja, hogy Emily szintén a bosszútól hajtva visszaindult Gileádba, ami egyébként ötletes kiírása volt a sorozatból távozó Alexis Bledelnek, hiszen dramaturgiailag is előrevitte a történetet. June-nak ugyanis nemcsak bűntudata van, amiért Emily elment, valahol vonzza is a gondolat, hogy kövesse őt.
A felismerést követően, hogy mégiscsak darabjaira tépett egy embert, pánikba esve kezdi lemosni magáról a vért egy benzinkút mosdójában, majd egyfajta önmegtisztuláson megy keresztül az óceán vizében. A becsülete úgy kívánja, hogy feladja magát, de ironikus módon mivel az eset a senki földjén történt, csupán 88 dollár bírságot kell fizetnie, amiért elküldte Fred gyűrűsujját Serenának.
Azt gondolhatnánk, hogy ez az egész brutális, de azok után, amin keresztül ment – fogva tartották, megerőszakolták, terhességre kényszerítették, elszakították a lányaitól, üldözték, kínozták és még sorolhatnánk – talán egészen várható reakciónak tekinthető, hogy ennyi sérelem és traumatikus élmény után gyilkos dühöt érez a bántalmazói iránt. June arra azonban biztosan nem számított, hogy Serena Waterford ezt követően emelt fővel tér vissza Gileádba, ahol a parancsnoknak rendezett ünnepélyes és globálisan közvetített temetésen nem más tűnik fel az oldalán, mint Hannah. És a harc még csak most kezdődik.
A szívhang kényszerű meghallgatása az abortuszok számát nem csökkenti, csak a nők jogait csorbítja
